Új portréfotókönyve megjelenésének alkalmából Duane Michals visszaemlékszik egy pillanatra egy még ismeretlen színházi színésznővel, aki nagy dolgokra hivatott.
Nehéz visszaemlékezni azokra az időkre, amikor Meryl Streepet még nem a világ legünnepeltebb színésznői közt tartották számon. Ám mikor Duane Michals lencsevégre kapta ’75-ben, egy teljesen ismeretlen, épphogy lediplomázott színésznő volt, aki még nem tűnt fel a filmvásznon.
Nekem csak annyit mondtak, hogy rendkívül tehetséges, és nagy dolgok állnak előtte.
– emlékezik Michals. Streeppel ellentétben, a ’70-es évek végére Duane Michals New York egyik elismert fotográfusa volt, aki az évtized legérdekesebb portréfotóit készítette. A specialitása a korszak kulturális hírességei voltak, akiknek karakterét rendkívül egyénre szabottan tudta megragadni:
Soha nem szabad kétszer ugyanazt a portrét elkészítened. A legtöbb fotográfusnak van egy stílusa, és ahhoz igazítja a képei alanyait. De én ebben nem hiszek. Az emberek egyediek, és mindenkihez egyedi megközelítés szükséges
– vallja a művész. Michalsnak olyan emberekről sikerült briliáns képeket készítenie, mint Susan Sontag, René Magritte, Stephen King, David Hockney vagy Johnny Cash.
Michals pont kellő humorral kezeli magát művészként: míg portrékönyve anyagát összeállította, most – 86 évesen – filmeken is dolgozik. Többek közt egy olyanon, amelyben parókában Trumpot alakítja.
A humorral pedig könnyedség jár, épp az a fajta, amely ezt a Meryl Streepről készült képet is jellemzi. A színésznő a hírnév dobogóján áll, és máris egy tapasztalt sztár természetességével viselkedik a kamera előtt.
Michals visszaemlékezésében Streep teljesen elbódította. A színházban együtt töltött nap után Meryl Streep meghívta magához, ahol kávéztak és házi készítésű tortát ettek.
A portrékönyv kiadása kapcsán a művész sokszor megkapja kérdést, hogy számára mit jelent a fotózás, és mi a célja saját munkáival.
Szerinte egy fotográfus dolga nem az, hogy megmutassa, amit már amúgy is ismerünk.
Tudom, milyenek a fák, a mellek és az autók. Egy fotó azt kéne, hogy megmutassa, milyen az, amiről nem tudok. De persze általában nem azt mutatja. Úgyhogy a fotóim értéke bárki számára egyfajta ellentmondásosság és meglepetés. Szeretem a meglepetéseket
– Duane Michals portrékönyvéről bővebben itt olvashatunk.
