Annyira boldog vagyok, hogy a teljes skót nyarat Edinburgh-ban tölthettem. Idén ez egy keddi napra esett…
Szakállas vicc, és minden viccnek, azt mondják, a fele igaz. Nos, ez teljesen az. Még azt is mondják, hogy Skóciában előfordul, hogy ugyanazon a napon mind a négy évszak tiszteletét teszi. Az elmúlt pár napban ezt meghazudtolta az időjárás: csak ősz és tél volt.
Ilyen körülmények között került sor az egyik új eseményre: a várfal-vetítésre. Az idén először látható gigantikus vállalkozás ingyenes volt ugyan, de online jegyet kellett rá foglalni, mert az „aréna” korlátozott számú néző befogadására volt alkalmas.
A kapukat este nyolc órakor nyitották ki, legkésőbb tízre meg kellett érkezni, maga a vetítés fél tizenegy órakor kezdődött és húsz percig tartott.
Jómagam csak ötven percet vártam rá, de volt olyan, aki tényleg befoglalta a jó kilátással rendelkező helyeket, rögtön kapunyitás után.
Egész nap viharos erejű szél fújt, a zivatarok többször feláztatták a város utcáit, de, csodák-csodája, pár órával a kezdés előtt teljesen kitisztult az ég. Ez nem jelentette azt, hogy az emberek ne télikabátban, pulóverben, sál-sapka szerelésben jelenjenek meg. Augusztus 7-én azért ez még itt sem normális.
Nem tudom pontosan felmérni, hányan voltunk, szerintem tízezer fölötti volt a látogatottsági szám. Ami azért segített abban, hogy felmelegítsük a Castle Terrace-t és kevésbé dermedjünk oda.
Érdekes módon, maguk a skótok is hidegnek érezték az időjárást; ez azért nagyon ritkán fordul elő, mert télvíz idején is képesek miniszoknyában, vagy rövid ujjú pólóban, nadrágban flangálni.
Csak annyit tudok hozzátenni, hogy érdemes volt várni, érdemes volt dacolni a mostoha időjárási körülményekkel. Felejthetetlen élményben volt részünk. Szánjanak rá húsz percet. Tényleg megéri.
Természetesen, amint véget ért a vetítés, ismét leszakadt az ég, hatalmas széllökések kíséretében.