Borda Réka: féltékenységi oratórium, csirkeporcok

féltékenységi oratórium

szálkás faék vagy, ami befekszik közéjük. az a borostás nemi szerv, ami eszébe juttat,
mikor hozzáérsz a tenyeréhez. nem mered feloltani a lámpát.
belecsúszol a lány mellei közé és megsúgod, hogy a nyakát kell harapni,
azt szereti, meg a vállát. a dörzspapír, ami vagy, csak pár szőrhínár letépésére elég.

felállsz. hagyod, hogy egymásba nézzenek. mint az amorf alakzat, amit felvesznek,
öleli magát a bőröd. ha tehetnéd, mint a nevét a szádból, minden idegszálad kiráznád.
egy pillanatra mintha összemenne a háta, aztán, akár az izzadság az arcot, beborítja a lányt.
a száraz talpak végigszaladnak a hajadon, a holdfény utcacsíkjai belelépnek a combodba.
egy koszos kátyú vagy, amiben szétrepednek a motorok. elköszönnél tőle,
de inkább megvárod, amíg elszakad.

csirkeporcok

az ablak előtt áll a gangon, nézed, ahogy a szomszéd ruhái
elfojtott indulatként csapkodják a falat. az ujjhajlatai helyén
csirkeporc remeg, mintha az a test lenne, amiről lenyúzzák a bőrt.
jelentéktelen az este, amiben a romlottnak vélt tejet kóstolod.
talán azért vagy képes beszélni róla, mert megsavanyodott.
lenézel a múlt éjjelre, a hajlamokra, az összehúzódásra.
valamiért felsejlik a lehetőség, hogy nem halsz meg korán.
megjegyzed a konyhát, az anyajegyes hátat, a melledre tapadt
szőrszálat. valakit most késelnek meg, négy nap múlva
hamvasztják: minden behatolás végzetes. behívod, elkészíted a teát.
lassan, nehogy jelentős legyen, belemártod a nyelved.