Mérvadó tudósok földönkívüli civilizációk létezését kívánják bebizonyítani a Galileo Projekttel

Avi Loeb, a Harvard tudósa azt vallja, hogy van élet a Földön kívül is, egyre több jel mutat erre.

Nem vagyunk egyedül

Egyre több mérvadó tudós vallja: a Földön kívül is van élet, így hát hamarosan muszáj lesz elfogadnia az emberiségnek, hogy nem mi vagyunk az egyetlen civilizáció az univerzumban. A Harvard Egyetem éppen ezért új tudományos programot indít, amely tudományos vizsgálatokkal hivatott bizonyítani az idegen civilizációk létezését, írja a Dazed.

A nemzetközi Galileo Project elsősorban olyan tárgyi leleteket fog vizsgálni, amelyek akár idegen civilizációktól is származhatnak.

Oumuamua Foldonkivuli Civilizacio Galileo Project

„A Galileo Projekt célja, hogy a földönkívüli civilizációkra utaló nyomokat az esetleges, anekdotikus megfigyelések helyett átlátható, hiteles és módszeres alapokra helyezett tudományos módszerekkel kutassuk” – áll a kutatók által július 26-án kiadott közleményben.

Avi Loeb, a Harvard asztrofizikusa és a program egyik alapítója hozzátette, hogy a nemrégiben felfedezett számos, a lakható zónába sorolható exobolygón akár találhatunk is idegen civilizációkat. A projekt éppen azt kívánja tudatosítani, hogy az emberiségnek muszáj tudomásul vennie, hogy élnek körülöttünk idegenek is

Az emberiség világképe romba dőlhet, ha bebizonyosodik az idegen civilizációk létezése

Loeb Oumuamua példáját hozta fel. A hawaii-i nyelven hírvivőnek elnevezett csillagközi objektum 2017-ben haladt át a naprendszeren, amelyről úgy vélik a Harvard kutatói, hogy idegen civilizációk szándékosan a Föld közelébe küldött, működő szondája lehetett.

A jelenlegi természettudományos ismereteinkkel nem tudjuk megmagyarázni az Oumuamua felettébb szokatlan tulajdonságait. Vagy egészen új tudományos felfedezésekkel magyarázhatnánk vagy elfogadjuk, hogy a leginkább napvitorlához vagy kommunikációs antennához hasonlító Oumuamua idegen tárgy, amit viszont jól alátámasztanak a csillagászati számításaink

– mondta Loeb.

A Galileo Projekt nem korábbi jelentések, vélt észlelések alapján kíván működni, hanem a már korábban összegyűjtött adatokat fogja a fizika jelenlegi ismeretei alapján elemezni. A nemzetközi kutatócsapatban részt vesz a Massachusetts államban található Cambridge-i Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Kutatóközpont, valamint Frank Laukien, a tudományos kutatásokhoz szükséges berendezéseket gyártó cég, a Bruker Corporation vezérigazgatója is.

Loeb szerint ha Galileo Projekt keretében megbizonyosodhatnánk arról, hogy léteznek fejlett tudományos és technológia eredményekkel rendelkező földönkívüli civilizációk, az elképesztő hatással bírna az emberiség világképére.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból