Martin Scorsese legújabb mesterműve jóval több, mint a maffiafilmek összegzése. Az Írrel a gengszterfilmek bibliáját készítette el, amelyben szinte minden klasszikus elem előkerül, amit Scorsese eddigi életművéből már ismerünk. A digitálisan megfiatalított maffiózók újra megmutatják, hogy hosszú az út a hűségtől az árulásig.
Az alvilág szobafestői
A leghatékonyabban igazán vérrel lehet festeni. Jól tudja ezt Frank Sheeran is, aki minket, nézőket is cinkosává avat bűneiben, amikor három és fél órás történetét elmeséli. A korántsem légből kapott sztori az amerikai alvilág egyik legcsendesebb bérgyilkosáról jónéhány Kékfényt megtölthetne. Sheeran valódi gengszter volt, aki csak halálos ágyán szabadult hosszú időn át őrzött titkaitól.
Frank történetét elsőként a nyomozóból lett író, Charles Brandt írta meg Hallom, szobafestő vagy című bestsellerében. E könyvre támaszkodva készítette el Martin Scorsese gengszterfilm-tanulmányát, Az írt. Frank Sheeran (Robert De Niro) teljes életútját látjuk, aki a második világháború után szállítói munkából él, mellékesként pedig megbízóitól sikkasztgat időnként. Így figyel fel rá a maffiafőnök, Russ Bufalino (Joe Pesci), aki hamar felkarolja.
Útja pedig innen egyenesen a legendás szakszervezeti vezérhez, Jimmy Hoffához vezet (Al Pacino), akinek testőrévé és jobbkezévé avanzsál.
A film a fókuszpontot a hatvanas-hetvenes évek amerikai történelmének mérföldköveire helyezi. A kubai rakétaválság, Kennedy meggyilkolása, valamint Jimmy Hoffa eltűnése fontos momentumai a történetnek. Pláne, hogy hősünk ezen emlékezetes események szinte mindegyikében tevékenyen közreműködött.
A bizalom köre
A történelem és a bűnözők világának kapcsolatrendszere színpompás, dinamikus tájképként tárul elénk. A kompozíció középpontjában a karaktereket látjuk, egymással való kapcsolataikra fókuszálunk. A barátságok és árulások sora vezeti szemünket. Ez a vezérmotívum persze nem csupán Scorsese kedvelt dramaturgiai eszköze. A legtöbb ismert gengszterfilmből emlékezhetünk hasonló konfliktusforrásra.
Sheeran, Bufalino és Jimmy Hoffa hullámzó emberi viszonyait kísérhetjük végig a történelem viharain át: látjuk a bizalom körét zárulni és megszakadni. Scorsese jól ismeri a lojalitás, a testvériség és árulás világát, ezt tudjuk az Aljas utcákból vagy a téglából.
Míg az erőszakhoz vezető utat hosszan mutatja be és a kulminációs pontok kidolgozottak, az akciójelenetek rövidek és viharosak.
Az öreg harcosok visszatérnek
A Russ Bufalinot alakító Joe Pesci játéka igazi meglepetés. Ezúttal a Nagymenőkben látott mérges és kicsi bűnöző figurájának tökéletes ellentétét hozza. Bölcs, öreg gengsztert alakít parádésan, kiváltképp amikor a saját tolószékes, megöregedett verzióját játssza ijesztő hitelességgel.
Scorsese és De Niro teremtettek már együtt antihősöket a Dühöngő bikában, a Casinoban vagy az Aljas utcákban. Mégis Frank Sheeran alakja lehet a legijesztőbb mind közül, hisz látszólag egyáltalán nincsenek érzelmei. Katona, aki teszi a dolgát és megbánás nélkül, szenvtelenül meséli el tetteit.
Frank családtagjaival többnyire háttérszereplőkként találkozunk, de egy hangsúlyos jelenetsor végigkíséri a filmet. Legkisebb lánya, Peggy végignézi, ahogy apja agyonveri a zöldségest, aki korábban tiszteletlenül viselkedett vele. Ez az incidens szakítja el később Franket nemcsak Peggytől, de egész családjától.
Hosszú utat járt be Al Pacino is a Sebhelyesarcútól Jimmy Hoffa megformálásáig. Hoffa itt erősen emlékeztet a kiöregedett Tony Montanara. Al Pacino elsőre szinte felismerhetetlen Hoffaként, inkább csak heves temperamentuma és hangja hitelesíti. Talán ő az egyetlen karakter a nagy öregek közül, akinek csupán a külsején hagyott nyomot az idő, vérmérséklete egy fiatal bűnözőé is lehetne.
Az idő ellen nincs orvosság
Az idő múlása az, amin a még gyerekcipőben járó de-ageing visszafiatalító-technológia egyelőre nem tud látványosan változtatni. Robert De Niro már akkor öregnek tűnik, amikor az első jelenetek egyikében a német katonákkal megásatja saját sírjukat.
Az akciójelenetekben pedig olyan komótosan lopakodik, mintha egy új Apádra ütök-rész após szerepében látnánk osonni. A megfiatalított szereplők hangja és mozgása általában véve rendkívül öreges, a fiatalított maszkok már-már komikusan hatnak.
A technológiai kísérletnek köszönhetően a szereplők és a környezetük is túlszínezetté, meseszerűvé válik. Meg-meghökkenünk, amikor egy erősen megfiatalított archoz idős hang és személyiség társul.
A de-ageing ígéretes találmány, de egyelőre inkább árt, mint használ magának a filmnek, bár nyilván a kísérlet fontos és érdekes tényező.
Gengsztertanulmány
Az ír szekvenciái és jelenetei kvázi filmek egy másik filmben, a flashbackek flashbackjei. A narráció és a vásznon látott jelenetek végig remekül kiegészítik egymást, egyensúlyban működnek a három és félórás játékidő alatt.
Frank szűkszavú magyarázatai csak a képet látva nyernek értelmet, így feltárul a sorok közti jelentés. Ez főleg Scorsese régi vágó munkatársa, Thelma Schoomaker és a forgatókönyvíró, Steve Zaillian érdeme.
A zene is ismerős lehet azoknak, akik jártasak a gengszterfilmekben. A Still of The Night fülbemászó dallamai végigkísérik a filmet.
A sokszereplős, zenés bulijelenetek pedig inkább A Wall Street farkasát idézik, mint a Taxisofőr vagy az Aljas utcák zötyögős, kézikamerás képeit. Persze ez nem véletlen, hiszen Robbie Robertson zeneszerző és Rodrigo Prieto operatőr Scorsese veteránjai, mindketten korábban a Wall Street farkasában is nyomot hagytak.
Digitális újjászületés, avagy az örök élet dilemmája Hollywoodban
A különböző technológiák folyamatos változása világszerte egyre több szakmát fenyeget, ez alól a művészeti területek sem jelenthetnek kivételt. Elég felidézni az idén tavasszal létrehozott A.I. Gemini nevű robotot, amely akár neves festőművészeket is megszégyeníthetne a tusfestés területén. A szórakoztatóipar technológiája pedig érzékelhetően arra irányul, hogy digitális szereplőket hozzon létre, akik versenyre kelnek az élő szereplőkkel.
A de-ageing okozta szépséghibáktól eltekintve Az ír minden valószínűség szerint mesterműként vonul be a filmtörténetbe.
