Egy olyan korszakban, amikor nyelvünk totális kiüresedése révén bármi tekinthető forradalomnak, egyre nehézkesebb megtalálni a kiútat a gondolati homoktengerből. Ez a véleménycikk arra tesz kísérletet, hogy kőrül írja, mi is helyzet 2018-ban.

Egy új korszak kezdetén?

Hirdetés

Az ember, pláne, ha hírkövető, azt hiheti mindennapi hír fogyasztása során, hogy egy rendkívül turbulens időszakban élünk, amelyet ideológiai forradalmak és világrengető változások jellemeznek. Populista előretörés, migrációs válság, iszlamista gettók, genderharc és kulturkampf, amelyek meghatározzák a híradásokat. Politikai oldaltól függetlenül minden úgy mutatnak be, mintha egy új korszak kezdetén lennénk. A fenti jelenségek a 21. század természetes velejárói, és az ezekre adott válaszok pedig korszakunk forradalmi gondolatai.

A legfrissebb elméletek szerint a jobb-bal ellentétet a fejlett világban a város-vidék ellentét váltotta fel, a migráció pedig olyan törésvonal, amely felrobbanthatja Európa politikai térképét.

Az USA-ban Trump előretörése után szinte már-már marxista forradalom megy végbe a Demokrata Párton belül, Latin-Amerikát pedig a kelet-közép-európai hullámhoz hasonló populista fordulat rázza meg. Ilyen és ehhez hasonló politikai éleslátások sokaságával találkozhattunk az elmúlt évek során, amelyek úgy festenek, a fejlettnek tekinthető világ gondolkodó szigetein lázban tartják az embereket. Mindenhol fordulatról, forradalomról, robbanásról, háborúról és szenzációs változásokról beszélnek.

Kiüresedett képkockák között

De mi a helyzet, ha jobban szemügyre vesszük a földcsuszamlásszerűnek nevezett változásokat? Valóban újra ’68-at megidéző évtizedbe kerültünk az ideológiai forradalmakat tekintve? Mint minden esetben, érdemes itt is távolabbról szemlélődni, hogy rájöjjünk, ami sárga és hápog, az még nem biztos, hogy egy kacsa.

Karikatúrán a jobb- és baloldal megosztottsága

Ha kicsit eltávolodunk a fenti narratívától, azt láthatjuk, hogy jelenünk legnagyobb problémája nem a mindent átható forradalom, hanem éppen a forradalom és az eredeti gondolatok hiánya. A 19-20. század ideológiai forradalmai, a nacionalizmus, a szocializmus, a libertarianizmus, a ’68-as diáklázadások által megalapozott posztmodern nem csak új kérdéseket fogalmaztak meg a maguk idejében, hanem kirántották az addigi berendezkedések alól a talajt.

Radikálisan forgatták fel a nagyobb tömegek mindennapjait, mindent átható újrakeretezésükkel átstrukturálva még a fenti ideológiákkal szemben állók gondolkodását is. Míg kialakulásuk idején szembementek a legtöbb társadalmi sztenderddel, ha úgy tetszik, a becsontosodott társadalmi renddel, addig mára a nyugati főáram részei lettek.

A helyzet az, hogy a sokat szidott Fukuyama a kilencvenes években helyesen vázolta fel az ideológiák végét; ma azt látjuk, hogy nem csak az ideológiáknak fellegzett be, hanem a nagy kérdések feltevésének is.

Nézzük meg a mai politikát uraló legfőbb kérdéseket: liberális-konzervatív kultúrharc, gender-ügyek, migráció, személyes szabadságjogok és egyenlőség, biztonság vagy szabadság, rend vagy demokrácia. Modern és premodern kérdések, modern és premodern válaszok. Semmi innováció, semmi nóvum.

Politikai ideológiák, ma viszont a gondolatnélküliség forradalma zajlik?

Ki a rasszista, ki soviniszta, urbánus-népi, kozmopolita-nacionalista ellentétek. Utánzások és hanyagul sikerült imitációk sokasága játssza ma a főszerepet a nyugati világ politikai palettáin.

Megfáradt fejedelmek korszaka

A hetekben jelent meg magyarul „korunk egyik legizgalmasabb gondolkodójaként” turnézó és könyvet író Yuval Noah Harari legújabb munkája. A jeruzsálemi történész az állami keretbe csontosodott gondolkodással szembemenve több interjúban is elmondta, hogy az emberiség olyan globális problémákkal néz szembe, amelyekre nem adhatóak nem-globális válaszok. (Halkan jegyzem meg, hogy Harari aprópénzre váltott történészi munkássága szintén látlelete korunk gondolati sivatagának.)

Krumplileves a fagyóban: Konzervált kommunizmus napjainkban

Kommunizmus. Ezen a szón egyre több a patina. Már harminc éves kor alatt aligha van róla bárkinek szubjektív élménye az országban. Persze a szülőktől, nagyszülőktől mindenki megkapta a maga értelmezési keretét. De aligha van olyan családi legendárium, amiben ne szerepelne a szó.

Az ideológiákkal – és ezt már én mondom – ugyanez a helyzet. A maguk idejében forradalminak számító gondolatok keveset állítanak ma a robotizmuról, a globális felmelegedésről, a mesterséges intelligenciáról vagy a big data forradalomról. Az összetett kérdésekre adott összetett válaszok helyett rövidtávon sokkal kifizetődőbb bevándorlásellenes mezei rasszizmussal vagy épp levirágzott baloldali populista ideológiával szavazatokhoz jutni.

Az állami keretből való kilépés gondolata nem új, és sajnos nem visz önmagában további gondolkodás nélkül semerre.

A legtöbb forró ügy kapcsán úgy tűnik, ennél szélesebb, ennél mélyebb szemüvegre lenne szükség gondolati téren. Ha úgy tetszik, fontos lenne, hogy kiengedjük a szellemet a palackból. Csak hogy nagyon úgy tűnik, úgy fest a helyzet, hogy jelenleg se palack, se szellem nincs.

Levirágzott témák és sémák

Ahelyett, hogy megújulni látszódna az európai vagy épp az észak-amerikai politikai repertoár, foggal-körömmel ragaszkodnak a huszadik században már párszor levirágzott témákhoz és sémákhoz. Az ideologikus politika a mindent az itt és most uralása logikából kiindulva nem mond el semmit jelen világunk kihívásairól. Annak ellenére sem reflektál a valóságra, hogy például Kaliforniában már robotok szállítják a pizzát.

Nem válaszol, de még kérdéseket se vet fel az olyan topikokat tekintve, mint a robotizmus térfoglalása a munkaerőpiacon vagy épp a mesterséges intelligencia. A politikai haszonszerzésen túl nem kérdez és nem válaszol korunk gyűlölet bűncselekményeire sem. Nem teszi ezt, hiszen természeténél fogva sem teheti. Szavazatokat bonyolult válaszokkal nem lehet szerezni, ez a tömegdemokrácia vastörvénye.

“A trumpizmus nem jelent többet hőzöngésnél”

A nagy radikális gondolatörvények TGM-mel szólva, a világon szinte mindenütt betagozódnak a kapitalizmus konvencionalista gondolati vérkeringésébe. Az elsőre radikálisan új vagy épp szélsőségesen veszélyes gondolatok nem lesznek egyebek, mint a piac logikájának alárendelt kiherélt, szegényes lidércnyomású álforradalmiságok a maguk meggondolatlan és veszélyes lépéseivel vagy személyiségeivel. Ez jól látható az amerikai kontinensen, a Fülöp-szigeteken vagy Európában. A trumpizmus nem jelent többet hőzöngésnél, az illiberalizmus pedig nem egyenlő a radikálisok világrengető forradalmával.

A dolgok mai állásáról

Nincsenek már itt igazi forradalmak, magukat az ügyekért beáldozó hősszereplők. Helyettük szájkaratében jártas unatkozó fejedelmek, pocakosodó, sárgahajú öregemberek mutatnak görbe tükröt egy éráról, ahol mindenki csak a kanapéból érzi magát a másiknál is eredetibb szereplőnek. A politikai szereplők és híveik a valós vagy vélt problémák egy-egy szeletét kisajátítva mormogják maguk elé unalomig ismételt mantráikat. Mindez borzongató tömörségében mutatja meg, hogy miről is szól ez az évtized.

Egy álkultúra hamis ellenforradalma, ami most zajlik Magyarországon – Vélemény

A kormány évek óta próbálja einstandolni a tudományt és a kultúrát, de valahogy még most se sikerült neki. Az autoriter eszközök keverednek a dilettantizmus dühével, és ennek esszenciája egy hamis kulturkampf víziója. Hol próbált a kormány belerúgni a kultúrába? Hosszú és a teljesség igénye nélküli lista következik.

Mindeközben nyilvánvaló, hogy az előttünk álló brutális társadalmi problémákra csak gyökeresen új kérdésekkel és válaszokkal lehet majd megoldást találni. Ezzel szemben ma valódi kételyre nincs lehetőség, hiszen minden nagyon új, nagyon eredeti, nagyon jó és nagyon veszélyes is.

Devalválódik a nyelv, bármi lehet forradalmi, bármi lehet világrengető, ehhez pedig hozzájárul minden médium.

A hatalmas zajban, még ha létezne is, akkor sem lehetne kiszúrni az új gondolatok hangját. Ez pedig kizárólag a becsontosodott huszadik század túlélését segíti. Ha mindent meg lehet kérdőjelezni, akkor nincs mi ellen lázadni sem. Mindössze jelen világunk végtelen sivatagjában lehet minél hangosabban, ám egyre nehézkesebben állitani azt, hogy a sok homok nem is sivatag, csupán az oázis határvonala.