Budapestben az az egyik fantasztikus dolog, hogy az ember lépten-nyomon művészetbe tud botlani, mint például a Holyland kiállításba.
Mit kezdjünk az internettel
Aki nem járt még a Képíró utcai Labor Bp galériában, valószínűleg nem fog csak úgy betévedni, miközben céltalanul sétálgat az utcán. Jómagam teljes céltudatossággal kerestem a galériát, majd stílusosan, háromszor is elsétáltam mellette, azon gondolkozva, hogy talán létezik egy másik Képíró utca is, ahol a galéria van. Az internetre hagyatkozva, végül beléptem arra a helyre, amit a térkép jelölt. Itt nyitott meg november 3-án Keresztes Zsófia Holyland című kiállítása, és látható egészen november 10-ig, minden nap, kettőtől hatig.
A kiállítás egyrészről ahhoz a kérdéskörhöz kapcsolódik, hogy hol is helyezkedik ma el az ember életében a technológia, az internet, hova helyeződik ez a mi kultúránkban. Milyen ez a kultúra egy fiktív jövő felől nézve, ahol csak a tárgyaink beszélnek rólunk? Keresztes Zsófia a szakrális helyére helyezi eme tárgyainkat, és a 21. század modern ereklyéiként mutatja be őket.
Kábelen haladnak a párkapcsolataink
A galériába lépve leírást kapunk, illetve a kiállított nyolc mű listáját. Az alkotások mind olyanok, mintha egy köztes időben lebegnének: a hétköznapi élet elemei: egy MacBook-doboz, wifi-router, stb. Azonban mindegyik idegenné válik valami miatt: az előbbi alatt egy absztrakt szobor görnyedezik, amely valamelyest felidézi bennünk a szentszobrok alakját, vagy ilyen még a szappanillatú szentként megjelenő iPades doboz is.
Hozzánk tartozik, a mindennapi élet kellékei. De mi történik, ha teszünk egy lépést hátrafelé, és onnan próbáljuk meg szemlélni ezeket a tárgyakat? A romolhatatlanság, ami régen a szentek kiváltsága volt, napjainkban a műanyag és a technikai eszközök sajátja lett? Ez határoz meg minket.
A kapcsolataink azokon a bizonyos kábeleken keresztül haladnak, ami Keresztes Zsófia kiállításán is több helyütt látható. Kábelek vezetnek fel a plafonon elhelyezett felhőbe, vagy éppen a felhőből lefelé, ahogy tetszik. A felhő neve S. Incognito, egy újabb névtelen szent a mindennapjainkból. A felhő, ahová átmenekítjük a fontos dolgainkat, és hagyjuk, hogy egy láthatatlan szférában keringjenek körülöttünk. Rábízzuk magunkat, és mindenhol kapcsolatban lehetünk vele. Ilyen lenne egy mai szent funkciója? A kiállítás erős képekkel dolgozik, mint a MacBook fejű konyhakő-nő vagy az égett purhab.
A véres, mártír iPad-doboz
Mindemellett látni benne a humort, az ironikus hangvételét ennek az egész látomásnak. A pepita konyhakő közepén virágzik a router. És a router világít, mi sem természetesebb, hogy a kábel kikúszik a műalkotásból, és csatlakoztatva van a legközelebbi konnektorba. Más nincs is, ez jelöli az életet: a konyhakő és az internet. Valahogy tragikomikussá válik a hangulata az egésznek azáltal, hogy a régi, archaikus sémákba próbálja behelyezni az újat, a mai mindennapit. A mártírok vérét edényekbe gyűjtik. A vér itt kábel, a mártír pedig az iPades doboz. A vér-kábel egy kis kosárkába folyik.
Összeférhetetlennek érezzük, talán épp ezért hat a kép. Más perspektívából mutat minket és a dolgainkat, és érdekes kérdésfelvetés az, hogy miről árulkodnak a tárgyaink, valamint az, hogy a konyhakövön birtokolhatjuk az egész világot, a mi saját Szentföldünkről, ha hozzáférünk a wifihez.
Címlapfotó: Biró Dávid
Fotók: Várszegi Eszter
