Az idei Berlinale nemzetközi rövidfilm szekciójában Bucsi Réka ezúttal nem versenyzőként, hanem zsűritagként működött közre. A filmrendezővel fesztiválrészvétele kapcsán beszélgettünk a tapasztalatairól és arról, milyen mostanság magyar animációs filmesnek lenni nemzetközi terepen. Megtudtuk, hogyan kell világokat teremteni, valamint betekintést nyertünk az animációs alkotómunka varázslatos kulisszatitkaiba is.
ContextUs: Egy “bemelegítő” kérdés: Hogyan viseled a koronavírus okozta helyzetet?
Nyomasztónak tartom ezt az egész szituációt. Persze az eddigi életvitelemet tekintve az otthonmaradás nekem nem akkora váltás, mint ahogy, gondolom, más animációsfilm-készítőnek sem az. Mi hozzá vagyunk szokva, hogy kvázi izolációban éljük az életünk nagyobb részét, mert annyira sok ideig tart egy filmet megcsinálni. Ilyenkor mindig begubózunk.
ContextUs: Nemrég ért véget a 2020-as Berlinale, ahol ezúttal nem mint versenyző, hanem mint a legfiatalabb magyar zsűritag vettél részt a rövidfilmes szekció munkájában. Mi volt ezzel a feladattal kapcsolatban a legszebb élményed, amit magaddal hoztál Berlinből?
Az egész Berlinale nagyon érdekes és különleges élmény volt. Találkoztam Jeremy Irons-szal, aki a zsűrielnök volt. Aztán Claudia Roth-tól is kaptunk idegenvezetést a fesztivál alatt, aki a német zöld párt elnöke. Örülök, hogy megismerkedhettem a zsűritársakkal, akikkel nagyon jól kijöttem végig az egy hét alatt. Jó esélyem volt arra, hogy alakítsam a személyes kapcsolatokat. A rövidfilmes zsűriben rajtam kívül Lemohang Jeremiah Mosese leshotói filmrendező és egy török kurátor, Fatma Çolakoğlu volt.
Magyar vonatkozása is lesz az idei Berlinale Filmfesztiválnak
A legjobb nagyjátékfilmnek járó Arany Medvéről és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst medvékről döntő héttagú zsűriben Jeremy Irons mellett a legismertebbek közé tartozik Bérénice Bejo francia-argentin színésznő, akit a legjobb női mellékszereplő kategóriájában Oscar-díjra jelöltek A némafilmes című 2011-es filmben nyújtott alakításáért.
ContextUs: Voltak nehézségek az együttműködésben?
Az elején tartottam tőle, hogy nehéz lesz majd együttműködnünk. Ennek ellenére végig nagyon egy véleményen voltunk az értékelendő filmeket illetően. Sok helyen zsűriztem már a Berlinale előtt, és sajnos vannak negatív tapasztalataim is. Van, amikor csak a harcolás meg a sertődés megy, vagy mondjuk személyeskedésnek vesszük egymás véleményét. Szóval kicsit izgultam, hogy ezen a fesztiválon is ilyesmik lesznek majd, mert itt nagyon fontos, hogy kik kapják végül a díjakat. Szerencsére eléggé egy nyelvet beszéltünk. Jó hosszú beszélgetésekbe merültünk minden alkalommal. A döntő előtti például 5 órán át tartott. Persze mindegyik nagyon tanulságos volt.
ContextUs: A Mome-s diplomafilmeddel, a Symphony no. 42–al is a Berlinale-n debütáltál. A legutóbbi filmed, a Solar Walk pedig 2018-ban megnyerte a Berlinale Audi Short Film Awardot. Milyen érzés egykori versenyzőből a döntnökök oldalára átkerülni?
A saját munkámat bemutatni a Berlinalén szuper élmény volt. Gyakorlatilag telt ház volt minden rövidfilmes vetítésen, ötszáz vagy ezer fős mozikban. A minősége is tökéletes volt, például soha nem láttam hibázni technikust, pedig most voltam ötödjére. Persze versenyzőként nagy élmény, amikor a közönség előtt levetítik a filmemet, amin egy évig dolgoztam. A zsűrimunka pedig nagyon felelősségteljes.
Ezek lehetőségek arra, hogy megerősítsük azokat a filmeseket, akikről úgy gondoljuk, hogy van bennük valami különleges, amit tovább szeretnénk majd látni. Éppen ezért komolyan vettük a döntéseket.
Mivel két évvel ezelőtt én is kaptam díjat, ezért át tudom érezni a versenyzők helyzetét is. Jobban tudtam azonosulni azzal, akinek kiosztottuk az egyik rövidfilm-díjat. Ráadásul pont egy animációs film kapta, és én adhattam át a győztesnek, ami nagyon jó élmény volt.
ContextUs: Nem csak a fesztiválokon vagy otthon, de már a nemzetközi workshopok “veteránjának” is számítasz. Melyik volt számodra a legemlékezetesebb vagy leghasznosabb ws-részvétel?
Azért nem mondanám még magam veteránnak.Viszont amit kiemelnék, egy ASF nevű európai posztgraduális animációs workshop. Ennek keretein belül négy egyetemen – Németországban, Magyarországon, Dániában és Franciaországban – töltöttünk két-két hetet, szóval összesen nyolc hetet a teljes workshop alatt. Ilyenkor előadásokat hallgatunk, illetve fejlesztjük a saját projektjeinket. Jó lehetőség volt megismerkedni alkotókkal, producerekkel, akik eljöttek oda egész Európából.
De részt vettem még Dániában egy nyolchónapos animációs rezidens programon is, a The Animation Workshopon. Nagyon megszerettem azt a közösséget és az elszigetelt életmódot a természet közepén. Ez egy különleges hely, ahol nem csak animációs filmfejlesztés, de még képregényrajzolás és rajzakadémia is van. Képzelj el egy inspiráló közeget, egy animációs komplexumot a semmi közepén!
ContextUs: Olyan, mint egy „animációs, elitkommandós kiképzőhely”?
Inkább olyan, mint egy hosszú házibuli, ahol az emberek közben folyton animációkat csinálnak. Persze nem mindenkinek működik, mert iszonyatosan izolált. Az ember reggeltől estig dolgozik. Mindenki valamilyen szinten az animációs iparból van ott. Teljesen nerd közeg, de szerettem az embereket, és most is sok közeli barátom dolgozik ott.
ContextUs: Ha már nemzetközi környezetnél tartunk! A 2016-os második filmed, a Love például francia koprodukció volt.
A Love-ot mint filmtervet nyolc héten át fejlesztettem az ASF (Animation Sans Frontiéres) workshopon. Aztán elő is kellett adnom a tervet a Gobelins nevű animációs egyetemen az ASF szervezésében, Párizsban. Még nagyon kezdetleges volt az ötlet, amikor előadtam. Ez egy hétperces pitch volt, amire meghívtak mindenféle producereket. Nekem szerencsém volt, mert előtte találkoztam a Passion Pictures nevű stúdió producereivel. Megkerestek, hogy szeretnének képviselni engem az ügynökségben. Elhívtam őket a pitch-re, ami tetszett nekik. Ugyan nem csináltak külön rövidfilmeket, de kialkudtam náluk, hogy megcsináljuk a Love-ot.
ContextUs: Meghagyták az alkotói szabadságodat?
Igen, és nem értem, miért nem így működik minden reklámügynökség. Vannak helyek, ahol neked hiába van alkotóként saját stílusod és technikád, mégis belekényszerítenek valami teljesen más megrendelői koncepcióba. A Passion Pictures pont ezt kerüli el, és az igényesebb reklámügynökségek így dolgoznak külföldön. Persze biztosan vannak Magyarországon is ilyen cégek, nem ismerem annyira a hazai viszonyokat.
ContextUs: Mennyire volt nehéz pitchelni a Love-ot párizsban?
Én alapvetően experimentális narratívával foglalkozom. Nem az van, hogy adott egy főszereplő és egy csattanó a végén. Persze ezeket a projekteket jobban szeretik, ezért nekem jóval nehezebb előadnom, hogy mit akarok.
Például előadás közben hivatkoznom kellett arra is, hogy a Symphony no. 42 is experimentális jellegű volt, mégis Oscar-shortlistig jutottam vele. Erre általában mindenki felkapja a fejét.
Amíg egy ilyen információ fel nem merül, addig nem nagyon hallgatják meg az emberek az ilyen pitch-eken az experimentálisabb alkotókat. Igaz, hogy csak hét percig kell beszélni egy színpadon, de meg kell küzdeni azért, hogy ne bambuljanak el a nézők.
ContextUs: Itthon is pályáztál támogatásért?
Itthon a Magyar Média Mecenatúránál pályáztam Osváth Gábor producerrel. Ez nagyon hosszú folyamat volt. Pályáztunk francia és magyar állami támogatásért is, mindkettőt csak másodjára sikerült megkapni. Az elutasításokra egyébként minden alkotónak lelkileg fel kell készülni, mert nem láttam még olyat, hogy valakinek minden elsőre sikerül és elutasítás nélkül tör előre. Ráadásul rengeteg időbe kerül, mire kiderül, hogy megkapod-e a támogatást. Eközben kvázi ingyen dolgozol a saját filmeden.
ContextUs: A filmjeiddel saját univerzumot teremtettél, hisz minden alkotásodban előfordulnak bizonyos karakterek. A Symphonyban szereplő róka a Love-ban is felbukkan, a bolygók és karaktereik pedig feltűnnek a Solar Walkban is. Mennyire tudatosan építed a kitalált világodat?
Valamennyire tudatos vagyok ugyan, de nincsen olyan struktúrám, amire felhúzom a különböző elemeket. Amikor benne vagyok egy alkotói folyamatban, az nagyon organikus. Rácsatlakozom egy saját világra, egy narratívára vagy egy ritmusra, és egyik jön a másik után. Folyamatosan ki-belépegetek az épülő világomból. Amikor belépek, akkor van, hogy csak a részleteket fejlesztem, ezek lehetnek formák, tájbéli elemek vagy az atmoszféra megteremtése.
Ezután kilépek a világomból és távolabbról nézek rá, így látom az egészet egyben. Így tudom elhelyezni benne az elemeket. Ilyenkor a stúdióm vagy az asztalom tele van mindenféle thumbnailekkel, inspirációs színekkel, de eközben átlátom az elemeket. Még sosem dolgoztam úgy, hogy lett volna egy olyan ötletem, amit egy mondatban lehet pitch-elni. Nálam maga az alkotói folyamat vagy a világépítés nagyon intuitív dolog. Belemegyek az alagútba, ahonnan egy ideig nem jövök ki.
ContextUs: A “klasszikus filmírás” szabályai helyett inkább az érzelmeidre hallgatsz?
Az a legfontosabb, hogy legyen erős fókusz vagy koncentráció, aminek segítségével tudsz majd szelektálni abból a rengeteg ötletből, ami jön. Sok ötletből a legtöbb ugyan teljesen kuka, mégis ezekből fogod megtalálni a csapásvonaladat. Létezik olyan is, hogy automatikus írás mint technika, ami közel áll hozzám. Az animáció alapvetően sokszor inkább nagyon absztrakt zsáner. Ebben a technikában dolgozni teljesen más, mint élő film vagy játékfilm esetében. Nem a valós világból indulok ki, hanem egyfajta mágikus realizmusból.
Az egyensúlyt próbálom megteremteni a filmjeimben, hogy mindig legyen valami, amihez tudsz kötődni, amit értesz, mert ismerős. Lehet egy táj vagy egy karakter, ami meglepő helyzetekbe keveredik, de te mint néző mégis mész vele tovább.
A fő kihívás, hogy ne veszítsem el a nézőt a mágia részével, mert ha teljesen ismeretlenné változik számára a terep, akkor elveszítheti az érdeklődését is. Mindig abból kell kiindulni, amit te magad mint alkotó is szeretnél látni filmen.
Symphony no. 42
Symphony no. 42 presents 47 observations in the irrational connections between human and nature.
ContextUs: Van konkrét célközönséged?
Alapvetően nincs. Van egy ötletem, ami vagy mindenkihez beszél vagy lehet, hogy csak a felnőtteknek. A film egy nagyon manipulatív műfaj. Én nem szeretem túlzottan befolyásolni a közönséget. Azt szeretem, ha tiszteletben tartják a néző saját interpretációját. A filmjeimben sok állat látható, ebből pedig valamiért sokan arra asszociálnak, hogy ezek gyerekeknek ideális mesefilmek. Egy tanár barátnőm megmutatta az általános iskolás osztályának a Symphony no. 42.-t. A gyerekek egy része sírva ment haza, másnap pedig bejöttek a szülők az iskolába, és megkérdezték, mégis mit képzel magáról, hogy ilyeneket mutogat a gyerekeknek.
ContextUs: A Symphony no 42. ráadásul pont úgy indul, hogy a legelején egy róka fejbe lövi magát az erdőben.
Igen, de máskor pedig láttam olyan gyerekekből álló közönséget, akik ugyanezt a filmet szerették és értették a felháborodás helyett. A szülők persze ebben az esetben sem rajongtak érte. A gyerekek jókat kérdeztek és pozitívan fogadták. A vetítés után egyébként odajött hozzám az egyik szülő azzal, hogy ezek szerint “azt gondolom, hogy az élet értelme, az öngyilkosság?”. Én pedig csak néztem rá, mert vélhetően fogalma sem volt arról, hogy mit látott. Szóval számos reakció és közönség létezik.
ContextUs: Vannak olyan zenék, könyvek vagy filmek, esetleg képzőművészeti alkotások, amelyek inspirálnak, amikor filmet készítesz?
Érdekes, de inkább élőszereplős filmek inspirálnak. Ha rendezőt kell mondani, akkor nekem Kubrick és Tarkovszkij a csúcsok csúcsa, nagy kedvenceim. De ott van még Ruben Östlund és Roy Anderson, mert az a fajta humor és azok a karakterek inspirálóak nekem. Egyébként számomra David Lynch ötletei is adaptálhatók az animációs filmek világába. Lynch-nek van is egy tök jó mondata: “Ha úgy érezzük, hogy nem értünk valamit, akkor az intuíciónk lesz az ami megment minket”. Én azt gondolom, pont a filmvilágban ez az intuitív felfogás az egyik legjobb élmény, amikor megengedhetem magamnak, hogy magyarázkodás nélkül, ösztönösen érezzek vagy értsek valamit.
ContextUs: Kitől tanultál eddig a legtöbbet a szakmádban?
Egy embert emelnék ki, a nemrég elhunyt Richly Zsoltot (többek között A kockásfülű nyúl és a Kíváncsi Fáncsi alkotója – a szerk.), aki a Mome-n a diplomafilmemnek, a Symphonynak a konzulense volt.
Nagyon nyitott volt a fiatal generációra és nagyon éles szemű volt. Mindig kérdezett, nem pedig kijelentett, ami ritka a mester és tanítványa-viszonyt tekintve.
De szintén az egyetemen Czakó Judit volt a vágótanárom, ő is mindig nagyon szépen irányította az alkotó folyamatokat. De ott van még Domonyi Rita, aki dramaturgiát tanít. Ő sem megmondta a tutit, hanem inkább kérdezett. Viszont mindenek előtt Richly Zsoltot tartom az első számú mentoromnak, de sajnos őt már nem tudom felhívni tanácsért.
ContextUs: Ennyi tapasztalattal felvértezve, mit tanácsolsz azoknak, akik most akarnak és kezdenek animációval foglalkozni?
A titok az, hogy folyamatosan dolgozni kell. Nem csak az állandó tanulás, hanem a folyamatos munka az, amiből a legtöbbet lehet tanulni. Nem kell utánaolvasni ezerszer, hogy mit és hogyan kéne, hanem a saját hibáinkon keresztül lehet tanulni.
Van, aki pont ebben vérzik el: elkezdi tanulni a klasszikusnak mondható karakteranimációt meg effektanimációt, és mivel nehéz műfaj, hamar feladja. Elsősorban élvezni kell a mozgatást úgy, mint amikor még gimiben a füzet sarkára rajzolgatsz.
Lepergeted és örülsz neki, hogy valami megmozdult. Engem azok az emberek inspirálnak, akik nem dumálnak, hanem csinálják. Szóval a tanácsom egyszerű: csinálni kell, nem csak beszélni róla!
ContextUs: Eddig rövidfilmeket készítettél, de láthatunk majd tőled egész estés animációs filmet is?
A tervem, hogy csináljak egy animációs nagyjátékfilmet. Most még kezdetleges formában van, nem akarok többet elárulni róla. Az utóbbi időben főleg megbízásokat vállaltam el a pénzkeresés miatt. Ezek jó munkák voltak, szerencsére saját stílusomat megőrizve tudtam együtt dolgozni az emberekkel. Nemrég csináltam rövidfilmet az FX Networks nevű amerikai tévécsatornának.
Most pedig két magyar alkotó társammal, Turai Balázzsal és Kreif Zsuzsannával, akik Mome-n felettem jártak pár évvel, csinálunk egy rövidfilmet, szintén az FX Networks-re. Ami még pozitív tapasztalat, hogy készítettem egy kis animációt az Adult Swim csatornának a Rick és Morty sorozathoz. Szóval hétköznap a megbízások, hétvégén a saját nagyfilmtervemet készítem elő. Én azt szeretem, ha csak egy dologra koncentrálhatok, mert akkor kerülök bele abba az alagútba, ahol szabadon alkothatok.
CV
Bucsi Réka animációs filmrendező a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen diplomázott 2013-ban. Vizsgafilmjét a Symphony no. 42-t beválasztották a 64. Berlinale nemzetközi rövidfilm szekciójába, majd shortlistre került a 87. Oscar-díjátadón. A Love című animációs rövidfilmje bekerült a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába. Legutóbbi munkája, a Solar Walk kapta meg az Audi Short Film Award elnevezésű elismerést a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon 2018-ban. A 2020-as Berlinalén Bucsi volt az első és eddig a legfiatalabb magyar rendező, aki a rövidfilmes szekcióban zsűritag lehetett.
