Vélemény Amikre nem lettünk megtanítva tizenkét év alatt – Az...

Amikre nem lettünk megtanítva tizenkét év alatt – Az első vizsgaidőszakom tapasztalatai

Promóció

Az új Nemzeti Alaptanterv botrányos elvárásai és számos tragikus egyetemi öngyilkossági kísérlet után igen nehéz indulatok nélkül a felsőoktatási rendszerről és életem első vizsgaidőszakáról írni. Ez a két hónap ugyanis segített rávilágítani dolgokra. Többek között arra is, hogy mire nem tanítottak meg tizenkét év alatt, és miről nem fognak okítani az iskolapadban ezután sem.

Istenek a táblánál?

Promóció
- Advertisement -

Kezdjük azzal, hogy az oktatási rendszerben nem egy és nem kettő megoldatlan probléma keseríti meg a tanulók, valamint tanítók dolgát! Túl terjedelmes a tananyag, túl sok az elméleti tantárgy, nincs idő a gyakorlatias és interaktív órákra, kurzusokra, és tele tömik az órarendünket haszontalan foglalkozásokkal. Ezekre a nehézségekre évek óta nem született megoldás.

Azonban ha lenne egy tökéletesre törekvő alaptantervünk és felsőoktatási rendszerünk, sem úsznánk meg a dolgot probléma nélkül. Mindig lesznek unalmas és értelmetlen foglalkozások, feldolgozhatatlan elméleti anyagok és igazságtalan, “pofára menő” számonkérések. Ez már egyszerűen emberi hibából fakadó dolog, amik nem fognak nyom nélkül eltűnni az életünkből mindaddig, míg istenek nem veszik át a krétát a táblánál. Ez utóbbi azonban nem valószínű, és tulajdonképpen nem is baj.

“Ezekre a nehézségekre évek óta nem született megoldás” / Fotó: Haraszti Mihály

A legnagyobb probléma – amit akár nemzeti alaptanterv nélkül is képesek lennénk áthidalni –, hogy nem vesszük figyelembe, az iskolapadban személyiségek ülnek. Legyen szó gimnáziumról vagy egyetemről, nem robotokat, hanem egyéniségeket képzünk. Ennek folytán mielőbb érdemes lenne a tanulók közti különbségeket felismerni, illetve igényeiket feltérképezni. A jelenlegi helyzetünkben azonban csak az egyetemen van lehetőségünk az érdeklődési körünk felé orientálódni. A felsőoktatásban pedig már elengedik a kezünket, és egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy képesek leszünk-e megtanulni az anyagot vagy sem. Egyszerűen elvárják, hogy a magunk módszerei és képességei szerint sajátítsuk el a kurzuson leadottakat. Alapvetően ezzel nem is lenne baj, ha az általános iskolában és a gimnáziumban megtanítottak volna tanulni.

Nem vagyunk ugyanolyanok

A vizsgaidőszakban ugyanis legtöbbek számára ez okozta a problémát – legyen szó egy vizsgával lazázó hallgatóról vagy hét szigorlattal küzdő hősről. Fogalmunk sincs arról, hogyan kell leülni és időt szakítani a kötelességeinkre, továbbá nem vagyunk tudatában annak, mire van szükségünk ahhoz, hogy képesek legyünk megérteni az anyagot.

Egyszerűen nincsenek meg a módszereink a tanuláshoz, az elméleti anyag elsajátításához, a gyakorláshoz és a megfelelő stresszkezeléshez. Nem azzal volt probléma, hogy sok vagy nehéz az anyag, hogy haszontalan a tantárgy, vagy igazságtalan az oktató, hanem azzal, hogy képtelenek vagyunk tanulni, legyen szó élvezetes vagy kevésbé élvezetes tantárgyról.

És hogy ez kinek a hibája? Tanulóé, oktatóé, egy miniszteré? Teljesen mindegy, mert ameddig bűnbakot keresünk, addig gondolkodhatnánk a megoldáson is.

A magyar oktatás problémái – Vélemény / ContextUs

Évek óta érzem úgy, hogy hazánk oktatásának a lényege minitudósok komplett generációját kinevelni. Tangensek és kotangensek, endoplazmatikus retikulum fogalmak és komplett államberendezkedések modelljei repkednek fejmagasságban. Mindez azzal a hazug magyarázattal, hogy ezek mind az általános műveltség részei, mindre szükségünk lesz az életünk során és ebből adódóan mindent tudnunk kell.

Az első dolog tehát, amire rácsodálkoztam, hogy huszonévesen sem tudunk tanulni, holott olyan banálisan hangzik az egész. Nevetségesnek érzem, hogy gimnáziumban YouTube-videókat kellett néznem és szakirodalmat kellett olvasnom arról, hogyan kell tanulni és feldolgozni a rám zúduló nehézségeket. A mai napig hiányolom a hangsúlyozását annak, hogy milyen fontos megtalálni a személyünkhöz leginkább illő tanulási módszert. Nem vagyunk ugyanolyanok, és nem mindenkit ugyanaz érdekel.

Szenvedélyből mindent lehet

A másik dolog, amire megtanított a vizsgaidőszak, és amit szintén nem hangsúlyoznak az oktatásban, hogy szenvedélyből és lelkesedésből mindent lehet.

Teljesen mindegy, milyen nehéz a tantárgy, mennyi elméleti anyag van és mennyivel szívesebben csinálnánk mást.

Ha motivál egy cél, egy előttünk lebegő elképzelés, ha megpróbáljuk a legjelentéktelenebb kurzusban is megtalálni azt a kis morzsát, ami a későbbiekben hasznos lehet a karrierünk vagy egyéni fejlődésünk során, akkor nincs lehetetlen.

“Szenvedélyből és lelkesedésből mindent lehet” / Fotó: Haraszti Mihály

Nem okozhat gondot a tanulás, mindaddig, amíg élvezzük, és amíg értjük, hogy miért kell tanulnunk. Abban a pillanatban, hogy elfelejtjük, miért gürcölünk annyit a jegyzetek felett, értelmetlenné válik nemcsak a vizsgára való készülés, hanem a szakunk, az elképzelésünk és a jövőnk is. Nem véletlen, hogy sokaknak ebben az időszakban vetődik fel a kérdés: “biztosan jó irányba haladok?”. A vizsgaidőszak nemcsak a tanulásról szól, hanem az önmagunkra és a számunkra megfelelő tanulási módszerre való rátalálásról, illetve rengeteg kérdésről is, ami felvetődik bennünk a jövőnkkel kapcsolatban.

Nem számít

Az oktatási rendszertől ellépve azonban nem csak a jövőnkkel kapcsolatban vetődhetnek fel kérdések. Van még egy, harmadik dolog, amire megtanított a vizsgaidőszak, és ez mind közül a legfontosabb. Hogy nem számít.

Fontos beszélni az oktatási rendszerről, annak minden problémájáról. Elengedhetetlen hangsúlyozni az egyéni különbségeket, a megfelelő tanulási módszer megtalálását és alkalmazását, illetve megízlelni a kötelességeink szeretetét, jelentőségét.

Mindennek ellenére mégsem számít, hogy sikerülnek-e a vizsgáink vagy milyen eredménnyel zárjuk a félévet. Az élet nem az iskolapadban kezdődik, és az igazi vizsga nem az egyetem falain belül történik.

Az Egyesült Királyságban leszámolnak az álhírekkel, a tanterv részét képezi jövő évtől

Az Egyesült Királyság oktatási minisztere Damian Hinds bejelentette, hogy 2020-tól a tanároknak kötelező az oktatás részévé tenni az álhírek által okozott veszélyek tanítását. Ebbe beletartozik a hamis információk terjesztése is. Ez által minden brit tanuló főtárgyként tanulja majd az interneten terjedő álhírek kockázatát.

Könnyű vizsgaidőszakom és rettenetesen nehéz pár hónapom volt. Őszinte leszek, az általános iskola óta most akadtak először szabad perceim, amikkel nem tudtam mit kezdeni. Annyira megszoktam az oktatás által generált végtelen mókuskereket, hogy amikor kiszakadtam belőle, lesokkolódtam.

A vizsgaidőszakban én osztottam be az időmet, azt, hogy mikor és mit tanulok, illetve, ha nem a tanulmányaimmal foglalkozom, mivel üssem el az időm.

Nem kellett sehova sietnem, nem kellett minden nap ugyanabba az épületbe bemennem, nem kellett folyamatosan a beadandókon gondolkodnom. Nem kellett munkát vállalnom, nem kellett senkinek megfelelnem. Felbomlott egy megszokott, hatéves rutin. És ez megrémisztett.

Vizsgákkal és azok nélkül

Megrémisztett, mert most ízleltem meg először, hogy mennyire jelentéktelen az, hogy sikerül egy vizsga vagy egy zh. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem készültem rá és elengedtem az összes számonkérésemet. Egyszerűen csak abbahagytam a szüntelen szorongást az eredményeim miatt, mert kiszakadva a mókuskerékből megtapasztaltam, mi számít igazán. Rájöttem, hogy az eddig olyan biztosnak hitt alap, amit az oktatási rendszer szigorú kötelességei biztosítottak számomra, ingoványos talaj csupán.

“Megtanultam elfogadni és búcsút inteni a múltamnak” / Fotó: Haraszti Mihály

Megtapasztaltam, milyen fontos figyelni a másikra, gondját viselni a szeretteinknek, megküzdeni a félelmeinkkel és felnőni. Megtanultam elfogadni és búcsút inteni a múltamnak, egy régi, megszokott és kényelmes életnek. Megszámoltam, egy nap hány mentő halad el mellettem, hány embernek van szüksége azonnali, életmentő segítségre. Észrevettem, mennyi ember fekszik mellettem a földön dideregve, mennyien könyörögnek egy kis apróért. Rácsodálkoztam, mennyi nehéz sors és kérdés van az életben, amire nincs válasz.

Lesokkolt, hogy nem tudom, mit hoz majd a jövő, hogy miért történnek meg bizonyos dolgok és ki is vagyok én. Ezek azok a vizsgakérdések, amik igazán számítanak és amik igazán próbára teszik az embert.

Ha nem jutottam volna be az egyetemre vagy nem sikerült volna abszolválnom a félévet, attól még ugyanaz az ember maradtam volna. Nem vesztettem volna semmit. Ha viszont nem lenne az egyetemen kívüli életem, annak minden problémája, nehézsége, aggodalma és persze öröme, élménye, akkor egyszerűen nem lennék senki. Akkor a személyiségemet pár jó jegy és egy magas egyetemi pontszám tenné ki. És nem lennék az, aki ma vagyok.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3