Több mint 20 éve a budapesti Katona József Színház tagja, pedig kétszer merült fel benne, hogy elhagyja. Azóta mindkét esetben úgy érzi, jól döntött és kedvére változott a társulat. Ónodi Eszter szerint az ízlése is “nagylányosabb” lett. Évi egy bemutatót vállal, idén ez a Platonov, Csehov drámája.
ContextUs: Több mint húsz éve vagy tagja a Katona József Színház társulatának, viszont az elmúlt években csak egy-egy bemutatód volt. Ez a te döntésed eredménye, vagy a rendezőké?
Ez abszolút közös döntés volt. A gyermekem születése óta szinte mindig évi egy új bemutatót vállaltam. Az elsőben az volt az oka, hogy még pici volt a gyerekem és nem akartam nagyon sokat távol lenni tőle. Ezt követően, ahogy teltek az idők, egyre több olyan, más munkám lett – itt főleg az Aranyélet sorozatra gondolok –, amit az elmúlt négy évben forgattunk. De alapvetően én hoztam meg ezt a tizenöt előadás per hónap határt, amit nagyon szeretnék tartani. Ez nem mindig sikerül, jövőre lehet, hogy picit húzósabb is lesz ilyen szempontból az évem. Ezt egyébként a színház is megértette, ezt tudják akceptálni, és én is azt érzem, hogy nagyon jó feladatok találnak meg ebben az évi egyben is.
ContextUs: Az utóbbi három bemutatód Székely Kriszta rendezésében valósult meg, sőt az idei egyetlen bemutatód is, aminek apropóján beszélgetünk, Csehov Platonovja is. Nyilván az évek során kialakult köztetek egyfajta kötődés. Milyennek látod őt mind szakmailag, mind emberileg?
Remélem, hogy ez kölcsönös részéről is, de számomra nagyon jó volt az első közös munkánk: Nóra – karácsony Helmeréknél. Akkor nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, és hál’ Istennek, a további másik kettőben is. Ő egy nagyon jó csaj, bírom emberileg is a végtelen nyugalmát, türelmét, humorát és öniróniáját.
Ami a szakmai részét illeti, nem is nagyon emlékszem ebben a három évben arra, hogy lett volna hangos szó vagy – úgynevezett – színházi hiszti, ami azért rendszeresen megtörténik egy próbafolyamat során.
Pedig már régóta vagyok a pályán, sok próbafolyamatban vettem részt, és gyakran adódik egy-egy ilyen kiborulás. Krisztánál nem csak idén, de az Ithakában és a Nórában sem történt ilyen emlékeim szerint.
Egy eredetien gondolkodó, a műfajok között nagyon ügyesen lavírozó színházi embernek gondolom őt. Jól áll neki a Nóra világa, mint a teljesen más Platonov vagy, az István, a király, amit ugyan nem a Katonában rendezett, de teljesen igényes előadás volt. Nagyon sok műfajban tud ő jól dolgozni, és ez szerintem nagyon ritka fiatal rendezők esetében.
ContextUs: Ki is fizetődő ez a kollaboráció, hiszen az említett Nórában nyújtott alakításodért a 2016/2017-es évadban másodszor is elnyerted a Színikritikusok Díját a Legjobb Női Főszereplő kategóriában. Egy ekkora ívű pálya után mit jelentenek számodra a díjak?
Számomra nagyon fontos a Színikritikusok Díja. Minden évben jelen vagyok a színpadon, minden évben van olyan előadás, amiben részt veszek. De mindösszesen az eddigi pályám során két alkalommal nyertem ezt meg. Az elsőt akkor kaphattam meg, amikor Gothár Péterrel a Trakhiszi nőket csináltuk, 2007-ben, a másodikat szinte tíz évre rá a Nórával.
Úgyhogy nem halmoztak el engem eddig a kritikusok olyan sok díjjal. Vannak olyan kollégáim, akik visszajáró vendégek ezen díjátadókon.
Azonban, ami még fontosabb, a közönség is nagyon szereti az előadást, gyakorlatilag, amióta bemutattuk a Nórát, azóta folyamatosan telt házakkal játsszuk.
ContextUs: Úgy tudom, Torinóban is játszottátok márciusban, négy alkalommal.
Olyan közönség előtt játszottunk, akik nem ismerték sem Krisztát, sem engem. Ám mégis, a óriási sikerünk volt mind a négy alkalommal, Magyarországon sem tapasztalt lelkesedéssel fogadták az előadásunkat.
ContextUs: A Katona József Színház ismert arról, hogy nem a színészekre keresnek, karaktert, hanem éppen fordítva. A darabokat látva rendre bele is trafálnak. Ez történt a Platonov esetében is. A te perspektívádból nézve, mely jellemvonásaid lehettek azok, amelyek meggyőzték Székely Krisztát, hogy Anna Petrovna karakterét te formáld meg?
Azt le szeretném szögezni, hogy nem önelemzésbe kezdek, hanem megpróbálom megfejteni, mit kereshetett Kriszta. Anna Petrovna intelligens, a többiek fölött bizonyos értelemben véve szellemi fölénnyel álló nőt akart látni. Ha egy másik világba születne, Platonov női megfelelője lehetne. Ugyanolyan önironizáló, cinikus, humoros embert akart látni. Úgy gondolom, Kriszta szerette volna, hogy legyen valamiféle ki nem mondott összetartozás a két ember között – kicsit úgy, mint a Veszedelmes viszonyokban a márkiné és a márki között.
ContextUs: Tehát egy ideális világban Annát képzelnéd el Platonov mellé.
Igen, de hát ott csúsznak el a dolgok, hogy mindenképpen egy kisiklott élet Platonové. Ő többre hivatott ember. Lehet, hogy egy másik világban, más közegben nem történt volna meg, hogy kisiklik az élete, és Anna mellett valami csodálatos sztoriba keverednek. De a Platonov mint előadás nem tündérmese.
Utas és holdvilág : Audiovizuális orgia – Kritika / ContextUs
Az örökérvényű filozófiai kérdéseket és vágyakat boncoló mű az egyik legjelentősebb magyar regény a 20. századból. A 80 éve megjelent könyvet számos nyelvre lefordították már. ’74-ben film készült belőle Horváth Z. Gergely rendezésében, ’96-ban színpadi művet írt belőle Galambos Péter.
ContextUs: A darabban is felteszed a kérdést, milyen ember is Platonov. Az előadás végén pedig mi is boncolgatjuk, hogy vajon kit láttunk, kivel tudunk azonosulni. Te hogyan jellemeznéd a karakterét?
Folyamatos önreflexióban élő, az intellektusa miatt végtelenül izgalmas Platonov. Az benne az érdekes, hogy első blikkre, külsőre nem egy adonisz, mégis megvan a maga szexepilje.
Azt gondolom, éppen amiatt lehengerlő, hogy olyan a kisugárzása, amire ebben a közegben, ezen nők rá tudnak cuppanni erre.
A legvégén, ha megfigyelik a nézők, láthatják a szétesését. Akaratgyenge, tengődő alak, műanyag gyurma ember, aki egyik nőtől a másikig vergődik. Ilyennek látom őt a végén.
Regényadaptáció a menő 2019-ben – Ezeket a színházi előadásokat várjátok!
A hagyományos kőszínházi évad kora ősztől késő tavaszig tart. Az intézmények igyekeznek általában az első hónapokban (tehát decemberig, karácsony környékéig) időzíteni az új előadások bemutatóit. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy az évad második felében – a naptári év első részében – tétlenkednének,
ContextUs: A szóban forgó Csehov-dráma világában azt állapíthatjuk meg, hogy a nők alkotják meg Platonovot, aki igazából nem is ember, hanem már-már fogalom. Ha nincs is a színen, akkor is érezzük, hogy jelen van.
Igazából az benne a fantasztikus, hogy a nők nem is azt látják, amit mi, nézőként igen. Mindenki túlgondolja a karakterét, azt gondolnak bele, amit épp szeretnének. A néző tudja, hogy akaratgyenge, a darabban szereplő nők mégis csodálatosnak ítélik meg őt, pedig ez köszönőviszonyban sincs a valósággal.
ContextUs: Valóban, önreflexiók halmazává válik a főszereplő. Egyetértesz azzal, hogy a te karaktered indítja be az ő szexuális vonzerővel való felruházottságát?
Mi úgy értelmeztük, hogy ez már egy létező viszony volt kettejük között. Lehet, hogy ez bizonyos értelemben már rendezői újításnak tekinthető az előző verzióval szemben. Én inkább azt gondolom, hogy Platonovnak a tragikus útját, ami végigmegy ezen az előadáson, azt Szofjának a megjelenése okozza. Ő szembesíti a fiatalságával, a kudarcaival, a félresiklott életével.
Tehát a katalizátort inkább Szofiban látom. Anna Petrovna inkább mint egy álló csillag van jelen – bár persze nem ereszti a markából a csávót.
Ez abból következhet, mert női vadállatként érzi, hogy egy vetélytárs felbukkant, ezért érezhető nyomulásnak az ő fellépése.
ContextUs: Általában az időtálló színházi klasszikusok ismertetőjegyei a mély gondolatébresztés, nehéz élmény. Véleményed szerint, ezen elvek mentén, tud maradandót alkotni a Platonov? Szinte minden eddigi, a darabról megjelent kritika pozitív, külön kiemelik az arcjátékod.
Erre én most tényleg nem tudok válaszolni. Egyrészt nagyon az elején járunk még, még ha folyamatosan érezzük is, mennyit fejlődik az előadás. Azt gondolom, egy év múlva már egészen más lesz, sokkal gazdagabb. Interjúzunk egy év múlva is? (nevet)
ContextUs: Mi benne vagyunk. (mosolyog)
Pont ez Csehov egyik érdeme: minél többet játssza a darabjaiban felbukkanó szerepet az ember, annál több réteget tud felfedni benne. Úgyhogy én azt gondolom, hogy a megítélése, fejlődése még nagyon-nagyon sokat fog előre haladni. Tudok egy példát mondani ennek kapcsán, amikor még 2005-ben, Ascher Tamás Ivanovjában játszottam.
ContextUs: Akkor szültél, ugye?
Igen, amikor bemutattuk a darabot. Egy évre rá már nem én játszottam a szerepet, kihagytam körülbelül két vagy három évadot. Egyszer azonban a beugró társam nem ért rá, amikor volt egy vendégjáték Olaszországban, és felkértek. Akkor már elég nagy volt a gyerekem, így vállaltam. Pármában jártunk, és szokás szerint volt egy lejárópróba az előadás előtt. Leültem a második felvonás előtt, Anna Petrovna szerepében – milyen érdekes, ebben a darabban is így hívják a karakterem!
Csak úgy néztem a kollégákat, egyszerűen nem hittem a szememnek: érett, laza, nagyon gazdag színjátékot láttam tőlük. Annyira büszke voltam rájuk, hogy mennyit ment az előadás előre abban a két-három évben, amíg én ezt nem láttam.
Nézd, az Ivanovnál sem tudtuk eldönteni – még a POSZT-on sem –, hogy ez jó vagy rossz. Az biztos, hogy a bemutatón még nagyon nem az volt az előadás, mint ami aztán lett belőle. Szóval ha egy év múlva visszatérünk erre a kérdésre, talán tudok majd válaszolni.
ContextUs: És mi van a Platonovon túl? Egy interjúban azt mondtad, hogy a nagy sikerű Aranyélet Jankája a kedvenc karaktered. Ezen kicsit meglepődtem, hiszen mégis csak elmegy a gyilkosságig is.
Nem mondom, hogy a kedvencem, de nagyon szerettem. Inkább így fogalmazné. Nagy kihívást jelent egy színésznek – főleg filmben, ahol jelentősen meg kell válogatni az eszköztárát –, hogy egy, a saját személyiségétől ennyire eltérő szerepet formáljon meg. Tőlem rengeteg tulajdonság, privát emberként távol áll, mint ami Jankánál fellelhető. Óriási kihívás volt, és nagyon szerettem, hogy bele tudok feledkezni. A színjátszásnak a klasszikus értelemben vett elhivatottsága jelentkezett nálam: egy másik embernek az életét megélni. Ez csodálatos adomány.
Thuróczy Szabolcs: A rendszerkritikus platformok találnak meg engem
Ez így volt kerek szerintem, jól engedték el a forgatókönyvírók. Három évad alatt lehet kibontani egy család életét nemzetközi koncepció szerint, ezt mondják a nagyon okosak. Ez nagyjából meg is történt. Olvasom, hogy sokan értetlenkednek bizonyos megoldások miatt, de én így találtam kereknek. Ebből többet nem tudtunk volna kihozni.
Filmben az illúzió még inkább testközelben van, tényleg olyan luxus lakásokban forgattunk, olyan luxus autókban, olyan körülmények között, ami az ilyen típusú embereknek mindennapos, nekem nem. Jó pillanataimban teljesen azonosulni tudtam ezeknek a valós embereknek az életével.
Továbbá azt gondolom, jó ívet írtak ezen három év alatt Jankának, így nekem is az írók. Lehetett benne igazán gonosznak, cinikusnak, humorosnak, libának, prosztónak, szexinek, terhesnek, bajban lévőnek, hisztérikusnak lenni.
Meg kell mondjam, annyira szívmelengető érzéseket őrzök magáról az egész produkcióról, hogy már ez is befolyásol a válaszadásban. Ha erre a szerepre, sorozatra gondolok, nagyon elpárásodik a szemem, és elfogult leszek.
ContextUs: Amikor Jankából Ónodi Eszterré váltál, elgondolkodtál azon, hogy szívesen élnél a valóságban is fényűző életmódot?
Biztos, hogy nem. Ahogyan maga a sorozat is rámutat, minden rohad, ami fénylik. A forgatás idejére egy nagyon jó tapasztalat volt, de egyértelmű, hogy egy pillanatra sem cserélnék Jankával. Az élet, amelyet a valóságban élek, százszor közelebb áll hozzám. Nekem megadatik, hogy néha kicsit Janka legyek, míg Jankának soha sem adatna meg, hogy Ónodi Eszterként a színpadon álljon és eljátssza a Nórát.
ContextUs: A már említett interjúban említetted, hogy rengeteg mindent nem játszottál még el, amit szerettél volna.
És milyen jól tettem! Azóta teljesen revideáltam ezt az álláspontomat, már semmifajta szerepálmom nincsen. Ez abban az időszakban lehetett, amikor a Katonában hiányoltuk mi, akkor még fiatal színészek a klasszikus darabokat, amelyeket a rendezőink már megrendeztek, amikor ők voltak fiatalok. De ez a jég megtört, amikor elővettük a Mizantrópot – ebben a darabban volt is szerencsém szerepelni.
A Platonovot is ide sorolnám. Tehát megszűnt, hogy a klasszikusokat, amiket a Katona rendezői már megrendeztek, azokat nem lehet a Katonában előadni.
És közben azt hiszem, az én ízlésem is “nagylányosabb” lett. A fene se hitte volna, hogy Nóra karakterét játszom 46 évesen. Annyira másról szól már a színház: egy kortárs színdarab is tartogathat elképesztő színészi kihívásokat. Nincs már olyan nyafogás, hogy hú, én Júliát szerettem volna, és hú, elment mellettem Júlia. Már nem gondolom így.
CV
Ónodi Eszter (25 évesen változtatotta meg vezetéknevét Kovácsról, s vált Ónodivá édesanyja után) Jászai Mari-díjas színésznő, a budapesti Katona József Színház tagja 1998 óta. A színház mellett számtalan filmben is szerepel és szinkronizál. 2013-ban Monte-Carlóban elnyerte az Arany Nimfa díjat, legjobb női főszereplőként, az Aglajacímű filmben nyújtott alakításáért. Kétszer nyerte el a Színkritikusok Díját: 2007-ben a Trakhiszi nőkben, 2017-ben a Nóra: karácsony Helmeréknél nyújtott alakításáért. A HBO nagy sikerű Aranyélet sorozatban Janka szerepét formálta meg. Legutóbbi, 2018-as filmjei: Nyitva, Bogaras szülők, Valami Amerika 3.
