2018 igen termékeny év volt a magyar filmbemutatókat illetően, és kétségkívül remek alkotások láttak napvilágot. A legtöbbet vétek lenne kihagyni a TOP 5 listából. Válogatásunkban mégis megkíséreltük a lehetetlent, és összeszedtük az elmúlt év legbravúrosabb hazai alkotásait.

Napszállta

A nemzetközileg elismert, Oscar-díjas alkotó, Nemes Jeles László a Napszállta című filmben a háborúk előtti utolsó békés napokat viszi vászonra. A Saul fia sikerei után pedig mindenki lélegzetét visszafojtva várta a rendező legújabb filmkockáit.

1913 nyarán játszódik a történet, Leiter Írisz (Jakab Juli) hosszú idő után újra visszatér az Osztrák-Magyar Monarchiába.

Írisz a békés élet és nyugalom reményében jön haza, de egészen máshogy alakul az élete. Álma, hogy szülei nagy hírű kalapszalonjában dolgozhasson.

Ez a vágya azonban nem teljesülhet, az új szalontulajdonos ugyanis nem hajlandó együtt dolgozni a lánnyal. Ha pedig ez nem lenne elég, Írisznek egy éjszaka váratlan vendége érkezik és a furcsa idegen a bátyjáról érdeklődik. Nem is habozik sokáig, nyomozni kezd eltűnt családtagja és titkai után. Az árva lány számára ezáltal múltjának egy ismeretlen szelete tárul fel.

A neves családi örökség, a kalapszalon többé már nem otthon, sokkal inkább a megválaszolatlan kérdések rejtekhelyévé válik.

A kalapszalontól a koncentrációs táborig, avagy így kell kitolni a nézővel – Kritika a Napszállta filmről

A egy ígéretes sztorit (a ritkán témaként választott sonderkommandós történetét) és a zseniális filmtechnikai ötletet (a 35 mm-t és azt, hogy a főszereplő arcát vagy tarkóját látjuk csak, a történéseket nem, azokat legfeljebb halljuk) nem tudta kimaxolni. Közönségsiker nem lett, az Akadémiát viszont megvette. Az eddigi kánontól eltérően, abszolút újító módon nyúlt a holokauszt témához.

Írisz pedig elhatározza, hogy tisztázza családja homályba vesző ügyeit. Küldetése által nem csak múltját, de jelenét, sőt, önmagát is megismeri.

Habár a Napszállta mind megjelenítésben, mind történetileg hasonló a Saul fiához, mégis tud valami újat nyújtani a nézők számára. Nemes Jeles László tökéletesen tükrözi a korhangulatot, a feszültség, a nyugtalanság belengi a filmkockákat. A fordulatos történetet a főszereplő perspektívájából látjuk, így nekünk is személyes ügyünkké válik a családi múltat övező tévhitek tisztázása.

Akit rabul ejtett a Saul fia, egészen biztosan nagy rajongója lesz a Napszálltának is.

Egy nap

Szilágyi Zsófia filmdrámája nem csak a nemzetközi filmkritikusok díját nyerte el, hanem a mi tetszésünket és rajongásunkat is.

Anna (Szamosi Zsófia) átlagos mindennapi életet él.

Családja van, látszólag boldog házassága, három szép gyermeke és a nyelvtanári állásából tudja finanszírozni maguknak mindazt, amire szükségük van.

A feszített tempó, a munkahely, az iskola és óvoda közötti ingázás azonban teljesen kimeríti. A mindennapi rohanásban a teendők annyira elhalmozzák, hogy reménytelenül elveszti a kontrollt élete felett. Folyamatosan félelmek és megválaszolatlan kérdések gyötrik. Mindeközben szünet nélkül emészti a gondolat, hogy férje megcsalja őt, és nem lesz képes rendbe hozni válságba került házasságát.

Itt az esti meséket inkább remegő kezek és cigi követi – Egy nap

Cannes-ban a film elnyerte a FIPRESCI-díjat, aminek kiosztásakor mindig kifejezett figyelmet szentelnek a vállalkozó- és kezdeményező szellemnek. Úgy érzem, az Egy nap egyikben sem szűkölködött. Ha úgy tetszik, egy párbeszéd első mondata lehetne, ami egy férj és egy feleség, egy feleség és egy barát vagy akár két huszonéves között jön létre.

A filmdrámában megjelenített kérdések és problémák nem állnak messze tőlünk sem. Örökérvényű igazságok fogalmazódnak meg, miközben tükröt mutat minden néző számára: tulajdonképp a mi életünk is egy ilyen körforgásban merül ki. Az Egy nap segít ráébreszteni, hogy az, amit mi “jól megszokott rutinnak” hívunk, valójában csak véget nem érő hajsza és küzdelem önmagunkkal és a világgal.

Tökéletes választás azoknak, akik imádják a mély, elgondolkodtató filmeket és nem félnek szembenézni önmagukkal.

Genezis

Bogdán Árpád legújabb filmjére kíméletlenül szüksége volt már társadalmunknak. A Genezisnek talán végre sikerül lerombolnia a folytonos előítéleteket és rágalmakat, amik kétségkívül meghatározzák napjainkat.

Bogdán három történetet gyúrt össze, melyek ugyan összefonódnak, mégsem az események végkifejlete lesz majd az érdekes.

A film középpontjában egy roma kisfiút (Csordás Milán szereplésében) láthatunk, akinek élete egy szempillantás alatt többfelvonásos tragédiává alakul. Ismeretlen bűnözők gyújtják fel a házukat, és rajta kívül minden családtagja életét veszti.

Genezis: Beszélnünk kell az ország szégyenéről! – Filmkritika

Hogyan írjak egy filmről, ami nem tetszett, de szeretném, ha minél többen megnéznék? Ez járt a fejemben azóta, hogy láttam Bogdán Árpád Genezis című alkotását. Nagy várakozással ültem be a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál sajtóvetítésére, de a bemutató végére rendesen zavarba jöttem.

Az igazi áldozat azonban mégiscsak az életben maradt fiú, ezek után egész sorsát meghatározzák a diszkrimináció, a rasszizmus igazságtalanságai.  A sikeres ügyvédnő (Cseh Annamária alakításában) az egyik tettes védelmét próbálja ellátni, de az ügy összetettebb, mint gondolná. A film történéseiben meghatározó szereplő lesz majd egy hallássérült lány (Illési Enikő Anna) is.

A film végére pedig kiderül, a három idegen sorsa miként fonódik össze, a kapcsolódási pont pedig a roma kisfiú családjának tragédiája.

Bogdán Árpád elsősorban nem egy jól megírt detektív sztorit akart vászonra vinni. Nem az a fontos, ki a tettes, mi az indíték, mi eredményezte a tragédiát. Sokkal inkább az eset hangulata, a valóságossága kap hangsúlyt. A mai embert már kevés minden mozgatja meg, korunk problémái olyan távolinak, idegennek tűnnek. A Genezis a rengeteg szimbólummal, biblikus utalással és mély, felkavaró üzenettel tudatosítja bennünk, hogy az egyes emberek életét valóban körbeszövik ezek az igazságtalanságok.

A Genezis mindenképpen beleturkál kicsit a lelki világunkba, gondolatokat ébreszt bennünk és a végén egyértelművé válik: legtöbbször a tragédiák írói… mi vagyunk.

Könnyű leckék

A listán biztos helye van Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmjének is, amelynek aktualitása és finom célzásai társadalmunk szűklátókörűségére abszolút meggyőzött minket.

Kafia múltjáról és otthonáról keveset tudunk, a történetet illetően ez nem is olyan lényeges.

A fiatal szomáliai lány Magyarországra menekül, miután anyja – szembeszállva a hagyományokkal és hitének elvárásaival – megszöktette, hogy esélyt adjon lányának az önmegvalósításra.

Zurbó Dorottya azonban nem hagyja ennyiben a dolgot. A filmben folyamatosan a két, egymással szembenálló, más értékeket képviselő keresztény és muszlim kultúra vonásait jeleníti meg. Kafia pedig minden erejével küzd, hogy végre megtalálja kérdéseire a választ. Hogyan található meg Allah a keresztény Európában, valóban bűnnek számít-e felfedni mások előtt az arcát? És mennyire ítélhető el azért, mert nem veti magát alá valakinek, hanem saját maga határozza meg életét?

A történetben egy menekült kamaszlány életét ismerjük meg.

A film különlegességét a főszereplőben kavargó érzelmek, kérdések és gondolatok határozzák meg.

Zurbó Dorottya nem csak Kafia arca, de a mi szemünk elől is lerántja a leplet. Megmutatja, milyen nehéz beilleszkedni egy közösségbe, alkalmazkodni az új szokásokhoz és hagyományokhoz.

Kafia ugyan ügyesen csinálja mindezt, mégis elképesztő látni, hogy mennyire nehéz megfelelni a nyugati civilizációnak, miközben nem akarja elveszteni önmagát sem.

Ruben Brandt, a gyűjtő

Milorad Krstić rendezésében látott napvilágot 2018 egyik legkreatívabb magyar animációja, melyet Oscarra is jelöltek. A lélegzetelállító megjelenítés, a több szálon futó, fordulatokban gazdag cselekmény, a karakterek cselekedeteinek pszichológiája egyszerűen elképesztő.

A látvány pedig képes annyira lefoglalni, hogy elfelejtettünk levegőt venni is.

Ruben Brandt (Rubens és Rembrandt nevének ötvözetéből) művészet- és pszichoterapeuta élete látszólag kifogástalan. Az önfeledt boldogság és elégedettség érzete helyett azonban folytonos félelem keríti hatalmába. Rubent leküzdhetetlen rémálmok és látomások gyötrik, melyekben ráadásul a leghíresebb festők karakterei jelennek meg. Ugyan terápiájának mottója, hogy a félelmek leküzdése ellen csak a szembenézés segíthet, ő képtelen erre.

Így készült a magyar, Oscar-díjra is jelölt Ruben Brandt, a gyűjtő

A Ruben Brandt, a gyűjtő képzőművészeti és pszichoterapikus témát jár körbe. Azonban mindezt szórakoztató és érdekes köntösbe csomagolva. Milorad Kristic rendezőnek ez az első játékfilmje, ennek ellenére máris Oscar-díjra is esélyes, hiszen jelölést kapott. A rendező eddig egyetlen rövidfilmet jegyzett, a My Baby Left Me című munkája egyből el is hozott egy Ezüst Medvét az 1995-ös Berlini Filmfesztiválról.

Mindeközben Kowalski detektív nyomoz a művészettörténet legjelentősebb, de immáron eltűnt festményei után.

Ijesztő gyorsasággal válnak füstté a világ leghíresebb műalkotásai. A bűncselekmények közötti összefüggés pedig egyértelmű.

De vajon ki állhat a dolog mögött, és mi az indíték? Az animáció különlegessége, hogy a figurák a Picasso által festett karakterek stílusjegyeit viselik.

Ha pedig szemfüles az ember, szinte minden második kis képkockában felfedezhető egy-egy rejtett műalkotás. Az utcai plakátokon, a szobák falain, az újságok címlapján is visszaköszön ránk egy-egy remekmű.

A történetnek ugyan nincs szívekig hatoló mondanivalója, de talán nincs is rá szükség. A hibátlan kivitelezés, a műalkotások feltűnése és az egész cselekmény pszichológiai háttere kárpótol mindezért. Az animáció szerelmeseinek, művészetkedvelőknek és lélekkurkászóknak biztos befutó, és méltó az első helyre is.