A magyar oktatás problémái: mikor jött velünk szembe az utcán egy vidám acetaldehid?

Kedves Olvasó! Biztos vagyok benne, hogy te is gondolkodtál már az oktatás témáján, hiszen mi másért kattintottál volna cikkemre, nem igaz? Én jelenleg még javában részese vagyok a témának. Pontosan ezért fejtem ki a véleményemet, melyet már jó rég óta vallok. Remélem, ez a belülről jövő tudósításom segít majd, a megoldás megtalálásában.

Évek óta érzem úgy, hogy hazánk oktatásának a lényege minitudósok komplett generációját kinevelni. Tangensek és kotangensek, endoplazmatikus retikulum fogalmak és komplett államberendezkedések modelljei repkednek fejmagasságban. Mindez azzal a hazug magyarázattal, hogy ezek mind az általános műveltség részei, mindre szükségünk lesz az életünk során és ebből adódóan mindent tudnunk kell. Szerintem viszont a tantárgyak kétharmadát a diákok elemi szinten soha nem fogják hasznosítani, az életük során nem fognak szerepet játszani. Csak számoljuk meg, hányszor találkoztunk az életben paralelepipedonnal, vagy mikor jött velünk szembe az utcán egy vidám acetaldehid!

Ugyanakkor olyan életbevágóan fontos dolgokról, mint pl. a kamatos kamat, sok diáknak fogalma sincsen. Sokunk nem tudja, a valóságban hogyan működik egy piacgazdaság.

Legújabb ismereteim szerint a gazdasági alapismeretek a történelem- vagy matematikaórán a tananyag részét fogják képezni. De hogy tudják ezt beilleszteni a tanárok, az amúgy is végeláthatatlan tananyagba? Pont a lexikális anyag sokasága miatt a diákoknak energiájuk sem lesz még eziránt is érdeklődni.

Ne csodálkozzunk azon, hogy sokaknak nincs önálló világnézetük, nem tudják, hol és miként fognak elhelyezkedni, nem tudnak vitázni. Dunsztjuk sincsen arról, hogy feltehetően honnan származik a magyarság, vagy ki volt Antall József. Hiszen az ókori római szenátorok tetteit is minimum ugyanolyan részletesen tanulják, mint saját hazánk történelmét. Nem értik sem országunk, sem társadalmunk átfogóbb problémáit. Sőt, sokszor még a legalapvetőbb higiéniai tudással vagy érzelmi intelligenciával sem rendelkeznek.

tenor

Pedig mi nem vagyunk buta diákok. Sokan a fent említettek közül átlag 7-8 órát ülnek bent az iskolában, magolnak és készülnek folyamatosan az órákra. Egyszerűen meg akarnak felelni a szüleik vagy legjobb esetben saját maguk elvárásainak. Az oktatásunk szerint nekik már Marius katonai reformjairól, több ismeretlenes egyenletekről vagy Balassi költészetéről nagyon komoly ismereteiknek kellene lenniük. Hiába biflázzák azonban be az anyagot, látom és érzem azt, hogy az osztálytermen kívül, 1-2 hét múlva nagyon sokan elfelejtik a tanultakat. Másoknak pedig egyszerűen eszükben sincsen számukra felesleges anyagokkal tömni a fejüket.

Egy olyan iskolarendszerünk van, ami minden lehető eszközével, frusztrált és megfárasztott tömegeket kreál nem csak a diákokból, de tanítóikból egyaránt. Ezen eszközök tárháza szinte végeláthatatlan.

Ilyenek a 7-8 órás iskolai napok, a nulladik órák, az erőltetett feleletek, a sokszor végtelen mennyiségű ömlesztett tananyag. Nem utolsó sorban pedig ne felejtsük el a tanárok vállára nehezedő munkatöbbletet! Ott tartunk, hogy Magyarországon 19. századi eszközökkel “oktatnak” a 21. században. Groteszk az egész! Mintha csak Mrozek vagy Örkény tollából származna! Közben pedig folyamatosan azt sulykolják a diákok fejébe, hogy minden, amit tanulnak, valóság.

Persze sok esetben, a rendszerek cserélődésével mást adnak el a fiataloknak valóság címén. Aztán meg sokan csodálkoznak, hogy a fiatalok nem tudnak különbséget tenni ezek után igazság és valóság között. Persze ha valakit érdekel egyáltalán, hogy mi is az igazság magasztos fogalma, az jobban jár, ha azt nem az iskolákban keresi, hanem egy paphoz, egy valláshoz vagy önmagához fordul, mert csakis ott fog valaha igazságra bukkanni.

giphy 2

A legnagyobb tévedésben pedig azok vannak, akik szerint az iskolarendszer, annak összes tantárgyával, anyagával és diákokra zúdított kötelességeivel, intelligens, kulturálisan és szellemileg fejlett, képzett munkaerejű energikus emberek kiképzésében érdekelt. Szerintem azonban a végső cél éppen a fiatalok megtörése, lezüllesztése. Az, hogy minél több olyan embert neveljenek ki, akik már nem szólalnak fel, nem követelnek változásokat. Képesek lennének, de nem akarják kezükbe venni sem társaik sorsát, sem önnön magukét. Meg lehet ezt magyarázni, hiszen még sokszor a középiskolákban sem lehet önállóan, véleményt formálni közéleti témákról. Nem egyszer fordult elő, hogy nyilvános megaláztatás volt az ítélete annak a diáknak, aki önállóan formált véleményt a „világ dolgairól”.

A cél az, hogy egy olyan országot teremtsenek, ahol az emberek szorongóak, és nem hogy világnézetük, de még önálló véleményük sincsen. Akinek pedig ez nem tetszik, azt el kell zavarni külföldre. A végső cél tehát az aktuális politikai garnitúra hatalmának minden téren való megőrzése.

Nem akarok belemenni a közvetlenül a mai pártpolitikába. Felesleges is lenne, hiszen az oktatás már évtizedek óta ilyen. Kormányok jöttek és mentek, ám itt semmi sem változott.

Azt kell látnunk, barátaim, hogy a közoktatás a mai rendszer alappillére. Ám biztosan állíthatom, hogy változásokat szeretnénk. Hiszek abban, hogy ha kicsikét is jobb irányba változik oktatásunk, megnyílik az út az általunk régóta várt reformok véghezvitelére.

De mit is értek változás alatt és milyen oktatást szeretnék? Nem egy porosz típusú tanítást, ahol a tanító lelki, akár fizikai erőszakkal kényszeríti a diákra tantárgyát. Nem is egy fejetlen káoszt, ahol nincs tanítás és a diákok semmibe veszik a tanár tiszteletét. Vizsgáljuk meg a tanárok és diákok közötti viszonyt! Szomorú látni a szakadékot, mely oly sokunkat választ el egymástól. Itt az ideje annak, hogy belássuk, a tudásunk átadása csakis akkor hatásos, ha megadjuk a kölcsönös tiszteletet egymásnak. Le kell számolnunk azzal a hamis képzettel, hogy a diák egy tudatlan ember, akit a katedráról oktatni kell! Ugyanígy azzal is, hogy a tanár egy szörny, aki munkájával töri meg a fiatalt. Csak ott virágzik a tudás, ahol annak megműveltük a táptalaját. Ez a táptalaj pedig legyen az odafigyelés és a megértés.

giphy 1 1

Egy olyan oktatást szeretnék látni, ahol a tanár a diákhoz igazítja az átadni való tudását, és a diák ezt az odafigyelést érzékelve befogadja azt. Egy olyan oktatást akarok látni, ami nem teljesen arra a lexikális tudásra alapul, amit ma már Google-keresővel, másodpercek alatt meg tudok találni, hanem a gyakorlati és szellemi tudásra. Egy olyan oktatást akarok látni, ahol a lényeg nem a fiatal generációk megtörése, hanem az egyéniségek támogatása. Egy olyan oktatást akarok látni, ahol minden tanulónak van önálló világnézete, tudnak érvelni, vitázni, tudják, mi a különbség valóság és igazság között, van érzelmi intelligenciájuk és nyitottságuk a világra. Ám ehhez az is kell, hogy az őket képző tanároknak is meglegyen mindez. Egy olyan oktatást akarok látni, ahol minden diák büszke a hazájára, ismerik őseik hagyatékát.

Ám tudják, milyen fontos a szabadság, és micsoda kincs a jogi egyenlőség. Azt szeretném, ha a diákok szolgálatkészek lennének.

Szigorúak önmagukhoz, ám elnézőek más hibáival, hiszen tudniuk kell, hogy mennyire könnyű hibát véteni és milyen nehéz valamit megcsinálni. Nos, éppen ehhez kell a tanárok segítsége elsősorban. Legfeljebb utána jöhet bizonyos diákoknak a trigonometria és a szubsztitúció. De csakis azoknak, akik használhatják életükben! A lexikális tudás máig része életünknek, ezért ismernünk kell bizonyos fokig.

d9a0099ad947267c9ef7f561af0c46fb3e4d26557265a5990fb249abff8d1c73
“Egy nagyszerű tanuló vagy! Szeretném, ha az osztályom tagja lennél. Vicces vagy! Erős vagy!”

 

Ám a 21. század a készségek, a kreativitás és a szellemi tudás kora. Erre oda nem figyelni, történelmi hiba. Az az oktatás lenne a legnagyszerűbb, ahol végre nem a központosításon dolgoznának, nem a diákok egyéniségének megtörésén és nem egy egységes egyként negatívan gondolkozó droidtömeg kiképzésén. Éppen az egyéniségekben rejlik egy ország erőssége. Legalább segítsünk abban, hogy hazánkban mindenki nyugodtan lehessen különböző! Abban úgy is mindnyájan egyformák vagyunk, hogy ugyanebben a szép országban élünk, ugyanazt a levegőt szívjuk. Mind jól akarunk teljesíteni életünk útján. Mind szerelembe esünk, mind szebb jövőt akarunk családunknak, és mindnyájan halandóak vagyunk.

Elértük azt a pontot, amikor már én is azt gondolom, hogy csupán azzal, ha ezt a mai rendszert mindennel együtt a történelem szemétdombjára hajítjuk, már azzal is a fejlődés útjára léptünk. Drasztikus ez a mondat, de akkor legalább lesz egy tiszta lapunk az oktatás újragondolására.

Tartson rövidebb ideig az általános iskola! És ott ne pl. a távvezetékrendszer működését tanítsák, hanem elsősorban a számolást, olvasást, logikát, kreativitást és szellemi tudást. Csak nézzünk körül! Nem túlzás, ha azt mondom, hogy nem csak a mai generáció van tele olyan honfitársainkkal, akik se írni, se számolni, se olvasni NEM TUDNAK ELEMI SZINTEN sem.

Valójában nem kell speciális tudást kívánó tananyagokat ráerőszakolni a gyerekekre 8 évig. Folytonosan probléma a gazdaságban, hogy alig van fiatal munkaerő. Persze, hiszen például akik egyetemre is szeretnének járni, legjobb esetben is 23 évesen kerülnek a munkaerőpiacra. Ezt az időszakot pedig óriási mértékben növeli a 8, szerintem felesleges év.
Nagy kérés lenne, hogy az általános iskolák ideje alatt ismertessék és szerettessék meg kreatívan a gyerekekkel a tantárgyakat?

1306491364 the simpsons class

Úgy hiszem, a gimnáziumoknak jóval sokszínűbbeknek kellene lenniük. El kell érnünk azt, hogy a diákoknak ne szenvedés, hanem szórakozás legyen a tanulás és az iskolába járás! Hogy ez mit is jelent? A diákok maguk válasszák ki azt, egy bizonyos kereten belül, milyen tantárgyból, mennyit tanuljanak. Emellett az általános iskolában megmért képességeik szerint kell teljesíteniük a feladatokat. Vallom azt, hogy a jegyeknek nem a diákok minősítésére, hanem ösztönzésükre kéne szolgálniuk.

Ne legyenek megnyomorító 0. vagy 7., 8. órák kötelezően! A házi feladatokat is úgy kellene feladni, hogy azok megoldása ne emésszen fel sok időt!

Hiszen az iskolai jó eredmények eléréséhez az is szükségeltetik, hogy a diákokminimum ugyanannyi időt töltsenek pihenéssel vagy családjukkal, mint a tanulással. Ezért legyenek a házik maximum 30 percesek! És mindig olyan témájúak, melyek felkeltik a diákok érdeklődését!

Emellett nem tartom szerencsésnek a dolgozatok ügyét sem.  Most nézzünk magunkba, tényleg az a feladatunk, hogy félév közeledtével minden nap minimum 1 dogával idegesítsük a diákokat? Mi az életre akarjuk felkészíteni őket, vagy a dolgozatokra nap mint nap? Legyenek véletlenszerű felmérések, de ne jegyekkel, hanem ösztönző véleményekkel bírálják azt! És a céljuk mindig a felmérés legyen, hogy az anyagban hol tartanak a diákok! Fontosnak tartom még a társadalomismereti és filozófiai órákat. Az előbbinek a körülöttünk lévő világ megértése lenne a célja, ahol felszólalásokkal fejleszthetnék a diákok a beszédkészségüket. Ez sokkal jobb lenne, mint a kihallgatásokat idéző feleletek.

Nem mellesleg a mások előtt való felszólalás gördülékenyebben menne, amely nagy előny lehet a felvételiken, érettségiken és általában később az éltük során. A filozófiai órán pedig szinte az egyik legfontosabb tudást sajátíthatnánk el, amely hatására világnézetet alakíthatnánk ki magunknak. Megismerkedhetnénk az ideológiákkal és nagyon kulturáltan, a másik lelki állapotára tekintettel vitázhatnánk az órán. Emellett pedig olyan dolgokban is segítenének egymásnak a diákok, melyekben sokszor senki nem nyújt kezet, ilyen például a szakítások feldolgozása.

7b3bbea7eddd6daabf7a3bfc5a9a9ec8

Most nézzük a mérleg másik oldalát, a pedagógusokét! A tanárok bizonyos rétege még mindig ragaszkodik ahhoz a poroszos oktatáshoz, amikből még ők is kikerültek. Persze lehet a múltat kedvelni és felidézni, ám azok, akik a jelenüket is a múltnak élik, elveszíthetik jövőjüket. Azt szeretném, hogy olyan közeget teremtsünk országszerte, melyben tanárnak lenni menő.

Mert lássuk be, az elmúlt évtizedekben a tanárok megbecsülése csökkent! A tanári terheket csökkenteni és a kezdők fizetését növelni kell!

Lehet, hogy ez úgy hangzik, mint egy nagyon olcsó és béna politikai propaganda, melyet már százszor hallhattunk. De az akkor is elfogadhatatlan, hogy minimális összeget kapnak azok a kezdő pedagógusok, akik hazánk jövőjét képzik ki! Emellett ne legyen megkötve a kezük! Válasszák ki ők, hogy milyen tankönyvből oktassanak, vagy milyen programot használjanak! Gondoljunk bele abba, hogy élhetnénk egy olyan országban is, ahol többszörös a túljelentkezés a tanári munkáért, és az iskolák a legjobbak között válogathatnának. Ez egy kiváló világ lenne, mind a tanárok és mind a tanulók számára!

Amikor a diákok lezárnák az addigi iskolájukban töltött éveket, mikor tovább kell menni magasabb szintű intézményekbe, hogy tanulmányaikat folytassák, azt akarom, hogy ne legyenek minőségi különbségek iskolák között! Csak képzeljük el, nem kell aggódniuk a fiataloknak azon, hogy hová veszik fel őket! Mindenki megtehetné, hogy a lehető legközelebbi iskolába járhasson. Nincsenek elit intézmények, nem számít hol él a gyerek, mert mindenütt lenne lehetősége remek tanároktól remek tudásanyagot kapni!

images 1

Ha a mai helyzet nem is ilyen, ne búsuljunk! Vegyük észre, hogy ezen nem segíthet senki más, csak MI! Ha kitűzzük magunk elé céljainkat, és egyenként teszünk értük, azzal máris megtettük a tőlünk telhető legtöbbet. Nem társadalmat kell formálni! Látjuk azt, hogy minden világnézet mely komplett társadalmakat próbált kollektívan átformálni, megbukott. Nekünk egyenként kell tenni egy jobb ország érdekében!

Viszont sokan pesszimistán, negatívan állnak hozzá ehhez és minden más újításhoz. Azt mondogatják, hogy úgy sem lesz az egészből semmi, amivel még a tettre kész honfitársainkat is elcsüggesztik. De nekünk dönteni kell, hogy amikor majd mi leszünk idősek, mit fogunk olvasni saját generációnkról a történelemkönyvekben!

Dönthetünk amellett, hogy úgy emlékezzenek ránk, mint arra a generációra, kiknek meg volt az esélyük egy jobb ország megteremtésére, de gyáván és búslakodva nem tették. Vagy azt is olvashatjuk majd, hogy mi voltunk azok, kik vért izzadva küzdöttek, és végül egy erős, fejlett Magyarországot hagytunk magunk mögött. Személy szerint nem vagyok hajlandó elfogadni, a lemondást és a búslakodást! Nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy nem lesz erőnk hazánk felvirágoztatásához! Ismerem a történelmet és a népet annyira, hogy megbizonyosodjak arról, miszerint mi mindenre képesek vagyunk és minden célunkat el tudjuk érni! Ezért biztosra vélem, hogy a célt felismerve, erős és kitartó munkával mindannyian, kik ezért küzdünk, győzelemre vagyunk ítélve.

tumblr mvfzknkhal1sglz3go1 400

Most ugorjunk vissza a jelenbe! Összegezve, én azt gondolom, túl sok generáció morzsolódott már le ebben a barakkban, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy legyöngítsük vagy elűzzük mindazokat a fiatalokat, kik a jövő zászlóhordozói! Hiszen ez a mi hazánk, mely mindnyájunkért létezik.

Itt az ideje annak, hogy olyan tudást kapjanak a diákok, mellyel derék felnőttekként állják majd meg a helyüket nem csak a munkában, de az emberi értékek mentén is.

Ezért kell segíteni nekik, hiszen pont nekik nincsenek se érdekvédőik, se lobbistáik Budapesten, és sose feledjük, hogy a szebb jövő mindnyájunkon múlik! A felnőtt generációk azzal teszik meg a legelső lépést a hazájukért, hogy az általuk megkezdett út kivirágoztatására nevelik gyermekeiket. Egy régi kínai közmondás szerint az 1000 mérföldes vándorút is egyetlen lépéssel kezdődik. Kedves barátaim, tegyük hát meg ezt a lépést!

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból