Milyen gondolati szál kötheti össze a Trónok Harcát, Michael Jacksont és Hitlert? Hogyan lehet feloldani a társadalmat mozgató legnagyobb erőt, a gyűlöletet? A Pszinapszis keretében Dr. Lisznyai Sándor pszichológus vallatófényt irányított társadalmi jelenségekre és ugyan pszichológiai elméletekkel dobálózott, mégis élvezhető volt és nem várt gondolatok ébredtek.
Ha lehetne, szívesen levizsgáznék belőle
Laikusok, félprofik és vérprofik ültek egy teremben, akik ugyanúgy élvezték az előadást. Lehet, hogy azért nem teljesen ugyanúgy, de fogadni mernék, hogy ha van olyan, hogy lelki fröccs, akkor ez amolyan szellemi fröccs volt mindenkinek. A XXIII. Budapesti Pszichológia Napok idei témája a Csend:élet volt, amit beharangozó videójukban meg is magyaráznak. Ennek, a közéleti értelemben vett csendnek a feszültségeit és elengedéseit tematizálta Dr. Lisznyai Sándor pszichológus. Nagyon okosan, átgondoltam és precízen összeállított, tartalmas előadása alatt és után élvezet volt gondolkodni!
Az alapvetően nyomasztó téma – a veszteség feldolgozásáról, a különböző korok, különböző társadalmi és egyéni devianciáiról –, mégsem lehangolt, hanem más kontextusba helyezte a hozzájuk kötődő viszonyomat.
A szemlélődő pozíciójából átkerültem az analitikuséba. A nézőpontváltáshoz pedig az előadó eszközül adott olyasmiket, mint az Ábrahám-paradoxon vagy a parentifikáció. Az ismeretlen fogalmak és elméletek nemcsak értelmet nyertek a nagyon szemléletes példák mentén, hanem hirtelen késztetést éreztem arra, hogy egy jó vaskos könyvet végig is olvassak róluk.
Ilyen érzést nem gyakran vált ki belőlem egy egyszerű előadás, szóval érdemes végig menni azon is, hogy miért történhetett így. „Valójában egy gyakorló pszichológus szerény hozzájárulása” – olvasható az alcím a legelső dián. Ez volt talán a fokozatosan felkeltett – és aztán tényleges izgatottságba torkolló – figyelmem alapja.
Azontúl, hogy mindig nagyra értékelem a hasonló szellemességeket, fontos, hogy az előadó ezzel már az elején lecsökkentette az elvárásaimat, hiszen tudtam, hogy egy viszonylag szubjektív és nem vérkomoly előadás következik.
23. Pszinapszis főcímbejelentő
No Description
Így nagyjából negyedóra múlva máris pozitívan csalódhattam, amikor középkori példákkal kezdett, majd Bibliai idézeteken át, eljutottunk Hitlerig, Kádárig, majd egészen aktuálisan Michael Jacksonig. Annyi kapcsolódási pont volt, hogy valószínű az összes nézőnek jutott legalább egy. Így nem csoda, hogy átváltottam lelkes, jegyzetelő diák üzemmódba.
Mi van, ha rosszul forr össze az eltört csont?
Fekete betűk, fehér háttér, Google-ből beszúrt stockfotók, még sincs köszönőviszonyban sem az unalommal. Ez is azt mutatja, hogy a könyvet soha, de soha ne a borítójáról és az előadást pedig ne a vizuális elemeiről ítéljük meg! A tudatos koncepció és a humoros, közvetlen előadásmód adta a gerincet és a jól ismert példák nem szorultak illusztrációra. Talán banális, de meg kell említenem azt is, hogy mennyire nagy a különbség egy olyan előadó között, aki lassan, elkalandozva beszél, gyakran összefüggéstelenül és aközött, akiről süt a gyakorlottság, de inkább az idő szűkével küszködik, mint azzal, hogy legyen értelme a mondandójának.
Anélkül, hogy részletekbe mennék a témát illetően, nagyjából vázolom, hogy miről is beszélek, mikor azt mondom, hogy gondolatébresztő.
A csonttörés egy visszatérő eleme volt az előadásnak, amit a középkorban sokszor az orvosok nem hoztak rendbe rendesen, így a sebesültek végtagjai a csontok összeforrása után gyakran össze-vissza álltak. A törés az előadás vázát adó és feldolgozásra szoruló veszteség metaforája volt. Legyen az pedofília vagy nacionalizmus, esetleg zsidóüldözés, mindegyik alapja egy veszteség, amely feldolgozásához vezető lépésekről volt szó.
Az elengedés, a megbocsátás és az önbecsülés segítése és közben a legfontosabb szem előtt tartása: meghallani és észlelni a veszteségeket! Mit is jelent mindez? A szocializmus idején levelet lehetett küldeni Kádár Jánosnak, amikre válaszolt is, így – még ha konkrét változás nem is történt – a probléma meghallgatásra talált. Másik példa lehet rá a Neverland elhagyása című film is, amiben azok a férfiak mesélik el történetüket, akiket Michael Jackson szexuálisan bántalmazhatott. Itt is a „csonttörés” helyrerakásáról van szó, amit – mint az előadás során is elhangzott – csak aktív cselekvéssel vagyunk képesek megtenni. Lisznyai megpendítette még a terrorizmus miértjeit, illetve mindennapi, céges problémákkal is érzékeltette az elméleti alapot.
Pszichológia mint az objektivitás katalizátora
Vajon miért is szeretjük azt, ha valami provokatív és miért unalmas, ha kevésbé az? Ha a nézőben egy adott előadást hallgatva megfogalmazódik valamilyen ellenérzés – de az nem billen át és gyűrűzik egészen addig, hogy abbahagyja a figyelést –, akkor az egy jó előadás.
Alapjáraton a gimnáziumi tanároktól kezdve az egyetemi oktatókig mindenki úgy próbál objektív maradni, hogy általánosít és kapargatja a téma felszínét.
Ezzel szemben sokkal hatásosabb módszer beemelni pár példát az egyik és a másik oldalról is. Nem csak politikai értelemben, hanem akár egy szexuális bántalmazás ügyét tekintve is. Ez kivált a hallgatóságból éppen olyan mértékű elégedettlenséget, hogy jobban odafigyeljen. Borotvaélen táncolás, de olykor bejön. A pszichológia pedig nem is lehetne jobb módszer erre, hiszen az az analitikus szerepben, amiről már szó esett, lehet éppen egy újságíró is.
