Kinek a hibája, hogy ez a magyar valóság?



Megtalálni a középutat az örökös semmittevés és a szüntelen rohanás között: ez a felnőtt élet egyik fő missziója. De ki lehet-e törni az úgynevezett mókuskerékből? Ha mi nem hajtjuk, ki forgatja tovább? Szarka Károly Az én hibám című első kötete kiválóan példázza, milyen vékony is a határ kiútkeresés és menekülés között.



A társas magány regénye

Akárcsak a regény főhőse, úgy a Móricz Zsigmond-ösztöndíjas Szarka Károly is egy határszéli kisvárosban, Mosonmagyaróváron született, jelenleg pedig Budapesten él. Az én hibám a Noran-Libro Kiadó gondozásában jelent meg 2021 nyarának elején.

Megállapítható, hogy a szerző első kötete enyhe hunyorítással napjaink disztópikus kórképét láttatja:

Sokkal jobb bárhol bárkivel bármit csinálni, mint sehol senkivel nem csinálni semmit. (290. o.)

A főhős a harmincas éveinek elejében járó Fecske, aki egy call centerben tengeti idejét. Valamelyest büszke is rá, hogy nem érdekli a munkája, amelyben talán akkor sem jeleskedne, ha akarná. Már-már nyomasztóan olyan, mint bárki más körülötte, mégsem tud kapcsolódni senkivel. A tömegben egyedüllétre, magányában rögtön társaságra vágyik. A történet telített, kellemetlen és kissé sablonos szituációkkal – pocsék Tinderrandik és eleve kudarcra ítélt munkahelyi románcok – tarkított, amelyekben minduntalan képtelen helytállni a főszereplő. De mit tesz, ha nem talál a környezetében senkit, akit hibáztathatna? Egyszerűen alkoholba fojtja bánatát, már persze ha képes lenne egyáltalán megállapítani, hogy egy adott pillanatban éppen mit érez. Az én hibámban egy olyan harmincas férfi egy évét kísérhetjük figyelemmel, aki egyértelműen önpusztító, sorsa sanyarú. A kötet olvasása során mégis felmerülhet bennünk: biztos az ő hibája?

Érdekes párhuzam

Már hallhattuk korábban a következő mondást: „iszik, mint a gödény”. A szerző bemutatkozásában számos helyen fellelhető ennek parafrázisa: „ír, mint a gödény”. És valóban: Szarka szabadúszó újságíróként számos kulturális lapnál munkálkodik egyszerre, de frissen avanzsált regényíróként is bőven akad mondanivalója. A könyvben felnyitja a szemünket egy, a magyar társadalomban mélyen gyökerező problémára: az alkoholizmusra. Meghökkentő ereje éppen abból ered, hogy mindezt hétköznapi módon mutatja be – nem csak magát a szenvedélybetegséget, olykor pedig szarkasztikus jelleggel is elbagatellizálja.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Az elmúlt öt évben több olyan fontos kötet is megjelent hazánkban, amelyek az alkoholizmus következményeivel foglalkoznak. Ilyen például Gerlóczy Márton Elvonókúra című regénye vagy Karafiáth Orsolya novellafüzérje, a Szirén. Míg előbbi már a gyógyulás problematikájával, addig utóbbi a háttérben meghúzódó gyerekkori traumákkal és tanult mintákkal foglalkozik.

Karafiáthhoz hasonlóan Szarka meg-megemlít olyan fiatalkori eseményeket, amelyek mély hatást gyakoroltak rá. Konkrét következtetéseket azonban nem von le belőlük, nagyrészt implicit utalásokkal operál. Ezen kis közbevetéseken keresztül pedig nem tudunk meg sokat a főszereplő családjáról, nem derül ki az sem, hogy találkozott-e az alkoholizmussal általuk. A jelenben azonban a jelek eltéveszthetetlenek: szinte nincs olyan fejezet, amelyben Fecske ne nyúlna italhoz. Láthatjuk kapcsolatainak lassú sorvadását, az egyre átlátszóbbá váló kifogásait, és azt az erős tagadást, amely áthatja (vele együtt még több százezer magyar) mindennapjait.

Álomvilág és realitás találkozása

Az én hibám 318 oldalának legalább fele a főszereplő hol – szinte megtévesztően – valósághű, hol végtelenül abszurd álmairól számol be. Ezen részletek éppolyan fontosnak bizonyulnak, mint az ébrenlét történései – ha nem lényegesebbnek. Ezeken, az olykor groteszk képeken keresztül pillanthatunk be Fecske lelkivilágába, amely a cselekmények előrehaladtával egyre több rétegét tárja fel előttünk. Ezzel szemben a mellékszereplők karakterábrázolása igencsak szegényes és felszínes, ugyanis csak és kizárólag a kulcsfigura látószögéből szemlélhetjük az eseményeket. Úgy érezzük, folyamatosan szűkül a buborék, és félő, hogy lassan kipukkad.

Az első néhány fejezet után hozzászokunk ahhoz az általános zavarhoz, amely az egész történetet és annak elbeszélésmódját egyaránt övezi, ez egyrészt az olykor váratlan idő- és térbeli ugrásokból, másrészt az időnként beágyazott groteszk emlékképekből ered.

Ezek a hirtelen váltások néhol megnehezítik a történetkövetést, azonban hiteles kivetülései Fecske cikázó gondolatainak. Az eligazodást segíthetik a beszédes fejezetcímek. Ezek olyan szószerkezeteket, rövid tőmondatokat idéznek az adott részletből, amelyek köré összpontosíthatóak az egyes részletek, mint a Történjen valami, az Előléptetés vagy a Nem igaz, hogy nem érted.

Szarka Karoly Az En Hibam Konyv
Szarka Károly író / Fotó: Bach Máté

A magyar valóság bemutatásával kiváló munkát végzett a szerző. A munkahelyi környezet és az értékesítés világának leírása teljes mértékben hiteles képet ad át az olvasónak. Ez valószínűleg Szarka korábbi telemarketinges tapasztalataiból eredeztethető. De tovább fokozza a letisztultságot, ahogyan lefesti a fővárost és a balatoni nyarakat. Már-már groteszk módon köszön vissza a magyar valóság. A puritán nyelvi regiszterhez jól társul a kötet minimalista külcsíne is: a körömvirág és a sárga villamosok színét idéző vékonyfedeles borítón Fecske szemüvegkeretével és a szétdobált sörös dobozokkal.

Az állandó lebegés fulladáshoz vezet

Témáját tekintve a szerző a pszichológia és a szociológia területéről egyaránt több témakört is górcső alá vesz. Előkerülnek a szenvedélybetegek életvitelében fellehető mintázatok, olykor sejtelmes kinyilatkoztatások formájában:

Félelmetes, mennyi pénzt kell elköltenem italra, és mennyi italt meg kell innom, hogy legalább egy kicsit jól érezzem magam. (64. o.)

A jelentéktelennek tűnő dialógusok – a rövid kocsmai párbeszédek és a járókelők közötti apró szóváltások – rávilágítanak a Mark McCrindle társadalomkutató által megállapított generációk közötti különbségekre. A fiatal felnőttek fáradhatatlansága és felnagyított problémái kontrasztban állnak az idősek belenyugvó természetével és elkeseredettségével. Fecske középkorúként a két megjelenített véglet között billeg: hol ő irányít, hol hagyja, hogy az élete csak úgy megtörténjen vele.

Tetten érhető a Bibb Latané és John M. Darley szociálpszichológusok nevéhez fűződő járókelő-effektus. (Ez az a – vitatott – jelenség, amely szerint minél többen segíthetnének egy rászorulónak, annál kisebb a valószínűsége, hogy bárki is segíteni fog rajta.) Ezen elmélet körbeíveli az egész regényt és napjaink utcaképét egyaránt.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Látszólag csekély szeletét érzékeli a külvilág Fecske belső vívódásainak, mégis minden sarkon figyelmeztető jelekbe botlik, amelyeket önhibájából vagy azon kívül képtelen helyesen interpretálni. Nem beszél a problémáiról, így nem lehet rajta segíteni – állítják az ismerősei –, mégis mikor megtörné a csendet, szinte rögtön belefojtják a szót. Ő mellébeszél, a többiek mellénéznek.

Minél nyomasztóbb a valóság, annál jobban kapálózik főhősünk az egyre mélyülő tehetetlenség érzetében, ahová senki nem nyúl utána. Vajon észreveszi valaki? 

A tanácstalanságból kiégés, a páni félelemből pánikbetegség, a szomorúságból pedig egyre erősödő depresszió lesz:

Mindenki engem figyel, mindenki rajtam nevet, mindenki rám haragszik. (213. o.)

Az én hibám mentőövért kiált abban a fullasztó szociális közegben, amelyben a magyar emberek jelentős hányada szenved. Szarka ezáltal folyamatosan növeli az olvasóban a társadalmi felelősségvállalás érzetét, hogy egy kicsit úgy érezzük, ezzel mindannyiunknak dolga van.

Szarka Károly, Az én hibám, Noran-Libro Kiadó, 2021. június 1.

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból