A Magyar Nemzeti Galériában már szinte kultusza van annak, hogy havonta egyszer hosszú nyitvatartással, speciális tárlatvezetésekkel, előadásokkal, zenével és borokkal rendezünk tematikus esteket Múzeum+ címmel.

A Nemzeti Galéria idei első ilyen rendezvényének témája a Kultusz. Kultusz, vagyis minden amire rendszeresen különös figyelmet fordítunk, amire lelkileg is rákészülünk, amit már-már szinte ünnepnek tekintünk, s aminek szimbolikus jelentőséget tulajdonítunk.

Kultusza lehet a reggeli kávénak, a délutáni teának, a szinte megunhatatlan filmeknek, az újra és újra elolvasott könyveknek.

Sőt, a kultusz ad formát még a nagy vallásoknak és politikai eseményeknek is.

Erről szól a mai este is, korunk egyik kultuszfilmje, a Megáll az idő rendezőjének, Gothár Péternek tárlatvezetésével. Vendég lesz dr. Gerevich József és Rockenbauer Zoltán, akikkel a művészekről és múzsáikról beszélgetnek. Megismerhetjük Madarász Viktor 1859-ben festett kultuszképét, kultikus művekkel találkozunk Kemény Zsófi költő tárlatvezetése során, lesz kult zene. És mellette a Laposa Birtok kultikus borai. Ezenkívül workshop, teaház is.

Az este folyamán mindkét időszaki kiállítás (Keretek között – A hatvanas évek művészete Magyarországon, valamint Korniss Péter – Folyamatos emlékezet) nyitva tart.

VENDÉG TÁRLATVEZETŐK

18:30: Gothár Péter Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, jelmez- és díszlettervező

Helyszín: A épület, Keretek között – A hatvanas évek művészete Magyarországon című kiállítás

20:30: Kemény Zsófi író, költő, slammer és Simon Márton költő, slammer

Helyszín: I. emelet, 19. századi művészet

forrai negyszoglet 2016 012 foto mayer kitti 0
Simon Márton tázlatvezet a Design Hét keretén belül / Fotó: Mayer Kitti

SÉTÁK A GYŰJTEMÉNYBEN

18:45 és 20:30: „Kép és kultusz”
Lovass Dóra vezetése a Lépésváltás című kiállításban

Találkozási pont: III. emelet, a kiállítás bejáratánál

18:00 és 19:30: Kultikus alakok a két világháború közötti művészeti életben 

Tárlatvezetés a Modern Idők című kiállításban Mácsay Krisztinával

Találkozási pont: II. emelet, a kiállítás bejáratánál

19:30 KÖTŐDÉSEK

Különleges, irodalmi est Ugron Zsolnával, Tóth Krisztinával és Szöllősi Mátyással, Korniss Péter Folyamatos emlékezet kiállításában, amelyet Kézdy Luca kísér hegedűvel.

18:00: ÉLŐ MÚZEUMCAFÉ BESZÉLGETÉS

Festők, múzsák, sorsok

Két olyan könyv is napvilágot látott nemrégiben, amelyekben a szerzők különböző művészek és az őket inspiráló nők sorsát mindenekelőtt a „közösen” készült művek vizsgálata alapján dolgozza fel.

Gerevich József immár a második kötetét jelentette meg a festők és múzsáik kapcsolatát pszichológus-szemmel feldolgozó sorozatának, míg Rockenbauer Zoltán alaposan kibővítve adta ki újra a Csinszkáról szóló monográfiáját.

Az év első Múzeum+ estjén, az év első Élő MúzeumCafé-megjelenésén ezúttal művészek és múzsák kapcsolatáról, egymásra hatásáról, közös sorsáról faggatjuk vendégeinket.

A beszélgetés résztvevői:

Dr. Gerevich József elmeorvos, művészetterapeuta, a Teremtő vágyak című könyvek szerzője, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, a Műcsarnok kurátora, a most második, bővített kiadásban megjelent Csinszka, a halandó múzsa című könyv szerzője és Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa.

Moderátor: Martos Gábor, az Élő MúzeumCafé-beszélgetések szerkesztője.

18:30: COLOR TALK – Színek és hangulatok

Hogyan hatnak közérzetünkre a színek? Miként befolyásolják a térérzetet és az összképet az egymással jól összeválogatott színárnyalatok?

Előadó: Szakos Andrea, a Farrow&Ball angol prémium ecofesték- és tapétgyártó manufaktúra (a Madarász-kiállítás szponzora) designere

Helyszín: B. épület, fsz. Előadóterem

19:30: ELŐADÁS

Egy kultusz képe – egy kép kultusza. Madarász Viktor és a Hunyadi-kultusz – Krasznai Réka művészettörténész előadása

Hunyadi László alakját valóságos kultusz övezte a 19. században. Számos, hitelesnek tekinthető történelmi forrás mellett irodalmi feldolgozások tömkelege – drámák, balladák, versek, elbeszélések –­ örökítették meg a nemzeti hőst Bessenyei György és Vörösmarty Mihály színműveitől kezdve Petőfi versén és Arany János balladáján keresztül Erkel Ferenc operájáig.

Madarász Viktor Párizsban festett fő műve, a Hunyadi László siratása ebbe az élő Hunyadi-kultuszba ágyazódott.

A festmény az elmúlt másfél évszázad alatt beépült a magyar kultúrtörténetbe, nemzeti identitásunkat is meghatározó magyar képi emlékezetbe: maga is kultuszképpé vált.

Hunyadi-kultusz, hőskultusz, halottkultusz, 1848 kultusza kapcsolódnak egybe ezen az előadáson, de azt is meg tudjuk, hogy hogyan lesz egy festményből kultuszkép.

20:00 KONCERT: The Bits

Ki ne ismerné a Beatlest? A zenekar, mely a 60-as években beírta magát a történelembe, mitöbb egyedüliként a történelem könyvekbe és gyökeresen megváltoztatta a könnyűzenét.

A The Bits 4 éves fennállása alatt a közép-európai régió egyik legjelentősebb Beatles emlékzenekarává vált.

Nívós hazai (Sziget fesztivál, Kapolcsi Művészetek Völgye) és jelentős külföldi fesztiválok (Beatles Week – Liverpool (Anglia), Beatlesday – Belgium, Big Rivers Festival – Hollandia) mellett 2015 júniusában egy maratoni koncerten száz Beatles-dalt adott elő budapesti koncertjén.

Augusztusban a világ legnívósabb Beatles fesztiválja, a liverpooli Beatles Week közel 70 fellépője közül egyedüliként mutatta be az 50 éves Help! nagylemez teljes anyagát a Beatles mekkájának számító, legendás Cavern Clubban, ahová a szervezők 2017-ben is visszahívták az együttest.

A Múzeum+ esten, a galéria kupolaterében olyan örökzöldek csendülnek majd fel a The Bits előadásában, mint a She loves you vagy a Let it be.

WORKSHOP

Ragadjunk tollat! – Üzenetek a papíron
Egyedi nyomdával készült képeslap,melyet saját készítésű bélyeggel és egy személyes üzenettel látunk el.
BOR Laposa Borbirtok (Badacsony)
TEAHÁZ Big Ben

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2018. január 11-e, 18 óra

Helyszín: Nemzeti Galéria, Budapest

Jegy: 2. 800 HUF

Jegyfoglalás: ITT

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.