Tóth Kinga azon kortárs írók közé tartozik, aki rendszeres vendég külföldön. Igyekszik felszólalni és felhívni a figyelmet a “Keleti Blokkban” történő helyzetekre. Sőt, informálja is pályatársait. Legutóbbi kötete, a Holdvilágképűek az immunbetegség válfajait és az érintettek mindennapjait igyekszik bemutatni. A doktor és a páciens is panelekbe menekül. Hogyan lehet így gyógyítani, ha a doktor nem tudja elmagyarázni, mi megy végbe a páciensben?
ContextUs: Amikor először találkoztunk élőben, az a 2012-es Campus Fesztiválon történt. Abban az évben léptél fel a Tóth Kína Hegyfalu formációddal. Rég hallottam felőle.
Hú, azóta jó sok minden történt. 2012-2014 között voltunk a legaktívabbak, sokat turnéztunk Európában és itthon is sok helyen léptünk fel. Közben folyamatosan készítettük az albumokat, 2016-ban a Melting Books kiadásában jött ki egy versképregényünk angolul Village 0-24 címmel – zenei anyaggal együtt, amit Jénában az OKJ stúdióban vettünk fel. Szóval életben vagyunk, dolgozunk is, de egyelőre kevesebbet lépünk most fel. Ennek fő oka, hogy össze-vissza lakunk. Legközelebb valószínűleg márciusban Szegeden a Hazai Attila-konferencián leszünk hallhatóak.
ContextUs: Talán nem lövök mellé, ha az a megállapításom, hogy a fekete-fehér árnyalat, az extrém dolgok közel állnak hozzád – már csak azért is, mert több interjúban használsz olyan szavakat, szókapcsolatokat a műveid kapcsán, mint: „csúnya világ jelenik meg benne”, „elidegenítő lehet”.
A fekete-fehér árnyalatra nem gondolom okvetlenül, hogy extrém lenne. Nekem egy elég egyszerű, letisztult ellenpontozás. Ebben könnyen mozgok, bár az első vizuális munkáim, amik olyan 2009-2010 felé jelentek meg, nagyon is színesek voltak. Mostanában gondolkodom pont ennek a felélesztésén is, félig-meddig saját szórakoztatásomra a Kukoricadalok munkacím alatt futó versanyagomhoz készítettem filcillusztrációkat. De jönnek a vizuális versek is, és magához a kötethez egy újabb, montázsos anyagot tervezek. Ennek előképei (itt még fekete-fehérek) Jénában láthatóak, Heiner Müller Hamletmaschine című kötetéhez kértek fel képzőművészeti alkotásokra, Ralf Schönefelder kurátor szervezésében látható a csoportos kiállítás.
Log into Facebook | Facebook
Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.
ContextUs: Lichter Péter Fagyott május című kísérleti filmjében is szerepet kaptál: a zombi gyerekek hangját tőled kölcsönözték.
Nagy megtiszteltetés, és hát, őrült jó buli volt zombigyerekeknek kölcsönözni a hangom, nagyon örültem a megkeresésnek. Kisfilmekben most már 2-3 éve rendszeresen közreműködöm zenével vagy hanggal. A berlini-New York-i Leon Kuelbs Collection kurálásában például rendszeresen készítek zenéket videómunkákhoz, melyeket Berlinben és New Yorkban, a Brooklyn hídon is bemutatnak. Rani Messias vagy Lian Mezungo videójához is készítettem zenét, de közös videómunkával is szerepeltünk Normal Gergellyel a tavaly novemberi kiállításokon. A kiterjesztett vokális technikát, amit végre most már lassan „overtone-okkal” is bővítek.
Jópár éve használom és boldogan veszek részt filmes projektekben. Bartók Imre világa nagyon közel áll hozzám, közös felolvasáson is „hangoztam” már a szövegeihez (és Nemes Z. Márió szövegeihez is), így, amikor Imre és Péter megkerestek, nem volt kérdés, hogy vállalom. Kereső-kutatóhangokat, jelzéseket, beszéd előtti hangállapotokat kértek tőlem elsősorban, remélem, elégedettek voltak a felvételekkel. Jénában vettem fel az ottani stúdióban ezeket a hangokat, „terepasztalt” építettem az íróasztalomon mindenféle tárgyakkal, organikus anyagokkal. Ez segített, hogy az erdőbe tudjam képzelni magam és minél élethűbben „visszaadjam” a zombigyerekek hangjait.
ContextUs: És hogyan ítéled meg, autentikus zombi voltál?
Merem remélni. Az „éneklés” sem áll messze tőlem, Rani Messias Silk filmjéhez például kifejezetten éneklős, több szólamú hanganyagot készítettem. És a január 26-i, grazi hangperformanszomnál is a fémkerítés-és kordonhangok mellé „overtones” éneklést terveztem.
ContextUs: Igen, olvastam a Facebook-oldaladon, hogy Grazban jártál.
Igen, november közepétől január végéig vagyok a Styrian Art program vendége, ez egy intermediális program és a Forum Stadtpark és az Afro-Asiasische Institut támogatja. WALLWRITING-falszövegek, faliratok projektemet és az ÚJBŐR projektemet folytattam (ez utóbbiből Antoni Rajzhekovval adtunk elő egy performanszot a PIM-ben december elején).
Itt, Grazban egyénileg is dolgoztam új német szövegeken és hanganyagon. Továbbá Sonja Hornung Berlinben élő képzőművésszel egy közös performanszon is, melyet most január 26-án adtunk elő. Ebben megjelent Sonja uniformis-performansza és az én kerítés-performanszom, közösségi tereket (park, város, kerítés, pavilon), és a galéria tereit is használtuk.
A városban lévő szociális konfliktusokra reflektáltunk.
A parkból felújítás miatt elküldték a hajléktalanokat, akik a galéria falánál egy sátorban húzzák meg magukat. A városvezetés pedig egyelőre fel nem fedett okok miatt nem nyitja meg a már kész pavilont és a kialakult helyzetet sem kezeli.
Emellett persze az identitás, az idegenség és az otthonban kialakuló idegenség kérdéseivel is foglalkoztunk, ezt a munkánkat tervezzük Berlinben és Budapesten is folytatni.
ContextUs: Tavaly jelent meg harmadik köteted, a Holdvilágképűek, amelyben többek között az immunbetegség válfajait és az érintettek mindennapjait járod körül. Azonban azt gondolom, túlmutat ezen a kérdéskörön a kötet, mert azon betegeknek is segít megfelelni a világban, valamint megértetni, mi történik velük, akik másban szenvednek.
Valójában ez már a hatodik kötetem, Németországban jelent meg a Wir bauen eine Stadt verseskötetem vizuális munkákkal, melynek én írtam-fordítottam németre a szövegeit. És ugyanígy 2016 végén jelent meg a TEXTBILDER minikatalógus is, ebben vizuális munkák találhatóak. A Melting Books kiadásában pedig a Village 0-24 versképregényünk Normál Gergellyel (Tóth Kina Hegyfalu), de ezt, ugye, fent is említem már.
Termékeny év volt a 2016. Tavaly pedig Holdvilágképűek, ami a betegség mint másállapot,létező állapot vagy változás témáját járja körül.
Alapvetően az immunbetegségek állapotából indultam ki, hiszen ezek az „elváltozások” valójában legtöbbször veleszületett „elkülönbözések”.
Tehát egyszerűen egy átlagostól eltérő kiindulási pontról, funkciókról beszélhetünk. Többek között ezért is van problémám a betegség szóval, erről nem győzök eleget beszélni. És igen, igyekeztem úgy megírni a könyvet, hogy a kórházon/intézményen, de saját testen belüli és kívüli élmények, reflektálások minél hitelesebben adják át ezt a gyakran teljesen szürreális és elidegenedett állapotot.
ContextUs: Mitől szürreális ez az állapot?
Ez egy másik valóság, mintha egy áttetsző üvegajtón lépnél át. Látod a helyet, ahonnan elindulsz, de torzít az üveg és téged is máshogy érzékelnek, akik az ajtón túl állnak. Megváltozik a hangod, máshogy jut el hozzád minden inger.
Ezek az állapotok egyáltalán nem olyan ritkák vagy különösek, elég egy láz, altatás, gondolom, ilyen lehet egy drogos-italos trip is (nem mintha a gyógyszerek nem volnának drogok ugye!).
Hirtelen a Trainspotting jut eszembe, ott láttatták ezt kiválóan, nahát, ez van és néha gyógyszer sem kell. Az általam vizsgált állapotoknál ez a „térutazás” bármikor elkezdődhet, egy szerved, részed egyszer csak „máshogy” kezd el viselkedni, és ezt nem mindig kontrollálod. Megfigyelni viszont hihetetlenül érdekes, nemcsak írói szempontból persze, hanem a túlélés miatt is, legközelebb már ismered ezt és kifejlesztesz egy viselkedést, kontrollt hozzá – tehát változtatod magad.
ContextUs: Egyáltalán: betegségként írható le, ha az mindvégig benned lappangott?
Pontosan ez a könyv egyik legfontosabb kérdése.
ContextUs: Az All Machine kötetedben a test mint gép viszonya áll előtérben, ám a Holdvilágképűekben mindezt a test gépies szabályszerűségének megbomlásába fordítottad át. Külön érdekesség, hogy míg az előző kötetet lírai műnemben írtad, addig az utóbbit prózában. Miért érezted szükségességét az All Machine koncepcióját destruktivizálni?
Biztosan látható összefüggés a könyveim között, de számomra ezek külön világok, külön organizmusok saját szabály-nyelv-vizuál-hangrendszerrel. Kis organikus szervgombócoknak látom őket, majd keresek rájuk egy frankóbb kifejezést. Az én fejemben egymástól elkülönülve növekszenek, fejlődnek, semmiképp sem lineárisan, de persze biztosan kommunikálnak egymással.
Nem feltétlenül értek egyet az All Machine-re vonatkozó megállapításoddal. Viszont örülök neki, ha sokféleképp lehet értelmezni az írásaimat. Szerintem pont a Holdvilágképűekben gép a test, az All Machine-ben pedig Kele Fodor Ákos leírásánál egyszerűen egy betűvel jobbat sem tudok elmondani.
ContextUs: A nyelvi határokat is feszegeted a Holdvilágképűekben. Az adott páciensnek nincs saját nyelve az állapotára, panelekbe menekül – az orvos is. Joggal merül fel a kérdés: hogyan lehet így gyógyítani, ha a doktor nem tudja elmagyarázni, mi megy végbe a páciensben, és a másik fél nem érti az orvosi terminológiáját – tulajdonképpen formalitás a két fél közti dialógus, az az információ, amit nem vagy nehezen tud feldolgozni a beteg?
Ezeket az üresjáratokat, a párhuzamos monológokat, a nyelvtorzításokat is mindenképp meg akartam mutatni, ahogy természetesen közeledni is próbál időnként ez a két sokszor teljesen különböző nyelvtest. De végül csak tárgyakon és mozdulatokon, funkciókon keresztül képesek egymáshoz érni.
ContextUs: Mit gondolsz, sikerült hidat képeznek ebben a kommunikációs szakadékban?
Naná, de nem tökéletes az érzékelésem, ez ugyanolyan, minthogy szerintem a Holdvilágképűek egy egyszerű nyelvezetű közérthető könyv, aztán az olvasók fele legalább egészen mást állít erről. (nevet)
ContextUs: Egyáltalán: tudsz róla, hogy az immunológia egyik doktora kézbe vette volna a kötetet?
Arról tudok, hogy a kéziratot olvasta, mert elküldtem, és ha kicsit többet tudok Budapesten lenni, akkor igyekszem elcsípni is, remélem, tetszett neki. Az ő karaktere hívja az egyik elbeszélőt „Babám”-nak, remélem, felismerte magát, mert csupa jó dolgot írtam róla, ahogy az egyik megyeszékhelyi urológiai osztályról is.
ContextUs: Három nyelven is olvasható a Holdvilágképűek: angol, német és magyar. Hogyan érzed, sikerült átadni a nem anyanyelveden is, amit szerettél volna?
Itt megint az jön, hogy a szerző érez-gondol valamit, aztán (jó esetben fele-fele arányban) az olvasó és vagy a szakma a fejére koppint vagy helyesel. Eddig nagyon jó visszajelzések jöttek, számos német és osztrák irodalmi lap hozta a szövegeket (Metamorphosen, Manuskripte, Randnummer, Signaturen, Außer.dem, dasHeft, Marienblatt, Sachen mit Wörtern stb.), ahogy angol nyelven is (York Literary Review, Wretched Strangers Antology, Boiler House Press).
Ez mindenképpen jó, és emaileket is kapok, valamint személyes beszélgetések is alakulnak a felolvasások alkalmával. Nyilván nem lehet teljes mértékben visszaadni egy anyanyelvű szöveget egy másik, idegen nyelven, de az én munkámban ez egyáltalán nem fontos kérdés. Mérhetetlenül izgalmasnak tartom a nyelvek és a nyelvgondolkodások találkozását és élvezem a mutációt, ami a szövegekkel (is) történik.
ContextUs: „Hol vannak a Penguinig fellobbizott, nemzetközi elismertségig lökdösött, teljes életművükkel lefordított magyar költők?” – feszeget egy érdekes kérdést Simon Márton a legutóbbi netnaplójában. Valóban az figyelhető meg, hogy a magyarok száma igen elenyésző. Viszont te állandó résztvevője vagy a nemzetközi színtérnek. Mit gondolsz, mi lehet az oka, hogy pályatársaid nagy részét a „nemzetközi elismertségig nem lökdösik”?
Alapvetően valamennyire jogos a dolog, persze. Tényleg az van, hogy “magad uram, ha szolgád nincs”. Nem lenne ez feladatunk, de mivel érdekképviseletre nincs idő-energia-pénz, valószínűleg az egyszeri költő kitartása lesz a megoldás? Olvastan Krusovszky Dénes Literán és a Magyar Narancson is megjelent írását is. Nem értek egészen egyet vele.
Kint pl. Iowában egy Franciaországból érkező előadó azonnal Borbély Szilárddal indított, amikor megtudta, hogy Magyarországról jövök.
De rengeteget említették Nemes Nagy Ágnest is. Nemrég készült el és máris nagyon jó recenziókat kapott egy József Attila-fordításkötet Németországban, ez hirtelen gyors három példa. Évek óta részt veszek osztrák és német könyvvásárokon, nemzetközi irodalmi fesztiválokon és én úgy gondolom, a magyar irodalom még mindig kiemelt helyen van. Nyilván „könnyebb dolga” van a prózásoknak, de nem gondolom, hogy a líra helyzete ennyire sanyarú volna.
A lökdösés pedig szerintem sajnos luxusábránd, ebben egyáltalán nem lehet gondolkodni. Vagyis inkább így: nekem nincs tapasztalatom ebben. Irreális elvárni (sajnos), hogy fordítsák, képviseljék az embert nemcsak külföldön, hanem belföldön is. A kiadók leterheltek, nevetséges összegekből igyekeznek fenntartani magukat és igényes kiadványokat készíteni. Az én esetem lehet, hogy speciális, nyolc éve foglalkozom fókuszáltan a hang-zene-vizualitás-költészet-performansz kapcsolatával. Az első külföldi (ahogy belföldi) meghívásaim is a zene vagy az intermediális előadóművészet oldaláról érkeztek. A szövegeimet pedig magam írom (fordítom), vagy adaptálom hibridnyelvre, idegen nyelvre.
Ezt is nagyon régóta, 2004-2005 óta csinálom, a legelső (kiadatlan, bár a vizuális és a zenei anyaga megjelent) kötettervem is kétnyelvűnek készült, Tollasbál címmel, ennek még valószínűleg újra nekiugrom a közeljövőben. Bőven nem laktam ekkor még Budapesten, így rálátásom sem volt az irodalom helyzetére. Egyszerűen így dolgozom, intermediális és nyelvek közötti a munkám. Ez rengeteg meló, de sosem szerettem volna másképp csinálni, nekem így „kerek”, ezt jelenti a költészet.
ContextUs: Milyen analógiákhoz nyúltál a Holdvilágképűeknél? Németh Zoltán A haláljáték leküzdhetetlen vágya, Nemes Z. Márió Bauxit vagy akár Wittgeinstein Logikai-filozóiai értekezések? Egyáltalán: volt valamilyen analógia?
Nem volt, vagy ha igen, akkor az Egyszer volt, hol nem volt rajzfilmsorozat. Analógia helyett végtelen számú nyersanyag, feljegyzés, megfigyelés volt, ez egy empirikus módszerrel végzett vizsgálat eredménye. Persze sok hasonló irodalmat, filozófiai értekezést elolvastam, ötvöztem a „nyersanyagaimmal”. Pont Wittgensteint vagy Boris Gyrost, esetleg Antoin Artraud írt rendkívül izgalmasan a betegségnyelvről.
Az is érdekes téma, hogy az idegen nyelv milyen hatással van az anyanyelvre, hasonló hatást fejt-e ki, mint a betegség. Támadásról, összeolvadásról, hibriditásról beszélhetünk-e, és ezek a munkák szerintem a betegség a nyelvre gyakorolt hatásával is párhuzamba állíthatók.
ContextUs: Elnyerted a Holdvilágképűek angol fordításával (Moonlight faces) az International Writing Program ösztöndíját, amelynek köszönhetően 3 hónapot az USA-ban tölthettél. Milyen élményekkel gazdagodtál, és milyen fogadtatásra lelt a kötet?
Az IWP immár ötven éve működik és a világ íróinak színe-java (magyarok közül például Nemes-Nagy Ágnes, Gergely Ágnes, Spiró György) megfordult itt, hatalmas megtiszteltetés, hogy engem választottak a 34 a világ minden tájáról érkező kolléga mellé, pláne, hogy az elmúlt öt évben nem nyert magyar pályázat. Soha nem jártam Amerikában ezelőtt, így nem ért váratlanul a kultúrsokk. Bár amikor megérkeztem Iowába és kizárólag traktorokat és kukoricaföldeket láttam, azért felröhögtem.
Az életem egy jelentős részét 300-500 fős falvakban töltöttem, így nekem például a traktoros kirándulások a farmon és a szénaboglyában ugrálás nem volt akkora flash. Na, de a vicceskedés mellett rengeteg nagyvárosban jártunk, léptünk fel, így például jazzenészekkel Pittsburghben vagy Seattle-ben, Washington-ban és New Yorkban. Jártam Chicagoban a Poetry Foundation szerkesztőségében is. Iowáról pedig el kell mondani, hogy elképesztő tempóban dolgoznak az egyetemen az írók-fordítók.
Mi is belekerültünk ebbe a körforgásba, napi szinten mentek a felolvasások, panelbeszélgetések, előadások, fordítói workshopok, rengeteget dolgoztunk.
Nekem is a saját munkáim mellett megjelennek spanyolul, franciául, macedón és arab nyelven is az írásaim, amit izgatottan várok. Felolvasások mellett én itt is audiovizuális performanszokkal léptem fel, meglepett, hogy a kollégák közül ezt az irányt senki nem próbálta még. Viszont egy színészi társulat feldolgozta a szövegeinket, így performatívabb megközelítést is láthattam. Rengeteget tanultam, főleg prózaírási technikákat és kiváló kollégákat ismertem meg. Igyekszem őket időmhöz mérten fordítani, hogy itthon is olvashassunk tőlük, akiket érdekel a munkájuk.
Persze kifogyhatatlanok a történetek, sikerült belelátnom az ottani egészségügybe is (és tényleg olyan, mint a Vészhelyzet). És meg kell erősítenem azoknak a táborát is, akik panaszkodnak az ételekre (a csoporton belül a gyomorgyulladás rendszeressé vált). Működnek a klisék, de a felhőkarcolók, a nagyvárosok nyüzsgése, a kulturális élet, ez mind-mind leírhatatlan.
ContextUs: Tabukat döntesz köteteiddel mind családi, mind az ország szennyeseire értve. Sőt, a zenekarod miatt a punk sem áll tőled messze. Azonban azt tapasztalni, közéleti kérdésekbe nem szeretnél belefolyni – noha a közösségi médiában egy-egy ügy kapcsán megosztasz cikket, de ez ennyiben merül ki. Félsz esetleg felvállalni a véleményed egy-egy ügy kapcsán?
Amennyire a színpadon nagyon is szeretem a frontális helyzeteket, itt inkább a háttérben dolgozom, viszont aktívan. Négy éven át szerveztem irodalmi-zenei-vegyes programokat, minifesztiválokat a Rohamban. LMBTGQ- kisebbségi stb. programoknak adtam helyet, természetesen tudatosan. És mellette a József Attila Kör elnökségének is tagja voltam, most is ott tevékenykedem mint nemzetközi kapcsolattartó. Számos közéleti és politikai kérdésben foglaltunk állást. Külföldön pedig rengeteg előadást tartok, konferenciákon veszek részt. Legutóbb Berlinben jártam a Hausfür Poesie szervezésében a Poesie festivalon vagy Grazban a Word-Text-Text-Word konferencián. Megfordultam a Literarisches Colloquium Berlinben, az Ostpol fesztiválon és konferencián, ahol nagyon konkrétan beszélek a magyar kultúrpolitikai helyzetről, és sokat az írószervezetek, a JAK, a civil szervezetek helyzetéről.
Mint jobbára külföldön élő magyar, amit kint tehetek, az az, hogy felszólalok és felhívom a figyelmet a „Keleti Blokkban” történő helyzetre, és igyekszem segíteni a kollégákat információval, pályázati lehetőségekkel.
A Holdvilágképűek miatt is a Ritka és Veleszületett Betegségek Országos Szövetségével és a Magyar Immunhiányos Betegek szervezetével is együtt dolgozom. A metoo-ügy kapcsán párbeszédet kezdeményeztem az írószervezetek között, melynek eredménye lett egy nyilvános nyilatkozat, és számos program szervezése, workshopok stb. indulnak el. Énekesként vagy „shouter-ként” pedig szerintem nem volt soha kérdés, miben és hol nyilvánítok véleményt. A csapatmunkában hiszek és az együttműködésben, ahogy a Fiatal Írók Nyilatkozatánál vagy a JAK-nál, Szépíróknál is. Gondoljunk csak Kiss Noémi és Erdős Virág kezdeményezésére a puncs.hu-s botrány miatt, és hogy hányan írtuk alá azonnal! Szerintem jó dolgok indulnak, kezdjük bátrabban gyakorolni a felszólalást!
Na, de nem akarom itt sorolgatni, hogy milyen ügyesokos vagyok, elég fura ez. Szerintem tegyük a dolgunkat, és tegyünk meg mindent, amit egyáltalán lehet! Január 22-én a Magvető Caféban szerveztem az Írók a Bohócdoktorokért, ahol kollégákkal együtt olvastunk fel és gyűjtöttünk a Bohócdoktoroknak. Kiss Tibor Noé a Magyar Narancson indította el a Civilekről írók-programot, ahol civil szervezetekre hívjuk fel a figyelmet egy-egy írással. Én pedig egyik személyes hősömről, Lala bohócról írtam, így jött az ötlet, hogy kötetbemutató helyett legyen inkább hajráhajrá Bohócdoktorok!
ContextUs: Állításod szerint a németeknél is megvannak a szekértáborok és az egzisztenciális félelem stb. Magyarországon viszont ez nagyobb mértékben érhető tetten az ország méretéből fakadóan. A legnagyobb szekértábor-harc a KMTG-ügy és kváziminden más írószervezet és azokhoz tartozó írók/költők között zajlik jelenleg. Neked mi a véleményed róla és magáról az OJD-szervezetről?
Erről mint a József Attila Kör elnökségi tagja anno kiadtunk egy közleményt is, amiben nagyon áttekinthetően, részletesen megindokolva kifejtettük közösségileg a véleményünk. Felettébb szürreálisnak tartom, hogy mindenféle (!!!) munka, dokumentáció, eredmény, forgalmazási adat, programterv nélkül hogyan tud egy – akkor még – induló szervezet ekkora támogatást kapni.
A JAK-ban például forintra el kell tudni számolni minden összeggel, részletes bontású programterveket kell benyújtani, ahogy dokumentálni és igazolni kell minden kiadást, eseményt, mivel ezt törvény írja elő.
Elég érdekesnek tartom, hogy a törvények időnként elfelejtődnek, vagy rugalmassá válnak, esetleg ajtókon kopogáshoz köthetőek lesznek. Ezt demokráciában korrupciónak, mutyinak, szabályszegésnek szokták definiálni. Szeretném egyszer kipróbálni az igazi a demokráciát, mostanában nemigen találkozom vele.
ContextUs: Lassan itt a választás, április 8-án. Mit gondolsz, a politikai garnitúra lecserélésével megszűnhet létezni jelenlegi formájában – beszámolók elmaradása, irreális támogatások – a KMTG?
Most kellene akkor egy pozitív kicsengésű interjúvéget kanyarítani. Londonban fogok szavazni, nagyon remélem, hogy nem lesz annyira bonyolult, mint ahogy négy évvel ezelőtt! Egy nemzetközi költészeti fesztivál miatt leszek kint, és bárhogy is lesz, szavazni fogok. Mindenkit buzdítok ezúton is állampolgári jogainak gyakorlására, szavazni baromi fontos!
Cserélődjön le nemcsak a politikai garnitúra, hanem a mi hozzáállásunk is: a minimutyik, a hétköznapi korrupció, a borítékolás a hivatalokban, a bliccelés a helyi járatokon!
Van mit átprogramozni, de szerintem lehetséges. Ki kellene már tényleg próbálni ezt a demokráciát!
CV
Tóth Kinga író, költő, intermediális alkotó, műfordító, performer, a Tóth Kina Hegyfalu frontembere. Magyar-német-angol nyelven ír, munkáit nemzetközi fesztiválokon vizuális és hangperformanszokkal mutatja be. 2017-ben a Gedok, az Iowa Writing Program és a Styrian Art program vendége, legutóbbi kötete (Holdvilágképűek, Magvető) Hazai Attila-díjas és a Margó Fesztivál különdíjasa, legutóbbi német nyelven írt kötetét (Wir bauen eine Stadt, parasitenpresse) a 2016-os év legjobb lírai debütjei közé válogatták.
