Széthullunk, csak tapogatózunk a posztcovid-időszakban

Merre tart a világ a Covid-19 által meghatározott időszakban? Mi változott meg a válság hatására a közéletben és az egyéni életutakban? Milyen korszakba is léptünk be az elmúlt 18 hónap széthullott mindennapjaiban? A következő írás ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Robotpilóta-üzemmódban

A jobb híján posztcovidnak címkézhető éra új normákat hívott elő az élet számos területén. A közéletben új viták és diskurzusok emelkedtek a magasba az elmúlt több mint 18 hónapban, ahogy erről több kutatás is beszámolt. A mindennapok szintjén pedig átalakultak az életünket összefogó alapstruktúrák. Mást jelent, vagy legalábbis egzisztenciájában másképp viszonyulunk az életünket formáló keretrendszerhez, a munkához, az otthonhoz, a szabadsághoz, az időhöz, az egészséghez, a magányhoz.

A kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság és az emiatti szorongás úgy vált a mindennapok részévé, hogy az egyszerre beárnyékolja a gazdaság működését, a politikai döntéshozatalt.

A covidkorszak normává nyúlt másfél éve sok mindent volt képes illusztrálni az azt megelőző időszak, ha úgy tetszik, a fennálló rendszer hibáiból. Az ezt összetartó elemek atomjaikra hullottak szét napjainkra. Ez a széthullás mind az egyéni életutakban, mind össztársadalmi kérdésekben egyre láthatóbbá vált.

A mindennapi életünkben és annál magasabb szinteken is minden sokkal bizonytalanabb, távolibb, kezelhetetlenebb lett. Gondoljunk csak arra, hogy a beutazási szabályok, gazdasági szektorok működését meghatározó rendeletek, mindennapi életmódunkat alakító törvények változtak az oltási kampányok mellett is hétről-hétre! Sokan érzik úgy, hogy használhatatlanná váltak a korábbi a mindennapi életben edzett, működő mintázatok. A mutációk megjelenése révén kiderült, hogy a jogosan áhított fény az alagút végén végül is csak illúzió. Valójában még mindig a tüneti kezelés szintjén toporgunk.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ahogy a vírusvariánsokkal szembeni PCR-tesztekkel, maszkokkal, ki tudja, meddig működő vakcinákkal zajló küzdelem illusztrálja, a krízis valódi időbeliségével még mindig csak ismerkedünk. Ahogy erre számos pszichológiai kutatás kitért, egyéni szinten egy kognitív disszonáns állapotot szilárdított meg, amelyben folyamatosan újra kell kereteznie gondolkodását az embernek. Mindezen bizonytalansággal szemben a covidkorszak hozománya az eszképizmus újbóli előretörése. Régóta nem vágytunk ennyire a valóságból való kiszakadásra, amely szinte minden területre rányomta bélyegét.

Delíriumörvény

Nyilván ez a fajta menekülés nem újkeletű, de jelenleg óriási hajtóerővel rendelkezik, és mindez persze leginkább az első világban, ahol az ilyen elrugaszkodást anyagilag megtehető. A kiszámíthatatlan, a bizonytalan és az egzisztenciálisan is veszélyes tendenciák elől menekülünk. Kiszakadunk a virtuálisba, a természetbe, a fenntarthatóba, az otthonosba, vidékre, az újba, a régibe, vagy éppen aalkoholba, a drogfogyasztásba, az esti Netfix-sorozatokba, a függőségek és az önpusztítás egyéb formáiba.
Az uniformizáló válsághelyzet, az együtt evezés mítosza még inkább aláhúzza önmagunk újrameghatározásának szükségességét.

A fenti menekülési stratégiák végső soron kontúrjai azon identitásküzdelmeknek, amelyek nagyban társadalmainkat feszítik szét. Az egyáltalán nem meglepő, hogy az identitásra építő mozgalmak megerősödnek a válságokkal teli időszakokban, ahogy erre számos elemző hívja fel a figyelmet. És melyek a korszakunk meghatározó identitásmozgalmai: a BLM, az anti-LMBTQ-csoportok, az olyan szubregionális közösségek, mint a V4-ek populistái vagy globális szinten a vakcinatagadás révén erősödött irracionálisok. Ezek erősebbek, mint a válságot megelőzően. Az identitásharcok szelencéje nemhogy bezárult, mint azt sokan jósolták, hanem új erőre kaptak. Sőt, jelenleg sok esetben látszik úgy, hogy darabjaira szedték szét a közösségeket.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
A gazdasági keretet illetően a globális kapitalizmus válságról-válságra érkezése nyilván nem meglepő. A jelenlegi helyzetből fakadó általános bizonytalanságérzet viszont a megszokott kilábalási eszközöket (a fogyasztás, a munka, a gazdasági növekedés) gyengíti. Bár 2008, a legutóbbi gazdasági világválság után az emberek részéről hasonló megtorpanások tapasztalhatóak voltak, most maga a mindent meghatározó keret adja az instabilitás origóját. Jelenleg a vírus nem teszi lehetővé, hogy a rendszer ki tudjon lépni saját válságának árnyékából. A másfél éve tartó „új világrend” egyes attribútumai már-már normává csontosultak, kialakultak az egyéni és társadalmi biztonság új belső és külső keretei.

A betegség maga a rendszer

Az erre válaszul érkező eszképizmusba tömörülő egyéni stratégiák, a globális élménnyé vált szorongás és az ezt tetéző környezeti kataklizmák lerántják a leplet a korábbi illúzióikról. Az identitásokért folytatott harcok pedig jól illusztrálják a nyugati dominanciájú világ alapvetéseinek recsegős-ropogós mivoltát. Mindez pedig nem tűnik orvosolhatóak sem a politikai, sem a gazdasági alrendszer felől, hiszen a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság ezeket sem kímélte.
Posztcovid Koronavirus Idoszak
Képünk illusztráció / Fotó: Mahdi Bafande / Unplash

A koronavírus-járvány egészségügyi kérdései, az egyre mélyülő gazdasági összeomlás, a minderre érkező veszedelmesen megosztó politikai válaszkísérletek, az ezekben csak gyarapodó társadalmi feszültségek és az egyéni szinten jelenlévő neurózisok a poszt-posztmodern szavatosságának végét jelölik. Az új korszak nyitó képkockájaként is eladható januári jelenetek, a QAnon sámán és csapata által megtámadott Fehér Házból pedig nem kecsegtetnek túl sok jóval.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
A korszak feloldhatatlannak tűnő kihívása, hogy a Covid az akut problémák megoldását csak tovább késlelteti. Klímaválság, bukott államiságok, demokráciadeficit, terrorizmus, globális egyenlőtlenségek, kizsákmányolás, regionális háborúk terjedése: ezek megoldásától távolabb kerültünk, mint korábban. Az apró bozóttüzek lassan egybefüggő tűzvésszé folynak össze, egyénileg és társadalmilag pedig úgy tűnik, még a poroltót sem találjuk. Sőt, ha régiónkban körbenézünk, azt látjuk, egyesek abban érdekeltek, hogy még a füstjelzőkészülék is ki legyen kapcsolva.

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból