Átadták a Psota Irén-díjat szerdán a budapesti Rózsavölgyi Szalonban: az elismerést Für Anikó, az Örkény Színház színművésze vehette át a színházi világnapon.

Psota Irén (1929-2016) emlékére Almási Éva, a nemzet színésze hozott létre alapítványt, amely minden évben díjat adományoz annak a színésznek, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak. A nemzet színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nevét viselő díjra minden magyarországi színház állíthat jelöltet.

1A6Ce12B51F2Fa7Ee94Dbc690A958470
Für Anikó / Fotó: Mtva / Zih Zsolt

A Psota Irén-díj egy ezüstplakett, amelyen a Madách Színház legendás művésznőjének aláírása és kedvenc bohóca látható. A plakettet Rosta Péter grafikus tervezte és Tóth László ötvösművész készítette. Az idén harmadik alkalommal átadott díjjal pénzjutalom is jár.

A díjátadó ünnepségen összegyűltek Psota Irén pályatársai és tisztelői, hogy emlékezzenek a művészre a színházi világnapon, születésének 90. évfordulója alkalmából. A színpadon Psota Irén emlékezetes alakításait, színes egyéniségét fényképekkel és filmrészlettel idézték fel.

A színház világnapján jelentették be, hogy Hernádi Judit Psota Irén-díjas

Az elismerést Psota Irén tiszteletére annak a színpadi sokszínűségét és tehetségét bizonyító színésznőnek ítélik oda, akinek kiemelkedő képessége Psota örökségéhez méltónak bizonyult. Hernádi Judit színésznőt az Átrium terjesztette fel a díjra, és a kuratórium az Átrium javaslata alapján ítélte oda a díjat.

A díjazottat Mácsai Pál színművész, rendező, az Örkény Színház igazgatója és a díj kuratóriumának képviseletében Hegedűs D. Géza színművész is méltatta.

Für Anikó az Örkény Színházban – a honlapon olvasható információ szerint – jelenleg a Hamletben Gertrud királynéként, a Mesél a bécsi erdő című darabban Valéria szerepében, A hattyú című előadásban Mária Dominika hercegnőként látható, emellett játszik az Anyám tyúkja (1.) és az Anyám tyúkja (2.) című produkcióban is.

Élő költők társasága – indul az Örkény Színház rendhagyó videósorozata

Hogy mely költőket kérték fel, azt az évadnyitó társulati ülésen sorsolta ki a színház. Nem kötötték meg, ki-miről írjon, vagy hogy a színész és a szöveg között miféle kapcsolat legyen. Csak azt kérték, a szöveg számoljon azzal, ki mondja majd, hogy még meg nem jelent szöveg legyen, továbbá a terjedelem lehetőleg ne haladja meg a húsz sort.

Almási Éva akkor határozott úgy, hogy létrehozza az alapítványt és a díjat, amikor 2016-ban a nemzet színészéve választották Psota Irén helyére. A díjat először, 2017-ben Hegyi Barbara kapta, tavaly pedig Hernádi Judit vehette át.

A Psota-díjat odaítélő kuratórium tagja Almási Éva, Törőcsik Mari, Hazai Kinga ügyvéd, az alapítvány elnöke, Hegedűs D. Géza, Lantos Endre főorvos és Langer János ügyvéd.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.