Edward Hopper festő a városi elhagyatottság érzését és a szociális elidegenést vitte vászonra még a 20. században. A több évtizedes alkotások népszerűsége a koronavírus miatt bekövetkezett önkéntes és hatósági karantén ideje alatt azonban újra fellángolt.
Égető lidércnyomás
Vannak olyan ritka és olykor megrázó helyzetek, amikor a világ megszokott, kényelmes működése egyszerűen felborul. Egyik napról a másikra elbocsátanak a munkahelyünkről, hirtelen az asztal felé görnyedve találjuk magunkat, amint épp a félretett tartalékainkat számolgatjuk és harcolnunk kell az utolsó csirkemellért is a boltokban. Az általános fogyasztói igényünket kielégítő termékek, amik eddig mindennap otthonunk polcain sorakoztak luxuscikké válnak. A város hangerejét letekerik, kirülnek az utcák, egyre több “Zárva” felirat kezd el lógni a kedvenc szórakozóhelyeink és éttermeink kirakatában. Inkább mindenki otthon marad.
Szépen lassan feje tetejére áll az életünk, miközben egy távolról érkező, félig ismeretlen betegségtől rettegünk. Ami pár hete, hónapja még “túl távoli” problémának tűnt, már a küszöbünkön kuporog. Ilyen és ehhez hasonló helyzeteket generált a mára már az összes európai országban jelen levő koronavírus.
És mit eredményezett mindez? Nemcsak a politikai, a gazdasági és az egészségügyi életet borította fel, de a koronavírus elárasztotta a társadalmat a magány érzésével is. Az önkéntes és hatósági karantén ugyanis sok áldozattal jár, beleértve a másoktól való távol maradást is.
Ez a súlyos egyedüllét és elszigeteltség lidércnyomásként nehezedhet ránk, hiszen korábban csak legfeljebb a filmvászonról vagy irodalmi művek soraiból ismertük ezeket az emóciókat.
Sylvia Plath Az üvegbúra vagy Olivia Laing A magányos város kötetei pontosan olyan érzéseket közvetítenek, mint amilyeneket a karantén ideje alatt átélhetünk.
Ezek a legjobb olvasmányokat ajánljuk a karantén idejére
Ezek a legjobb olvasmányok a karantén idejére Boccacciótól Michael Crichtonig Ha karanténba kerülünk, igen nehezen tudunk elvonatkoztatni bizonyos dolgoktól. Az egyik nyerő stratégiánk az lehet, ha a kényszerszobafogságban egyenesen belevetjük magunkat a legborzasztóbb járványos könyvekbe – Szophoklésztől Camus-ig találunk belőle bőven – csak hogy más nézőpontba helyezzük személyes nyomorunkat.
Miközben Olivia Laing művében egzisztenciális kérdéseket vet fel és a magányosság mibenlétéről filozofál soraiban, addig Edward Hooper művész mindezt vászonra is viszi. A magányos város ugyanis nemcsak sokakat égető problémákat feszegető írás, de találó illusztrációk egész sorozata is.
A magány művészei
Ahogy Olivia Laing beletrafált az emberiség leggyötrőbb kérdéseibe, úgy Edward Hooper is tökéletesen elénk tárta, mit jelent egyedül lenni. Ugyan egy teljesen másik korban ért, legtöbb műve ugyanis 1920 és 1950 között született, a jelek szerint mégis sikerült kapcsolatot teremteni jelenünk tagjaival és aktív internet-felhasználóival. A világháborúk következményeképp kialakult magány és a másik felé való bizalmatlanság pont olyan feszítően hatott a korabeli emberre, mint a koronavírus miatt otthonmaradókra az elszigeteltség és a kötelező távolságtartás.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Egy nemzet művészete akkor a legcsodálatosabb, ha a benne élő emberek karaktereire fókuszál [/perfectpullquote]
– mondja Edward Hopper, aki pszichológiai témájú alkotásain keresztül maga is elsősorban a társdalom általános érzéseinek kihangosításával szerette volna reprezentálni országa kultúráját.
Múlt és jelen
Pár héttel ezelőtt, még mind város eszeveszett pörgésében, a dugóban araszoló járművek tömegében és a eldobható kávés poharak hulladékhalmain lépkedtünk. Jelen pillanatban azonban szinte mindenki otthon van, az ágyában tölti üres perceit álmodozva arról, milyen jó lenne, ha eggyel több pizsama gubbasztana a gardróbunkban.
Pontosan úgy kényszerültünk egy kis szünetre, mint a Hopper Morning Sun festményén látható hölgy. A fiatal lány magányosan mereng a felkelő Nap első sugaraiba, és talán épp most realizálja azt, amit mi is.
Nem vagyunk sokkal magányosabbak, mint pár héttel vagy hónappal ezelőtt.
Talán, pont ezért is lett felkapott mostanában Edward Hopper pár alkotása. Pontosan azt a csendességet, visszavonulást és közösségtől való elidegenést reprezentálják, amit mi is átélünk. A művei a napokban eláraztották a közösségi oldalakat. milliók azonosulnak az általa véászonra festett emóciókkal, és talán nemcsak a koronavírus társadalmi hatásai miatt. A festmények ugyanis jól szimbolizálnak pár mentális betegség által generált lélekállapotot is, mint a szorongást, a depressziót vagy a pánikbetegséget.
Megélt művészet
Edward Hopper azonban nemcsak megfestette ezeket az érzéseket, de maga is elszenvedője volt azoknak. Walter Tittle és Guy Pène du Bois barátainak elmondása szerint az művész legtöbbször boldogtalan volt és mély lelki válságokat élt át.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Egyszer szeretném a jelenlegi körülményein kívül látni. Egyszer szeretném boldognak látni [/perfectpullquote]
– mondja Guy Pène du Bois. A depressziója azonban nem indokolatlan, hiszen Hopper maga is átélt egy világjárványt, a spanyol náthát, de tanúja volt két világháborúnak is. A művész egy ijesztő és kiszámíthatatlan világban élt, nem csoda tehát, hogy a vásznain is ezek az érzések köszönnek vissza.
Hopper már korában is sikeres volt, olyan híres alkotókat ihletett meg, mint Alfred Hitchcock, William Eggleston vagy David Lynch.
Ezek a hírességek legjobb üzenetei a koronavírus-para ellen
20.1k Likes, 401 Comments – Diane von Furstenberg (@therealdvf) on Instagram: “make the best of it ….” „A londoni pestisjárvány idején, 1665-ben a Cambridge-i Egyetem is bezárt, és így Isaac Newton nak is otthon kellett maradnia.
És ma is nagy sikert arat, a közösségi oldalak ugyanis tele vannak a műveivel. Rengetegen azonosulnak az alkotó életérzésével, de vannak olyanok is, akik rekreálják alkotásait. Egyik leghíresebb festménye a Nighthawks különösen nagy figyelmet kapott a közösségi oldalakon. A jól ismert csendes italozókat kiszolgáló bárnak megjelent egy teljesen üres, modern párja is. Ez a parafrázis azt közvetítheti felénk, korunk talán még magányosabb, mint a második világháborút követően a társadalom volt.
No Title
Nighthawks in the Age of Coronavirus #EdwardHopper pic.twitter.com/r24zFnQcPK
A sors fintora, hogy pár hónapja még azon vitatkoztunk, hogy a minimalizmus jóval a materializmus felett áll-e vagy sem, továbbá hogy a divatot gyorsítani vagy épp lassítani kéne. Most pedig egy kiégéssel küzdő generáció kényszerült hetekre otthon maradni, sokan havi bevétel, munka nélkül. Az állandó rohanásban kellett végre leülnünk és lassítanunk. És ha csak egy dolgot tanulhatunk Edward Hoppertől az ez legyen: jelenleg a legtöbb amit tehetünk, az a másoktól való elkülönülés, a magányba burkólózás és persze annak minden szépségének fel- és megismerése.
