Kommunizmus. Ezen a szón egyre több a patina. Már harminc éves kor alatt aligha van róla bárkinek szubjektív élménye az országban. Persze a szülőktől, nagyszülőktől mindenki megkapta a maga értelmezési keretét. De aligha van olyan családi legendárium, amiben ne szerepelne a szó.

Hirdetés

A mai napig versenyt üvölt egymással a sértettek és a kedvezményezettek tábora. De az emlékezet-politikai nézőpontról helyezzük kicsit át a figyelmet arra, ami a néplelket közvetíti: a kultúrára! Azon belül is gondoljunk egy percig az öreg Vlagyimir Iljics Leninre, aki szerint: „A film a legfontosabb művészet.”

„Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete”

Marx és Lenin szerelemgyermeke egy olyan furcsa ideológia, ami sose született meg, annak ellenére, hogy közel negyven évig vajúdott vele egész Kelet-Európa és a Szovjetunió. Csupán az átmenetinek szánt szocialista diktatúrák indultak burjánzásnak. Pedig az eposzok szépen szövődtek a nagy gondolkodóról, a forradalmárról, a sztahanovista hősökről stb. Arctalan szobrok díszelegnek ma is a panelek között. Sematikus, kockatestű betonmunkások.

Sztálin és Lenin már rég eltűntek a közterekről, de gyermekeik, a dolgozó nép idoljai még állnak.

Valami hasonló történik a fejekben is. Már rég kiszenvedett az ideológia, viszont kísértete továbbra is bennünk él. Búvópatakként folyik mindenkiben a fel nem dolgozott múlt. Hogy kié a felelősség, arra több megfejtés is létezik. Más felelőssége van a feltárásban a politikusnak, a történésznek és (talán a legfontosabb) az egyes embernek.

Lenin mint krumplileves a fagyóban / Fotó: Tóth Jakab

A művészetek pedig gyakran szélmalomharcot folytatva próbálják megragadni ezt az időszakot. Az egyik talán legékesebb hazai példa erre a közelmúltból Pálfi György Taxidermia című filmje. A Parti Nagy Lajos novelláiból készült családdráma nem vállal kevesebbet, mint három generáció sorsának bemutatását. Ebből, a középső generációt képviselő Balatony Kálmán élete képzi a történet tulajdonképpeni gerincét. Egyedül őt látjuk születésétől kezdve felcseperedni és korának hősévé válni. A szocializmus élsportolója lesz. Sportja pedig nem más, mint az evőverseny. Ez természetesen nem volt soha olyan jelentőségű „versenysport”, mint ahogyan azt a film ábrázolja. Egy ilyen rendezvény nem töltött meg stadionokat nézőkkel, pártfunkcionáriusokkal vagy úttörőkkel.

A torkosság és habzsolás régi toposzát ábrázolja a film a megszokottól teljesen más értelemben. Ugyanis minél több szemetet tud magába gyűrni valaki, annál nagyobb hőse lehet a kommunizmusnak.

A zabálást és hányást bemutató montázs groteszk egyveleget alkot az ünneplő, izgatott szurkolókkal. Az egész karakter lényege azonban a film utolsó dramaturgiai egységében van. A harmadik generáció története évtizedekkel később, a rendszerváltás után kezdődik. Ez az a sztori, amikor a már kiöregedett evőbajnok többtonnás, mozdulatlan testével vet mindent eltakaró árnyékot fia életére. A gyermek pedig nem tud mást tenni, mint önmagát élve felboncolni és kipreparálni.

Taxidermia / Fotó: Hungarotop

Önvizsgálatra fel

Hogy is állunk ezzel a folyamattal? Sikerült-e a szocializmus után felnőtt generációnak „felboncolnia magát”? Eljutottunk-e az önismeretnek olyan fokára, ahol látszik, miként befolyásol minket apáink, nagyapáink múltja? Ezek talán a legkézzelfoghatóbb hagyatékai az államszocializmusnak. De emellett egy olyan, mára elveszett világot is jelent, amiben legközvetlenebb felmenőink éltek és szocializálódtak.

Járványként terjed a magány a Z generációnál / ContextUs

A A kutatási eredmények szerint az ezredforduló környékén születetteknél rosszabb a helyzet még nyugdíjasoknál is. Z generáció fiataljai úgy érzik, hogy a körülöttük lévők nem értik meg, és nem is igazán ismerik őket. Voltak, akik egyenesen félszegnek, bizalmatlannak titulálták magukat.

Az X, Y és Z generáció konfliktusát általában a digitális világ megjelenésével magyarázzák, ami érthető is. De az ebben a témában folytatott kutatások általában tőlünk nyugatra születnek, ahol a generációk közti válaszvonalon nem ment végbe egy komplett politikai modellváltás, mint Kelet-Európában. A nyolcvanas, kilencvenes évek gyermekei egy olyan új világba születtek bele, amihez a szülőknek nem volt nevelési útmutatója. Hogyan is készítenék fel gyermekeiket azokra a kihívásokra, amiket ők teljesen másként, vagy egyáltalán nem ismerhettek meg? Ez közvetetten mindannyiunk életére rányomja a bizonytalanság bélyegét.

Nem foglalkozni lehet a múlttal, de függetlenedni tőle nem

De nem csak a mozik, a TV úgyszintén felmutat említésre érdemes alkotásokat. Sokunk szívének kedves sorozatélménye, amitől a közelmúltban el kellett búcsúznunk, szintén érinti a témát. Az Aranyélet (főként a második évad) pároslábbal talpal bele a kibeszéletlen múltba.  Egy családdráma műfaji keretein belül végre kimondta: jelenünket a szocializmusban kiéhezett és a kilencvenes évek privatizációja során meggazdagodott „félalvilág” uralja.

Thuróczy Szabolcs: A rendszerkritikus platformok találnak meg engem

Ez így volt kerek szerintem, jól engedték el a forgatókönyvírók. Három évad alatt lehet kibontani egy család életét nemzetközi koncepció szerint, ezt mondják a nagyon okosak. Ez nagyjából meg is történt. Olvasom, hogy sokan értetlenkednek bizonyos megoldások miatt, de én így találtam kereknek. Ebből többet nem tudtunk volna kihozni.

Ugyan valóban ez a sorozat volt az, aminek kapcsán a „magyarnak jó” kifejezés elkezdett kiveszni a közbeszédből, meg kell említenem Bergendy Péter érdemtelenül elfelejtett 2011-es filmjét, A vizsgát. A film tökéletesen működő thriller. Ugyan ki kell jelenteni, hogy nem mentes a kliséktől, de hét évvel ezelőtt szinte példátlannak számított, hogy egy művészi allűröktől mentes, műfaji film ne váljon egyből hiteltelenné a magyar néző szemében.

Egy álkultúra hamis ellenforradalma, ami most zajlik Magyarországon – Vélemény

A kormány évek óta próbálja einstandolni a tudományt és a kultúrát, de valahogy még most se sikerült neki. Az autoriter eszközök keverednek a dilettantizmus dühével, és ennek esszenciája egy hamis kulturkampf víziója. Hol próbált a kormány belerúgni a kultúrába? Hosszú és a teljesség igénye nélküli lista következik.

Különösen igaz ez a thrillerre, ami a leggyakrabban egy bűnügyi szálra épül. Ebből következik a legfontosabb felvetése a filmnek. A cselekmény ugyanis az ÁVH berkein belül játszódik, az ötvenes években. Egy ehhez hasonló műfaj nem tud hitelesen működni politikai szál nélkül. Erre az új évada is ékes példa.

A szerzők felismerték: Magyarországon a szervezettbűnözés állami monopólium

Bizonyára sokaknak megvan az az érzés, amikor filmnézés közben egy ponton kiesik a történetből és bevillan valami a saját életéből. Ezt követően nem tud szabadulni a gondolattól, hogy „ez a valóságban miért nem ilyen egyszerű?”. Nekem ez volt az érzésem a Mások élete című német film végén. A sztori lezárásakor, a főhős rendszerváltás után pár héttel bemegy a levéltárba, és egy szó nélkül megkapja az NDK belsőelhárításának rá vonatkozó iratait.

Ezt a filmjelenetet pedig nézi egy magyar gyerek, akinek az országában közel harminc év eltelte után sem nyilvánosak az ügynökakták.

Az ilyen gesztusok hiányában igazán nehéz azt mondani, hogy az államszocializmus éveit feldolgozták az emberek.

Orbán Viktor pekingi vallomása a kommunizmusról – VIDEÓ

Az újságírók ezúttal is faggatták, az alábbi videóból kiderül, mit gondol a kommunizmusról: – mondta Orbán Viktor. Orbán pekingi vallomása a kommunizmusról – Coub – GIFs with sound by Liberalisok

Emiatt legitim és fontos téma 2018-ban a kommunizmus. Tény, hogy a 21. század olyan feladatokat állít mindannyiunk elé, amire senki nem számított, és senki nem készített fel minket. Nem is tudok hibáztatni senkit, aki úgy érzi, a jelen és a jövő így is olyan kaotikus, hogy se erő, se idő nem jut a múltra. De azt sem hiszem, hogy jó alap nélkül lehetne bármit építeni. Az alap pedig mind az egyes embernek, mind a társadalomnak nem lehet más, mint az ő saját, megmásíthatatlan és letagadhatatlan múltja.

Hirdetés