Bár a börtönre ítéltek vannak a leginkább kitéve a szexuális erőszaknak, az ő épségük megőrzése hiányzik leginkább a mostani kulturális diskurzusból, amely a témát körülveszi.
Miután a Harvey Weinstein-ügy után elkezdett bedőlni a kártyavár, és egyre több megdönthetetlen intézményrendszer jutott valamiféle felismerésre az érzelmi zsarolás, szexuális erőszak ügyében. A ma ismert #MeToo kampány arculata a mindennapi párbeszéd egyik központi témájává tette a szexuális bántalmazás intézményességének lebontását, az erről való nyílt beszéd engedte, hogy rés nyíljon a tabutémán. Ám a társadalom talán leginkább érintett részének kizárt a diskurzusból.
A statisztikák mindössze egyéves arányban azt mutatják, több mint százezer ember volt valamilyen értelemben szexuális erőszak áldozata az amerikai börtönökben. Az ilyen támadások több mint felét a börtön dolgozói követték el. Ezen legérzékenyebben érintett társadalmi rétegből a transzneműek körében egy a háromból élt át abúzust a fogdán belül.
Arról győznek meg minket, hogy az adófizetők pénzéből fenntartott börtönökben a társadalmat védik meg a bűnözőktől. Nem csoda, hogy az elítélteknek nincs túl jó közösségi megítélésük, ugyanakkor fontos megértenünk az ő szexuális abúzusuk miértjét, hogy a köztünk jelen lévőre választ tudjunk adni. A börtönök a legjobb példái annak, ahogy az onnan kikerülőkkel bánunk, főképp, ha nem fiatalok és fehérek. Ahelyett, hogy ténylegesen megpróbálnánk megérteni a bántalmazást, amelyen keresztülmentek, elszeparáljuk őket magunktól. 2018-ban is azt mondjuk, hogy ezek az emberek mind feltétlenül megérdemelték, amely a törvénykezésen kívül őket érte.
Egy 2016-os tanulmány szerint a nők 86 százaléka él át szexuális bántalmazást, míg elítélt. Az ilyen nők 77 százaléka ezt párkapcsolatban éli át.
Néhány túlélőt megbüntetnek önvédelmük miatt. Másokat a tisztán abúzushoz kötődő bűntettek miatt ítélnek el, például drogkereskedelem miatt a bántalmazó partner befolyása alatt. Az erőszaktúlélőket szegénység, és traumához köthető szerhasználat miatt is elítélhetik.
Ha Rose McGowant letartóztathatják gyanúsan jó időpontban jövő kokainbirtoklás vádjával, képzeljük el, mivel kell szembenézniük a erőszak befolyása alatt álló nőknek: nagy a valószínűsége, hogy a megfelelő segítség nélkül börtönben kötnek ki.
Bresha Meadows 14 évesen ölte meg bántalmazó apját, miután ő, az édesanyja és testvérei évekig szenvedtek az uralma alatt. Ahelyett, hogy rögtön segítséget ajánlottak volna a lánynak, egy évet töltött a fiatalkorúak börtönében. Csak ezután szállították megfelelő segítséget adó mentális központba. Más túlélőket évtizedekre ítéltek el, mint például Ky Petersont, egy fekete transznemű férfit, aki önvédelemből megölte támadóját.
Ha tényleg fel akarjuk számolni a szexuális erőszak intézményét, meg kell védenünk a túlélőket a kriminalizációtól
– véli Mariame Kaba, a Survived and Punished egyik alapítója. A szervezet a családon belüli és szexuális erőszak áldozatainak kriminalizációja ellen harcol.
Fontos leszögezni, hogy a börtön falain belül történő szexuális erőszak nemcsak az elítélt viselkedésének eredménye, nagyban szerepet játszik benne az őrök erőszak alkalmazása és ennek intézményesítése.
