Metaforákból háború
A nyelv valóságteremtő ereje és a nyelv uralásának hatalmi funkciója a politikatudományban és a nemzetközi kapcsolatok működésében régóta ismert, már-már axiomatikus felismerések. Az elmúlt években a nyugat-európai akadémiában, a közép-európai politikában és a globális médiában egyaránt zajlik a nyelv újraalkotásának folyamata. A fogalmak újradefiniálására, a minket körülvevő világ újbóli leírására tett kísérletek a nyelvet a politika elsőszámú terepévé tették.
Ekörül zajlanak korunk társadalmi konfliktusai, ebben manifesztálódik úgy a „cancel culture” mint a populista berendezkedések szótárai. A szomszédunkban zajló háború körüli értelmezések, az azzal egy időben zajló választási kampányfinis elemi erővel tolta előtérbe mindazt, amit a valóságot leírni kívánó nyelvpolitikai küzdelmek, a politikai értelmezés valóságot meghatározó szerepéről tudhatunk.
A politikai keretezésnek és ebben a nyelv szerepének terjedelmes szakirodalma létezik elsődlegesen az angolszász politikatudományban. George Lakoff amerikai nyelvész, politikai tanácsadó mára kampányszakértői alapművében (Ne gondolj az elefántra) ír a politikai framing fogalmáról. Ő ezalatt azt érti, hogy a kialakított, egymással versengő nyelvi keretek közüli választás szabja meg, hogy miképp is gondolkodik egy politikai közösség meghatározott fogalmakról. A nyelvész a kereteket olyan mentális struktúráknak tekinti, amelyek meghatározott fogalmakat hívnak elő tudatunkban.
Noha sok esetben keverik össze a politikai spin (értelemadás) fogalmával – a kettőt nem ugyanaz.
A keretezés egy olyan kognitív, az egyén agyában zajló folyamat, amely során tudati metaforák révén kívánja értelmezni az őt körülvevő fogalmakat. A szabadság, a rend, a család vagy a rezsicsökkentés csupán néhány olyan kifejezés amely patikamérlegen kimért kommunikációs stratégia révén gondolati sémákat hívnak elő az ember tudatában.
Kapcsolódó cikk
Ugye, nem akarunk elnémítani mindenkit, aki nem ugyanazon a véleményen van, mint mi?
A gyors és átgondolatlan ítélkezés nem újdonság a közösségi média precízen megkonstruált világában. Előfordul azonban, hogy a kritikus tömegnek nem tűnik fel, hogy megfosztják az elnémított személyt a véleménynyilvánítás alapvető jogától.
A politikusok és a politikacsinálók ezekkel a tudatalattiban manifesztálódó keretekkel dolgoznak, üzeneteik ezekre kívánnak hatni. Ezek az automatikus társítások egymással kapcsolatba lépve alkotják egy-egy politikai választócsoport világnézetének diszkurzív talapzatát.
Politikai nehézfegyverzet
Az igazán ügyesen keretező politikai erő képes arra, hogy ellenfele is csak az ö általa meghatározott nyelvi keretben tudjon mozogni, az ő általa megalkotott fogalmak szerint. Ezt látjuk minden olyan országban, ahol populista mozgalmak meg tudtak erősödni: gondoljunk csak az Egyesült Királyság Brexit-kampányára, Lengyelországra, Magyarországra vagy az ennek mestertermékének tekinthető Trump-kampányra!
A keretezés és az ezt alkotó fogalmi metaforák szerepe válságos időszakban, amelyből az utóbbi években bőven kijutott nekünk, különösen felértékelődik. A politikai kommunikáció boszorkánykonyhájában azonban nem csak keretezésről, hanem fogalmak újrakeretezéséről is beszélhetünk. Ez már sokkal közelebb áll a fentebb említett politikai spin fogalmához. A stratégia alapvetően a fogalmak jelentésének Foucault-i értelemben vett cseppfolyósságára épít. Az ilyen többnyire negatív átkeretezési stratégiák ismerősek lehetnek számunkra, ha a migráns, Brüsszel szavak utóbbi években lezajlott jelentésbővülésére – vagy sokkal inkább jelentésmódosulásaira gondolunk.
Ez a framing-reframing-spin háromszögre alapozott modern politikai eszköztár hatalmas erővel bír a politikai aktorok körében.
Kapcsolódó cikk
A fake news anatómiája
A fake news jelenség pár évvel ezelőtt olyan ironikus álhíroldalak sajátja volt, mint az Onion vagy a Hírcsárda, legfeljebb csak magukat túl fontosnak képzelő politikusok vették őket komolyan.
Nyelv és politika a gyakorlatban
Ukrajna február 24-i lerohanása óta jómagam több közösségi média fórumon szembesültem egy David Attenborough-nak tulajdonított idézettel. Ez különböző mémek, posztok formájában a helyzet megértését volt hivatott elérni, természetesen az agresszornak kedvező narratíván belül.
A sugalmazott válasz nyilván vérmérséklettől függően más és más: Brüsszel, az Egyesült Államok, a nagy fegyvergyártó cégek, a nemzetközi nagytőke stb.
A brit természetfilmes berángatásával a cél, hogy autoritással ruházzák fel az amúgy átlagemberek számára megfogalmazott, enyhén szólva konspiratív és leegyszerűsítő üzenetet. A kiragadott példa tökéletesen megmutatja, mire képes a közösségi médiát használó értékmentes politizálás, és hogy rezonál az embereknek a helyzet legegyszerűbb leírására fókuszáló igényére.
Miközben Attenborough soha nem mondott ilyet, a kísérlet sem történt meg, és a hangyáknak kevés közük van egy ezrek életét követelő háborúhoz, a cél, hogy egyszerű spinbe csomagolva, autoritással legyen felruházva az elbizonytalanítás nihilje. A soha el nem hangzott idézet nem csak kiforgatja a valóságot, hanem újrakeretezi a háborút. Ennek révén a háborúzó felek felelőssége elmosódik és fókuszba helyeződik egy felsőbb irányító erő. Ez jól illik abba a populisták által sugalmazott paradoxonba, miszerint noha a hatalom definítive a népé, ennek ellenére azt a politikai vezetőnek folyamatosan meg kell védeni az elképzelt elitek konspirációitól.
A politika nem csak nyelv
Kétségkívül kiemelkedőek és egyre fontosabbak a fegyverarzenálban a framing és a spin eszközei, azonban az olyan mértékű, hatalompolitikai értelemben vett sikereknek, mint amit a Fidesz húzott be április 3-án, a valóságalkotás csak az egyik talapzat. Az aktivizmus, a mobilizációs képességek, a jó helyzetelemzés, egyszóval a politikai cselekvés megteremtése ugyanúgy mérvadóak.
Kapcsolódó cikk
Bödőcs Tibor nem finomkodott a Fidesz győzelme után: “A szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd”
Megosztotta, mit gondol a választási eredményekről.
Ahogy a jelenlegi magyar politikai példa mutatja, nem elegendő új értelmezést adni a valóságnak. Ezt a megálmodott univerzumot az adott politikusnak be is kell laknia, magáévá kell tenni. El kell hitetnie, hogy ez az általa megálmodott világ lehet és lesz az az otthon, amelyet csakis ő képes megtartani. Csak így vízióval és az ehhez hozzárendelt kommunikációs eszközökkel képesek korunk politikai profijai az egész horizontot befedni úgy, hogy annak sötétsége csupán a keveseknek tűnik elviselhetetlennek. Ez az a momentum, amelyben korunk populistái úgy remekelnek, és ettől ódzkodnak az őket kihívó erők szinte mindenütt.
