Bartók Imre immáron harmadik regénye, a Lovak a folyóban 2021 őszén jelent meg, és az év végén többek között a Magyar Narancs és a Könyves toplistáján is dobogós helyen szerepelt. De vajon miben rejlik a bosszú regénynek titulált kötet sikere, mit nyújthat még számunkra az új évben?

Közvetlen behatárolhatatlanság

A Lovak a folyóban főszereplője egy életközépi válsággal küszködő író, aki a mindennapok kihívásain túl egyéb, sokszor hirtelen bekövetkező – már-már krimibe illő – konfliktusokba keveredik. A kötet azonban – a szerző nyilatkozata szerint szándékolt módon – korántsem szorítható egyetlen műfaji meghatározás szűken szabott keretei közé. Bartók Imre nyilvánvalóan játszik az önéletrajzi elemekkel – érzékelhető ez például a karakterábrázolásban vagy az intertextusok által, amikor korábbi műveire reflektál. De él a krimi vagy akár a horror zsánerére hajazó abszurd, olykor már-már hátborzongatóan groteszk motívumokkal is. 

Hangsúlyos szerepet kapnak a szerző által rendkívüli módon kedvelt – és ezáltal olvasói számára jól ismert – mitológiai párhuzamok is, amelyek nemcsak színesebbé teszik a kötet nyelvezetét, hanem elmélyítik a belső konfliktusokat. Sikerének egyik tartópillére, hogy a történeti és természettudományi ismeretekkel gazdagított elbeszélés a korábbinál érthetőbb, emberközelibb nyelvezettel operál.

Fiktív történet, valódi önirónia

A Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent, közel négyszáz oldalas történet a valóság és a fikció ügyes keveréke. Úgy fogalmazza meg az irodalmi színtérrel kapcsolatos jogos kritikáit, illetve tematizálja az írókat – meg úgy általában a hazai művészeket – sújtó egzisztenciális problémákat, hogy a valósággal való átfedések csupán a véletlenek ügyes összjátékának tűnjenek.

A valóság több ponton is visszaköszön, azonban talán a legkézelfoghatóbbak és legeredetibbek azon szituációk, amelyekben Bartók Imre önreflexiói, ironikus tanulságtételei elevenednek meg. Akarva-akaratlanul érzékelhető egyfajta sértettség a magyar irodalmi kánon vezető rétege és bírálói felé:

Nem lehet minden mondat mellé felhúzni egy őrbódét, benne rögtönzött nyelvtudományi konferenciával. (171. o.)

Ami a kritikai színvonalat illeti, a kötet nem csak a szakavatott kritikusokat veszi górcső alá, hanem az online térbe terelődött – és ezáltal hatványozottan nagyobb elérést biztosító –, laikusok által folytatott diskurzusokat is. Mint tudjuk, a kommentszekciók egyre diverzebbé, azonban paradox módon sokkal szélsőségesebbé is váltak. 

Bartók Imre, Lovak A Folyóban Kritika
Bartók Imre, a Lovak a folyóban könyv szerzője / Fotó: Kiss Tibor Noé

A kibertérben a vélemény szent és sérthetetlen, még akkor is, ha azzal nemcsak lelki sebeket ejtünk a másikon, hanem olykor aláássuk a szakmai teljesítményét is. A kötet kiválóan bemutatja azt az örökös, több szinten futó versengést, ami az írói szférára (is) jellemző: „(…) megírok egy könyvet, így lemeztelenedem mindenki előtt, de aztán a karácsonyi vásáron félrevon a marketinges, és a fülembe súgja, Sajnos nem megfelelőek a számaid.” (215. o.)

Négy fal közé zárva

A Lovak a folyóban mondhatni éppen jókor érkezett. Ebben, a pandémia által uralt időszakban a bezártság érzésével túltelített magyar olvasók számára amolyan „én is ezt érzem”-élményt biztosított. 

Hangsúlyos szerepet kapnak a kötetben a magánéleti viszontagságok – mint a válás vagy a munkanélküliség – és a kiégés mint pszichológiai állapot. Különböző életszakaszainkhoz más-más elvárások tartoznak, így gyakorta megkérdőjelezzük a világban elfoglalt helyünket:

Nagyjából harmincéves koromig éreztem önazonosnak magam, utána elkezdtek egymásra torlódni az évek. (59. o.)

Mikortól mondhatjuk magunkat sikeresnek? Ki dönti el, hogy mi a siker valódi mércéje? Az elégedettség egyenlő a belenyugvással? – merül fel bennünk, ahogy az egyik napról a másikra tengődő, mindazonáltal folyamatosan a múlt démonaival küzdő író története kibontakozik előttünk. Habár a regény központi karaktere szokatlanul mély gödörből tekint ki ránk, szenvedéseiben minduntalan felleljük saját elhibázott lépéseinket.

Az elmúlt két év felerősítette bennünk azokat az – akár valós alapon nyugvó – képzeteinket magunkkal kapcsolatban, hogy nem teszünk eleget magunkért, egymásért, mindannyiunk közös fejlődéséért. Az új évben talán ideje lenne szembenéznünk a valósággal és annak minden általunk észlelhető formájával, legyen az látszólag érdektelennek tűnő vagy olyan csúf, hogy úgy érezzük majd, többé sosem merünk tükörbe nézni. A Lovak a folyóban olvasása közben görbe tükör előtt állunk, és hol kacagunk idomtalan formáinkon, hol könnyekkel küszködve takargatjuk amorf elváltozásainkat, mégis égbekiáltó hiba lenne szemet hunyni a kötetből áradó hátborzongató igazság felett.

Bartók Imre, Lovak a folyóban, Jelenkor Kiadó, 2021.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk