Egy-egy kiállítás rengeteg élményt adhat. Vagyis adhatna. De a hosszú sorok, a fényképezés, a tömeg sajnos sokszor elveszi ezt a lehetőséget. Szerencsére, óriási az igény a minőségi múzeumlátogatásra. Erre kínál megoldást a Slow Art Day.

Phil Terry, amerikai vállalkozó még 2009-ben alapította az éves eseményt, miután egy órát nézte Hans Hofmann Fantázia (1943) című festményét. Elmondása szerint, az élmény energikussá tette. Célja, hogy az okostelefonok felgyorsult világában a művészet továbbra is művészet maradjon. Ne pedig egy újabb Instagram-poszt, amely semmit nem tesz hozzánk.

header visit
Kell rá idő, hogy hasson / Fotó: Gibbes Museum of Art

Egy tanulmány kimutattam egy látogató átlagosan 28,6 másodpercet tölt egy kép nézésével. ez nagyon kevés. Terry pedig rájött, hogy ez a mennyiség növelhető.

Az elmúlt években majdnem 1500 eseményt rendezett, különböző kontinenseken, köztük az Antarktiszon.

Maga az ötlet teljesen nyitott, Terry örül, hogy lassan a múzeumok is szerveznek saját maguknak hasonló eseményeket. Idén, április 6-án a vállalkozó és önkéntesekből álló csapata arra kérte a résztvevőket, hogy válasszanak ki 5 műalkotást a megadott helyszíneken, amelyeket az esemény keretén belül megvitatnak majd.

Egy új tanulmány kimutatta: a múzeumlátogatás jó hatással van a stresszre

A brit Művészeti Alap nemrég megjelent tanulmánya kimutatta: az emberek 63%-a azért jár múzeumba, hogy megszabaduljon a stressztől. Viszont mindössze 6% jár rendszeresen galériákba és múzeumokba. Az is kiderült, hogy akik sűrűbben kapcsolódnak ki a művészet segítségével, elégedettebbek az életükkel.

Hogy mi az előnye a lassú művészetnek? Azon kívül, hogy a látogatónak lehetősége nyílik jobban odafigyelni a látottakra, az agya közben relaxál, valamint magabiztosabban kezeli a képzőművészeti alkotásokat. Utóbbi főleg azoknak hasznos, akik alapjában véve nem érdeklődnek annyira a műalkotások iránt, vagy úgy érzik, tudatlanok a témában. Reméljük, hamarosan Magyarországot is utoléri a trend.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.