Ugye, nem akarunk elnémítani mindenkit, aki nem ugyanazon a véleményen van, mint mi?

J. K. Rowlingot transzfóbiával vádolták, Tóth Krisztinát megfenyegették, a műfordítók közössége pedig a feje tetejére állt az Amanda Gorman-botrány miatt. Idén tetőfokára hág a cancel culture, amelyet irodalmi botrányokkal fűszereztek?

Aki mer, az nem nyer

A cancel culture viszonylag új kifejezés, emiatt egyelőre nincs magyar megfelelője a szakirodalomban. Tükörfordításban az eltörlés kultúrájaként írható le, de talán találóbb az elnémítás kultúrája szófordulat. Akkor beszélünk cancel culture-ről, amikor egy személyt véleménye miatt nyilvános támadás ér. Sokszor ez „csak” megalázást jelent, durvább esetben bojkottálják a karrierjét. A gyors és átgondolatlan ítélkezés nem újdonság a közösségi média precízen megkonstruált világában. Előfordul azonban, hogy a kritikus tömegnek nem tűnik fel, hogy megfosztják az elnémított személyt a véleménynyilvánítás alapvető jogától.

Habár a cancel culture kifejezés először a nyugati országokban terjedt el, nem kell messzire menni néhány konkrét példáért. Bizonyára sokaknak ismerősek a közösségi média hírhedt kommentháborúi, anyázásokkal és meleg éghajlatokkal fűszerezve. Ennél konkrétabb, de annál érthetetlenebb esemény Hrutka János és Lukács Viktor eltávolítása a kormánypárti tévécsatornáktól, de említhetjük a 64 éves Kusinszki András esetét is, akit a véleménye miatt vittek el rendőrök az otthonából.

cancel culture amanda gorman j k rowling toth krisztina
Cancel Culture / Illusztráció: YMI

Az elnémítás kultúrája – a példákkal ellentétben – nemcsak politikai témákkal van átitatva: beszőtte magát a kulturális életbe is. A hangsúly azonban minden estben azon van, hogy a véleményéért ellehetetleníteni, megalázni, megfenyegetni valakit egyáltalán nem helyes. A közösségi média indulatokkal fűtött felületein könnyű elfelejteni, hogy a heves támadás helyett lehet érdemi vitát folytatni, aminek alapja a tolerancia és a tisztelet.

Írók: backspace

A cancel culture egyre jobban körvonalazódó csapdájába a Harry Potter-könyvek írója – akitől és akinek botrányából ismertté és használatossá vált maga a kifejezés –, J. K. Rowling is beleesett. Az író szerette volna azt hinni, hogy a véleménye miatt nem viszik máglyára – igencsak naivan. A biológiai nem fontosságáról szóló tweetje után hatalmas tömeg fordult ellene, nyilvánosan meghurcolták, négy munkatárs is távozott az irodalmi irodájából. Rowling nem támadta a transzneműeket, csak leírta gondolatait, érveit – mégis transzfóbiával vádolták. Az ügy pikantériája, hogy számos LMBTQ közösség kifejezte, nem érzik támadásnak az író gondolatát. Rowling tudatosabb annál, mintsem visszavonja kijelentését vagy bocsánatot kérjen véleményéért: több alkotótársával együtt a szabad véleménynyilvánításért szólalt fel, egyfajta kiáltványt írtak.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Kicsit érthetetlenebb Tóth Krisztina esete: az író interjúban válaszolt arra kérdésre, hogy melyik könyvet venné le a kötelező olvasmányok listájáról. Előtte már számtalan írót kérdeztek erről, mégsem következett be lincselés. A Tóth Krisztinát ért verbális atrocitások azonban nemhogy alaptalanok, de hihetetlenül alacsony színvonalúak is. Tóth szintén a nőiség felől fogta be a kérdést, mint Rowling. Mint kifejtette, Az arany ember egyik karaktere, Tímea nem szereti a férjét, de engedelmesen szolgálja, rendben tartja a házat és viszi a férfi üzleti ügyeit, ha távol van. Soha nincs egy rossz szava sem. Míg a másik női karakter, Noémi szerelmes, de osztozik a férfin.

Mindenkinek van véleménye, amit szabadon kifejthet akár a kötelezőkről, akár másról van szó. Az tehát teljesen rendben van, ha valaki nem ért egyet Tóth Krisztinával Az arany embert illetően.

Az viszont nem megfelelő, hogy megalázzák, kutyaszarral fenyegetik, lekurv_zzák csak azért, mert eltérően gondolkodik. Lehet vitatkozni, érvelni, ezek a párbeszéd eszközei. Hozzáteszem, Tóth Krisztina tényleg csak a véleményét mondta el, nem beszélt a Jókai-regény betiltásról, sem ledarálásáról. Sokan mégis így értelmezték – eleve ezt akarták meghallani? –, és nagyon csúnyán elbántak vele.

Megborult a műfordítók világa

Az elnémítás kultúrája leggyakrabban a szólásszabadsággal megy szembe. De mi történik, ha a cancel culture egy-egy cselekedetre válaszol? Az Amanda Gorman-kötetet övező műfordítói botrány fontos mozzanat a politikai korrektség és a szóban forgó jelenség történetében.

Hollandiában nagy port kavart, hogy a magát skinny black girlnek nevező 23 éves Gorman verseskötetére Marieke Lucas Rijneveldet, a nem-bináris, fiatal, fehér írót kérte fel a Meulenhoff kiadó. A döntést Janice Deul újságíró-aktivista mellett többen kifogásolták. 

Gorman fekete nőként szerzett tapasztalatai és identitása szerint éli életét, ez hatja át munkáit is. Nem lehet, hogy Rijneveldet felkérni erre a munkára egy elszalasztott lehetőség?

írta Deul. Válaszul a holland író, akinek munkáját a nyugati világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésével, a Booker-díjjal tüntették ki tavaly, visszamondta a felkérést. Deul megköszönte pályatársa döntését.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Persze a magyar sajtó egyből lecsapott a hírre: „Bőrszíne miatt diszkrimináltak egy fehér írót Hollandiában” – szólt a cikk címe a Magyar Nemzeten. Deul valóban megkérdőjelezte, hogy tényleg egy fehér férfi-e a legalkalmasabb választás Gormant fordítani, de egy sokkal összetettebb dologról van szó, mintsem azt lehessen mondani, Deul rasszista. Nádori Lídia írása rávilágított, hogy a műfordítói szakmában igenis jelen van a rendszerszintű rasszizmus.

„Feltűnően kevés színes bőrű műfordító van a nyugati országokban. Emögött egy strukturális probléma rejlik, amit nem kellene a szőnyeg alá söpörni” – idézte Lisa Mensing német műfordító – aki holland irodalomból diplomázott – a témában írt cikkét. Mindezt figyelembe véve, Deul célja inkább a rendszerszintű rasszizmus okán elnyomott fordítók érvényesülésének segítése, semmint Rijneveld vagy bármely fehér bőrű író, műfordító diszkriminálása. Így máris nem politikai korrektségről, hanem esélyegyenlőség megteremtéséről van szó. Jól rezonál erre a Gormant övező botrány magyar vonatkozása: Bódis Kriszta író-dokumentumfilmes-pszichológus, a Van Helyed alapítvány vezetője ózdi, hátrányos helyzetű gyerekekkel karöltve fordítja magyarra az amerikai költő verseskötetét, amely ősszel jelenik meg az Open Books gondozásában.

Cancel Culture: aki nem illik a profilba, annak annyi

Mégsem tudom jó szívvel mondani, hogy a társadalmi vitának nincs köze az elnémítás kultúrájához. A politikai korrektség – esélyt adni valakinek, aki más, máshogyan gondolkodik – fontos társadalmi lépés. Ezért ha Gorman, az ügynöke vagy a kiadó az elején kijelenti, hogy a The Hill We Climb könyvet csak hátrányos helyzetű, a társadalom peremére szorult alkotó fordíthatja, akkor nem lenne egy szavam se. De így? Ráadásul Rijneveld után Victor Obiols, katalán fordító is hasonlóképpen járt: kifogásolták a profilját. Az indulatokkal fűtött társadalmi vitában az egy újabb, hasonló indokkal elutasított műfordító csak olaj volt a tűzre.

amanda gorman modellugynokseg
Amanda Gorman a sárga Prada kabátjában / Fotó: Amanda Gorman Instagram

Ez az álszent politikai korrektség nem újdonság. Miután 2016-ban sokan felháborodtak, hogy az Oscar-jelöltek között alig volt színes bőrű és női alkotó, az Akadémia ma már kínosan ügyel rá, hogy ne történjen még egy ilyen botrány. Fontos lenne, ha hangsúlyoznák, hogy a díjazásnak tisztán szakmai indokai vannak, és nem azért adják valakinek az aranyszobrot, hogy megvédjék magukat az újabb elszabadult indulatoktól. Ugyanúgy, ahogy az Akadémia, Gorman ügynöke is megfosztotta a valódi elismeréstől az alkotót, azzal, hogy álszenten polkorrektségre hivatkozott. 

Nem azért bontottak Obiolsttal szerződést, mert nem lett volna képes lefordítani a verseket, hiszen el is végezte a munkát. Az indok annyi volt, hogy nem illett a fiatal, fekete, amerikai lány profiljába. 

Azt mondták, nem vagyok alkalmas a feladatra. A képességeimet nem kérdőjelezték meg, de más profilú fordítót kerestek, aki fiatal, nő, aktivista alkatú és lehetőleg fekete

nyilatkozta a 61 éves Obiols, aki fordított már Shakespeare-t és Oscar Wilde-ot is.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Obiolst ezután felvetett egy fontos gondolatot. Ha azért nem fordíthat Gormant, mert nem fiatal, fekete nő, akkor ki az a 21. századi műfordító, aki beleillik az ókori írók profiljába? Ki fordíthat Homéroszt vagy Szapphót? És mi a helyzet a nemzetiséggel, elvégre identitásunk nagy részét képezi az ország, ahol felnőttünk, ahol élünk. A nemi különbségeket ugyanúgy izgalmas megkérdőjelezni – ki fordíthat Shakespeare-t, akinek nemi identitás a mai napig vitatott?

Ugye, nem akarunk elnémítani mindenkit, aki nem ugyanazon a véleményen van, mint mi?


Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból