Világsztárok és fiatal tehetségek, formabontó köztéri programok és ősbemutatók, Bartók, Bernstein és a Baltikum – egy hónap múlva kezdődik a 27. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál!
Ólafur Arnalds-tól a Candide-ig
A régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata ebben az évben is a kortárs művészet nemzetközi és hazai világsztárjaival, ünnepi produkciókkal, premierekkel és rendhagyó köztéri programokkal teszi felejthetetlenné az őszt. Ólafur Arnalds augusztusban megjelent, re:member című vadonatúj lemezével érkezik. A The King’s Singers világpremierre készül a fesztiválon: a magyar zeneszerző, Gyöngyösi Levente új művét Budapesten szólaltatják meg először. A Recirquel Újcirkusz Társulat My Land című darabja elsöprő sikert aratott az Edinburgh Fringe Fesztiválon, az új produkciót a CAFe Budapest keretében láthatja először a hazai közönség.
Az Ügy címmel mutatja be rendhagyó műfajú „catwalk koncertjét” a Soharóza az idén 20 éves Trafóban. Balog József zongoraművész Wolf Péter Wolf-temperiertes Klavier című művét szólaltatja meg lemezbemutató koncertjén.
A jubiláló Budafoki Dohnányi Zenekar pedig Binder Károly és Szentpáli Roland egy-egy művének ősbemutatójával érkezik a Müpába.
A száz évvel ezelőtt született zsenit, Leonard Bernsteint két igazi csemegével ünnepli a fesztivál. Candide című, a musical és vígopera határán egyensúlyozó legendás művét Böhm György állítja színpadra, a címszerepben Szemenyei Jánossal. Sötét tónusú kétszereplős kamaraműve, a Trouble in Tahiti pedig Fekete Gyula szintén kétszereplős operájával egy estén látható majd a Zeneakadémián.
Werner Herzog 3D-ben
Zene és filmművészet fonódik össze október 9-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Murnau Der letzte Mann (Az utolsó ember) című ikonikus némafilmjéhez a francia zeneszerző-zongoraművész, Karol Beffa komponált zenét. Beffa a Müpában maga is színpadra lép a Dubóczky Gergely vezette, kísérletező szellemű Budapest Sound Collective társaságában. De épp ilyen kihagyhatatlan Werner Herzog 2010-es, 3D-s dokumentumfilmje, a Cave of Forgotten Dreams (Az elfeledett álmok barlangja) is az Uránia Nemzeti Filmszínházban, október 18-án: a nemzetközi díjakkal kitüntetett alkotást Ernst Reijseger csellista-zeneszerző kompozíciója kíséri.
A fesztivál minden évben kiemelt figyelmet szentel egy-egy ország kultúrájának: 2018-ban a Baltikum művészei állnak a fókuszban.
A fesztivál nyitókoncertjén észt és lett művek csendülnek fel a Sinfonietta Rīga zenekarának és Erki Pehk karmesternek köszönhetően, de a világhírű francia kvartett, a Quatuor Diotima koncertjén, és a neves gitárduó, a Katona Twins Fifty-Fifty című estjén is felbukkan majd észt kompozíció. Október 6-án pedig a Baltikum egyik legizgalmasabb popzenei produkciója, az észt Girls in Pearls veszi birtokba az A38 Hajó színpadát.
Sétálva vagy épp metrózva is belekóstolhatunk a hamisítatlan fesztiválhangulatba. Márkus Sándor „városi vadászles” installációja október 5-től tart tükröt az utca emberének. Joan Català katalán művész Pelat című köztéri mozgásszínházi darabja megható bizalmi játék és kivételes közösségi élmény egyben: főszerepben egy oszlop és egy ember. Az ötödik éve működő Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ különleges szabadtéri installációval emlékezik 105 éve született névadójára, a világ legismertebb fotóriporterére, az Erzsébet téren.
A Fővám téri metróállomáson pedig Horváth Éva Mónika impozáns méretű, Tömegdinamikák című térinstallációjával találkozhatnak az arra járók.
A CAFe Budapest idén is valódi „fesztivál a fesztiválban” élményt nyújt: idén immár harmadik alkalommal nyűgözi le és perdíti táncra a közönséget a térség legnagyobb világzenei fesztiválja, a Hangvetővel közösen életre hívott Budapest Ritmo. A hazai zeneszerzés legfrissebb eredményeit négy koncerten felvonultató Mini-Fesztivál vendége a balti fókuszhoz kapcsolódva a lett zeneszerző, Selga Mence lesz.
Dante XXI.
A képzőművészet rajongóinak az Art Market Budapest, az irodalom szerelmeseinek az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár ígér jobbnál jobb programokat. Továbbá koncertek, tárlatvezetés és brunch várja majd a kíváncsiakat Szőke Gábor Miklós képzőművész csepeli „birodalmában” a háromnapos Dante XXI. programsorozat részeként. Új fesztiválhelyszínként az Instant is koncertek sorával készül: színpadra lép a Black Flower, a Mongooz And The Magnet, a több hangszeren játszó szenegáli előadóművész-komponista, Ibaaku és a Swing à la Django, Horányi Juli és Fodor Máriusz is. A Nyitott Műtermek Délutánján pedig immár 13. alkalommal tárulnak fel a stúdiók és műhelyek ajtai, hogy beleshessünk a kulisszák mögé.
Részletes program: ITT
—
Facebook-esemény: ITT
Időpont: 2018. október 5-21.
Helyszín: Budapest, több helyszínen
Részletes jegyinformáció: ITT