A Showtime készíti az amerikai elnökfeleségekről szóló First Ladies című sorozatot, amelyben Viola Davis alakítja Michelle Obama egykori First Lady-t, írja a Variety.
A színésznő már alá is írta a szerződést a Showtime stúdióval, így biztosan Ő fogja megszemélyesíteni Barack Obama feleségét az új sorozatban. A televíziós drámasorozat megírásában Aaron Cooley regényíró is részt vesz, aki executive producerként is szerepel majd a stáblistán.
A sorozat első szezonja olyan elnökfeleségek személyes és politikai életébe enged bepillantást mint Eleanor Roosevelt, Betty Ford vagy Michelle Obama. First Ladies olyan eseményeket is bemutat, amelyek rejtve maradtak a nyilvánosság előtt, mindezt a karizmatikus, összetett és erős asszonyok szemén keresztül.
Michelle Obama természetes hajával inspirálja a lányokat, akik „úgy néznek ki, mint ő”
A volt first lady az afro-amerikai nőkre fókuszáló ESSENCE magazin címlap jára került. Úgy döntött, a borítón szabadjára engedi természetes fürtjeit. A DesignTaxi beszámolója szerint arra akarta emlékeztetni az embereket, senkit sem definiálja, ha a megszokott normákon kívül él. Az animációban Childish Gambinot, azaz Donald Glovert láthatjuk sétálgatni a környéken, ami tele van nagyobbnál nagyobb nevekkel a hiphop világából.
Michelle Obama személye nem először jelenik meg filmben, hiszen a Southside With You című alkotásban már eljátszotta őt Tika Sumpter is 2016-ban.
A Showtime korábban olyan történelmi témájú sorozatokat készített, mint a Tudorok, vagy a magyarországi helyszíneken forgatott Borgiák. Viola Davis az elmúlt években olyan filmekben mutatta meg tehetségét, mint a Nyughatatlan özvegyek, illetve a Kerítések, amelyben az alakítását Oscar-díjjal jutalmazták.