A kaliforniai tűzvész több mint egy hete szedi áldozatait. Számos világsztár háza a szó szoros értelmében porig égett. 

Több mint 25 áldozat

A Kaliforniát sújtó tűzvész hatalmas pusztítást végzett, az emberáldozatok száma már huszonötnél járt az első héten. Emellett számtalan épület is odaveszett. A katasztrófa nem kímélte a Westworld híres forgatási helyszínét sem.

Több híresség is csatlakozott önkéntesként állatmentőkhöz, hiszen a régióban rengeteg ló rekedt ott. Ilyen volt például Ardeshir Radpour, aki a Batman Vs. Superman kaszkadőre volt.

Az előző tűzvészt fél után sikerült eloltani

Fél év után sikerült teljesen eloltani Kalifornia történetének legnagyobb erdő- és bozóttüzét, írta az MTI idén júniusban. Akkor még nem sejtettük, hogy lesz annál még nagyobb is.

A Los Padres nemzeti park helyi idő szerint pénteken, azaz június elsején jelentette be hivatalosan a Thomas névre keresztelt tűzvész végét, miután több mint két hónapon át nem keletkeztek újabb tűzgócok a térségben.

Az akkori tűz tavaly december 4-én kezdődött Los Angelestől észak-nyugatra, és nagyjából egy hónapra rá sikerült megfékezni a lángok terjedését. A tűz csaknem 1140 négyzetkilométeres területen pusztított, több mint ezer lakóépület és létesítmény vált a lángok martalékává. Két ember halálát hozzák összefüggésbe a tűzvésszel, egyikük egy tűzoltó volt.

Ez volt Kalifornia történetének legnagyobb kiterjedésű erdő- és bozóttüze – eddig. 

Az újabb kaliforniai tűzvész számokban, a 444 cikke alapján:

  • Már több mint egy hete pusztít az elmúlt száz év legsúlyosabb erdőtüze Kaliforniában. Eddig 66 halálos áldozatot azonosítottak a hatóságok, míg az eltűntek száma csütörtökön megduplázódott: 300-ról 631-re nőtt a számuk.
  • Az állam északi és déli megyéiben jelenleg több mint 500 négyzetkilométer ég, a lángok megfékezésén közel 9500 tűzoltó dolgozik. 
  • A tűzoltók és a mentők munkáját antropológusok is segítik, az áldozatok egy része a felismerhetetlenségig összeégett, azonosításukhoz DNS-vizsgálatra van szükség.
  • Becslések szerint az elmúlt nyolc napban 12 ezer ház vált a lángok martalékává, és több mint 250 ezer embernek kellett elhagynia otthonát. 

A Sacramentótól északra fekvő Paradise városa teljesen leégett, helyszíni beszámolók szerint mindössze hat ház maradt állva, valamint a város bejáratánál lévő “Isten hozott Paradise-ban” tábla.

A 27 ezres településen több mint húsz ember égett halálra.

7EThPLCopgvItkfos
“Welcome to be Bearadise” / Fotó: Barbara Munker / dpa Picture-Alliance / AFP

Bár konkrét döntés még nincs, a hatóságok szerint nem éri meg újjáépíteni a várost. 

Lapott a fotókért!

Az elmúlt 100 év legsúlyosabb erdőtüze

7ETgwcxemFOEuSbds 1
/ Fotó: DAVID MCNEW / AFP

Kattints a további fotókért az alább lévő galériába!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.