A ContextUs irodalmi körökhöz kapcsolódó interjúsorozatának első alanya a Köménymag irodalmi kör. Bemutatottjaink: Bende Tamás, Csombor Rita, Ferencz Mónika, Gláser Diána, Horváth Veronika, Kopcsányi Lilla, Kovács Márton, Őry István, Székely Örs.
ContextUs: Mikor és miért kezdtél el írni?
Már többször megkérdezték ezt, és folyamatosan arra kell jutnom, hogy tényleg azért kezdtem el írni 14 évesen, mert, akkori mércével mérve, szerelmes voltam, és azt hittem, lehet csajozni a versekkel. Elég hamar kiderült, hogy tévedtem. Bár a lány azóta a barátom és külföldön él, állítása szerint még mindig őrzi az első verset, amit neki írtam, pedig már több mint tíz éve ennek. Persze nem ennyire egyszerű a kezdet meghatározása, mégis ehhez az élményhez kötöm. De azt hiszem, valójában arról van szó, hogy egy erős érzelmi hatás ért, én pedig ennek kapcsán mondani szerettem volna valamit. Már gyerekként is ilyen voltam; sokat figyeltem, és beszélni akartam arról, amit érzek, látok, és ami körülvesz.
ContextUs: Melyik műnemet érzed a sajátodénak?
Nagyon mélyen meghatároz a líra. Elsősorban képekben, érzetekben, hangulatokban gondolkodom, a versbeszédem mégis erősen nyit a prózai beszédmód irányába is.
De valahogy az alapvető gondom az, hogy beszélgetni, sztorizgatni kifejezetten szeretek, ám amikor ebből szépirodalmi történetet kell kerekíteni, az már megakaszt.
Eddig a Litera felkérésére írtam egy tárcát, illetve egy netnaplót, és nagyon élveztem, azonban belső indíttatásból nem ülök le novellát, elbeszélést írni. Pedig sok regényt, novelláskötet olvasok, igyekszem az aktuális megjelenésekből naprakész lenni, kritikát is szívesen írok prózáról, sőt szerkeszteni és lektorálni is szeretek. Néhány évvel ezelőtt Szigligeten (JAK-tábor helyszíne – a szerk.) Kemény István azt mondta, hogy fogok én még prózát írni. Ezen akkor mosolyogtam, de egyre inkább úgy érzem, hogy elültette a bogarat a fülemben – meglátjuk.
ContextUs: Hogy állsz a kötettervekkel?
A kötettervem olyannyira készen van, hogy már a tördelés és a borítótervezés fázisában vagyunk. A költészet napjára ki is jön a könyv. Egyébként 2011-ben jelent már meg egy e-könyvem egy csendélet kellékei címmel az AmbrooBooknál (Horváth Veronikával és Mechiat Zinával egyetemben). Erre kísérleti kiadványként gondolok, elvégre itthon még nem igazán elterjedt az elektronikus könyv, így azon kívül, hogy Győrben és Budapesten is volt egy-egy bemutató, összességében visszhangtalan maradt a megjelenés. Mindenesetre örülök, hogy van, főleg azért, mert akkor lezártam azt az anyagot, és el tudtam indulni másfelé. Annak meg még jobban örülök, hogy az első print alapú kötetem hamarosan érkezik.
ContextUs: Mivel foglalkozol az íráson kívül?
Ügyvédjelölt vagyok egy budapesti ügyvédi irodában. A munkám miatt így tehát kettős életet élek, de megfér a két énem egymás mellett, sikerült összebékíteni őket. Sőt, a bírósági beadványok készítése kapcsán igencsak jól jön, hogy művészeti szinten foglalkozom a nyelvvel, az írással. Emellett az Ambroozia szerkesztője vagyok, és kritikát, recenziót is írok.
ContextUs: Melyek azok a költők/írók, akik közel állnak hozzád, s kik azok, akik nem?
A költészetre – mint olyan sokan – Ady Endre kapcsán figyeltem fel, a Párisban járt az Ősz valahogy összekuszált bennem mindent, elámultam. A másik nagy találkozás Pilinszky volt, akitől leesett az állam. „Azt hiszem, hogy szeretlek; / lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.” (Pilinszky János Azt hiszem című versét idézte az interjúalany – a szerk.) Ki ír ilyet?
Ennyire sűrű, tömör és mély, de a versek számát tekintve igen rövid lírai életmű kevés van.
Tehát nem a mennyiség számít, hanem az a tágasság, ami Pilinszky majdnem minden sorában megmutatkozik. Sütő Csaba András barátom és szerkesztőtársam egyszer kölcsönadta William Carlos Williams egyetlen magyarra lefordított verseskötetét, az Amerikai beszédet, az valami csoda.
A kortársak közül sokat olvastam például Zalán Tibor, Tóth Krisztina vagy Nádasdy Ádám verseit. Ezek mellett Oravecz Imre 1972. szeptember című kultikus könyve felejthetetlen élmény, nagyon vártam a szerző új kötetének, a Távozó fának megjelenését is. Az utóbbi évekből pedig meghatározó olvasmány volt például Takács Zsuzsa Tiltott nyelv című kötete, Győrffy Ákostól a Havazás Amiens-ben, illetve Kemény Istvántól A királynál. Szijj Ferenc Agyag és kátrány című verseskönyvét szintén nagy teljesítménynek tartom. A közelmúltbeli megjelenések közül Áfra János Két akarat című műve tematikájában és megszólalásmódjában nagyon közel áll hozzám, Babiczky Tibor és Závada Péter kötetére pedig kifejezetten kíváncsi voltam.
Hogy kik vannak kicsit távolabb tőlem? Petőfi írásait valahogy nem fogom megszeretni soha, holott a Felhők ciklus és A helység kalapácsa mondjuk tényleg jó. Nevek említése nélkül, általánosságban pedig azt tudom mondani, hogy a kiadagolt, tudálékos, agyoncsinált, steril versektől kiráz a hideg; ugyanígy a pozőr és modoros szövegektől is. Ezekkel csak annyi a bajom, hogy szerintem hiányzik belőlük a költészet.
ContextUs: Van-e olyan zene, ami írásra ösztönöz?
A Bon Iver és a God is an astronaut zenéje, nem tudom, miért. Lehet, ez pavlovi reflex inkább, hogy sokat írtam úgy, hogy közben az ő albumaikat hallgattam, és ez mostanra megfordult: ha meghallom őket, hatalmába kerít, hogy alkotni kell.
ContextUs: Mely más művészeti ágak foglalkoztatnak?
Szeretek színházba járni, imádom a filmeket és a kortárs képzőművészet is érdekel.
Kifejezetten izgat a szöveg és kép kölcsönhatása, szeretnék is majd képzőművészekkel együtt dolgozni néhány intermediális őrületen.
Vannak ötletek, aztán reméljük, lesz is azokból valami.
ContextUs: Hogyan ismerkedtél meg a Köménymag irodalmi körrel?
Pár évvel ezelőtt a FISZ nyári táborában Bajtai András és Sirokai Mátyás líraszemináriumába osztottak be, ahol remek munka zajlott. Később heti rendszerességgel folytatták a szöveggondozást, és ezekre az alkalmakra is el-elmentem. Végül, egy elég jó kis csapat jött össze, és Ferencz Móni egyszer csak megkeresett, hogy nincs-e kedvem beszállni abba, hogy ez az egész kissé hivatalosabb, egy önálló alkotócsoport legyen.
ContextUs: Hogyan működik a Köménymag a te nézőpontodból? (Műhelyként funkcionál, milyen időközönként jöttök össze, hogyan képzelhetjük el az ottlévő atmoszférát, etc.)
Régebben jóval többször vettem részt műhelymunkában, azonban sajnos az időm ezt mostanában nem nagyon engedi. Viszont folyamatosan követem, hogy kitől mi jelenik meg, és persze találkozunk, beszélünk és bulizunk együtt. Ez idáig két felolvasást tartottunk az RS9-ben, ami igazán jó élmény volt, illetve a Rombusz Műhelyben még egyet egy kérdezz-felelekkel egybekötve. Szóval én elsősorban úgy tekintek az Köménymagra, mint egy alkotócsoportra és egyben egy baráti társaságra is, ahol jól érzem magam – jók az emberek, jó a közeg.
ContextUs: Mit nyújt a számodra a Köménymag?
Cinkosságot és összetartást. Kicsit olyanok vagyunk, mint egy falka, ami kóbor állatokból verődött össze. A mi generációnkban azért finoman szólva sem általános a kultúra, mi több, a költészet iránti érdeklődés. Felemelő együtt lenni olyanokkal, akik ugyanazt csinálják, amit én, és nagyon hasonló dolgok érdeklik őket. Pár hónapja egy beöltözős lakásavató bulit szervezett Ferencz Móni, ahol ott volt Nagy Dani, Kopcsányi Lilla, Őry István és Kovács Marci is a Köménymagból. Álltunk egy polgári ház belső udvarán, néztem őket, és arra gondoltam, hogy ugyanannyira elborultak, mint én, és milyen jó ez így.
ContextUs: Mit gondolsz, vannak-e olyan motívumok, amelyek fellelhetőek a Köménymag tagjainak írásaiban? Ha igen, melyek azok?
Nehéz ezt megmondani, kívülről lehet, hogy jobban látszik. Talán a gyakori E/2 megszólalást említeném, valamint az egyre inkább felvállalt alanyiságot, személyességet, ami egyébként szerintem generációs tendencia. Mindenesetre az nagyon tetszik, hogy sokan vagyunk, és mindenkinek külön-külön világa, hangja van. Egy felolvasóest alkalmával látszik egyébként, hogy ezek mennyire jól képesek összhangban működni annak ellenére, hogy persze jól el is határolhatóak egymástól.
ContextUs: Ha ki kellene emelni egy sort a kedvenc saját művedből, mi lenne az?
„Sosem tudtam, hogy a madarakat röptükben éri-e a halál” (Közömbös című vers)
