Érdekes téma az adakozás, adományozás. Kinek adjunk pénzt: az aluljáróban szájharmonikázó bácsinak, vagy az Uránián üldögélő néninek, aki egy állatos házi mamuszba szúrt papírpohárba gyűjtöget? A lépcsőn virágcsokrot áruló nyugdíjastól vásároljunk? Vagy szülinapra mégis csak az üzletből illene? Ráhúzzuk a paplant a hajléktalan vállára, vagy hagyjuk ott neki a mozi után befejezetlen popkornt? Vagy ez mégis csak csúfság? Vigyük haza a kéregető gyereket? Adományozzunk Sickratmannek? Vagy legyünk örökbefogadó szülei 250 db méhecskének?

Az Astoria és az Uránia között egy régi újságos bódé mellett ül egy bácsi, a tábláján ezt áll: „Én is voltam úgy, te is lehetsz így.” Lesütöm a szemem, és azon tűnődöm: „Mit tehetnék?” Máskor arra gondolok, „ötszáz forint van a pénztárcámban, kenyeret akartam venni.” Versenyre keltem egy kéregetővel, hogy kinek kell jobban?

/ Fotó: Simon Clarke

Álljunk ki valami mellett, vagy inkább ne adjunk senkinek, mert nem adhatunk mindenkinek. Ez egy általános probléma. „Annyi a rászoruló, hogy ha mindenkinek adnék, nekem nem maradna, én pedig megdolgozom érte!” „Dolgozzon meg ő is!” „Annyi a munka, csak az nem dolgozik aki nem akar!” Tényleg erről van szó? Nem akar? Nem talál, vagy nem is keres? – ezek a kifogások merülnek fel általában, ugye?

Én két hónapja próbálok munkát találni. Interjú előtt lezuhanyozom, fogat mosok, szépen felöltözök. Az elegánsabb kabátomat veszem fel. Van némi tapasztalatom, elhivatott vagyok és nem a közös hűtőből ebédelnék a második héten. Miért nem alkalmaztak még?

Kutatások mutatják, hogy két évvel ezelőtt mélyponton jártunk. Magyarországon alacsony az intézményekbe vetett bizalom szintje, legyen az jótékonysági szervezet, adománybolt, vagy egy feliratozott Caritas konténer. A segítségnyújtás gyakran marad családi, baráti körön belül, idegeneket vagy szervezeteket sokan a bizalomhiány, vagy az anyagi korlátok miatt nem támogatnak, legalábbis ezt vallják. Azonban az utóbbi két évben, amióta ezen a területen tevékenykedem, a saját kis környezetemben fejlődést tapasztalok. És most, hogy kicsit jobban beleástam magam a témába, azt látom, hogy nagyon sok a pozitív kezdeményezés, a követendő példa. Már csak meg kell találni a módját a szerepvállalásnak.

/ Fotó: Walton Eszter/KÉK

Egy évig dolgoztam egy önkéntes projekt keretén belül egy adományboltban. Most már csak két napot töltök ott. Naponta találkoztam azzal az ellenállással, ami az adományozás részleteiben való jártasság hiányának köszönhető. Természetes, hogy az adományozót érdekli a sokszor nehéz szívvel otthagyott kincseinek sorsa. De néha érzem a vizslató szempárt az arcomon, mikor megjegyzi a vásárló: „Végül is, elviszem a pulóver mellé azt a kis gyertyatartót is! Belefér még az a 400 forint. Úgy is jó helyre megy!”

Néha poénkodnak, néha kérdőre vonnak, néha sértegetnek, de nagyon sokan tudják már, hogy mi a célja egy adományboltnak, vagy épp a miénknek. Hiszen mindenki másnak gyűjt, más célokért küzd, egy dolog azonban közös: behozhatod használaton kívüli, de még jó állapotban lévő ruháidat, amelyeket, bármennyire is próbálod bemesélni magadnak, sosem fogsz felvenni többé.

Az ékszereidtől is megválhatsz, amiket a volt barátodtól kaptál. Behozhatod a táskádat, amit egy elérzékenyült pillanatodban vettél. A cipődet, ami már akkor sértett, de megvetted, mert leárazás volt. Konyhai eszközöket, amikből több van, mint amit a szekrény elbír, és titokban azt a teáskészletet is, amit egy régi ismerőstől kaptál, de soha nem használtad, mert nem tetszett a formája.

Ezeket mind szívesen látná valaki az otthonában. Van, akinek szüksége lenne arra a puffos kabátra, és valakire, mint hamupipőkére, illik a cipőd. Visszaforgatjuk a kincseket a rendszerbe. Óvjuk a környezetet, és a soványabb pénztárcának is megfizethető árat biztosítunk!

A képen a Filantrópia Adománybolt bejárata látható / Fotó: Szőke Tamara

Egyre többen jönnek, hoznak, kérdeznek. Megnéztem néhány adománybolt Facebook-oldalán, hogy mikor nyíltak a boltok. Azokat vizsgáltam meg, ahol én is jártam felfedező úton, akikről tudom, hogy hasonló értékeket képviselnek, és hasonló módon működnek, mint mi. Ilyen az E-cherry Adománybolt, ami 2011-ben nyílt, a Mozaik Adománybolt 2012-ben, a SZIA Adománybolt 2015-ben, a Filantrópia Adománybolt szintén 2015-ben, az első szülinapján már én is ott voltam. Ezek 2012-es értékelései az egyik boltnak: „Na végre! Kíváncsi voltam mikor lesz már nálunk is ilyen okos kezdeményezés: ami nem kell neked, másnak még jól jöhet.” „Sokasodjatok, szaporodjatok, és főleg legyen rátok fizetőképes kereslet!”

Egy 2016-os jelentés szerint az elmúlt hét évben összességében nőtt a jótékonykodás mértéke a világban, viszont Magyarország éves adatainak összevetése ettől eltérő tendenciát mutatott. Miközben az országok rangsorában 2014-ben még a középmezőnyben voltunk, addig 2016-ra az utolsó 10 közé szorultunk.

A világ egyik vezető jótékonysági szervezete, a Charities Aid Foundation (CAF) a Gallup közreműködésével méri a világ országainak jótékonysági indexét (World Giving Index, WGI). Azóta még egyszer sem szerepelt Magyarország ennyire hátul a rangsorban. A vizsgált 140 ország között 134. helyen végeztünk.

Egyszerűen csak bizalmatlanok vagyunk, mert túl sok az infó, túl sok a reklám, nem tudjuk, ki mond igazat. Mert hát akinek portékája van, el akarja adni. Sokszor magam is elgondolkodom, mit is mondhatnék, mitől vagyok én mások szemében több. Az vagyok egyáltalán? Arra törekszem, hogy több legyek. Ha magammal állnék szemben, megvenném a portékámat?

Utánanéztem kicsit az elmúlt évek kiemelkedőbb, a médiában is megjelenő önkéntes kezdeményezéseknek. Már 2009-ben díjaztak év önkéntesét, ami azt jelenti, hogy önkéntes munkának is lennie kellett. Ez az úriember Székely István volt, aki a Győri Evezős Klub edzőjeként, a Méhecske Közhasznú Alapítvány önkénteseként, a fogyatékkal élő fiatalok, illetve mozgáskorlátozottak számára tartott evezésoktatást. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) díjazta őt. Míg 2009-ben 3 kategóriában díjazták, 2017-re már 6 kategóriában lehetett nevezni.

Az Év Önkéntese 2009: Székely István

Az Év Önkéntese Székely István lett, aki a Győri Evezős Klub edzőjeként, a Méhecske Közhasznú Alapítvány önkénteseként, a fogyatékkal élő fiatalok, illetve mozgáskorlátozottak számára tartott evezésoktatás terén végzett tevékenysége elismeréseként részesült az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) által létrehozott díjban.

Az Év Önkéntese 2017-ben Bóta Tímea volt, aki mindig segítő szakterületen dolgozott. A MentaPRO Alapítványnak segít, de családjával együtt többször végzett önkéntes tevékenységet a Budapest Bike Maffia közösségi főzésein is.

A WGI (World Giving Index) három segítségnyújtási formát különböztet meg: segítségnyújtás ismeretleneknek, önkéntes munka és pénzadomány formájában. A segítségnyújtás három vizsgált formája közül az első a leggyakoribb a világon. De kérdés, mi a leghatékonyabb módja mások támogatásának? Mit is jelent a direkt adományozás hosszú távon? Pénzt adjunk, esetleg élelmet, vagy inkább ruhákat? Nehéz kérdés. A direkt adományozás azt jelenti, hogy igyekszünk kielégíteni a tárgyi szükségleteiket a rászorulóknak. Adunk egy pokrócot, egy pár meleg cipőt, vagy amire szintén volt példa, egy évre szóló bérletet egy vendéglőbe. De ez nem oldja meg hosszú távon a hajléktalanok, a szegények problémáit.

/ Fotó: World Giving Index

Számos olyan kezdeményezés van, ami tűzoltásra hivatott. Persze elengedhetetlen, hiszen ott fekszenek az emberek az aluljárók padlóján, és sokan inkább ezt választják, mint a hajléktalanszállókat, mert ott ellopják azt a kevés értéküket is, ami még megmaradt. Hát polifoam kell, kabát, melegítő fólia és konzerv.

Például a Budapest Bike Maffia egész évben segíti az utcán élőket, és egyértelműen a tél a legmozgalmasabb időszak. Meleg takarókat, tartós élelmet juttatnak el a lehető legtöbb aluljáróba, olyan csomópontokhoz, ahol tudják, sok hajléktalan tanyázik. Ezzel a kezdeményezéssel rengeteg embert megmozgattak, nagyon sok adomány összegyűlt, életeket mentettek meg a fagyhaláltól.

Új programjuk, a +1 Szendvics – Diákok a rászorulókért, idén januárban indult, melynek célja, hogy főként középiskolákban tanuló diákokkal közösen segítsék a hajléktalan emberek boldogulását.

Tervük, hogy a résztvevő diákokból erős, segítő közösséget építsenek, illetve mindemellett – mint a Bike Maffia egyik fő vállalása, – céljuk az adományozói kedv növelése a diákok körében.

Azt gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb kezdeményezés. Meg kell mutatni a diákoknak, hogy mekkora ereje van az összefogásnak. És nem valid, hogy én kicsi vagyok, és nem tehetek semmit! Számít a plusz egy szendvicsem, mert egy éhes bácsi az én szalámis kiflimtől fog jóllakni ma. Nagyon fontosnak tartom, hogy már fiatal korban találkozzunk ilyen történetekkel, hogy megértsük, igenis rajtunk is múlik, bármit befolyásolhatunk, bármire hatással lehetünk.

/ Fotó: Máté Péter/Magyar Nemzet

Az érzékenyítés már egy befektetés, és a soron következő projektjük, Seed 4 Hope akció is, a hosszú távú együttműködés reményében született. “Fogadj örökbe egy magot! Nevelgesd, majd add annak, akinek a legnagyobb szüksége lehet rá!” – szól a felhívás. “Fontos szerepe van a célok megteremtésének, a példamutatásnak/ inspirációnak a társadalom peremén élőknek, hogy megtapasztalják: a ráfordított munka kifizetődő.” – fogalmaznak az esemény szervezői.

Ez is fantasztikus projekt. Úgy gondolom, hogy elengedhetetlen ez a típusú kezdeményezés, ahol azt mutatjuk meg a rászorulóknak, hogyan tudnak elindulni. Hosszú távon az a kifizetődő, ha segítünk megtanulni, használni a rendelkezésre álló eszközöket, forrásokat.

Nem fogadhatjuk örökbe őket, nem tudunk minden nap ruhát vinni, nem tudunk minden nap enni adni, hiszen sokszor még a szeretteinkre sincs ennyi időnk és energiánk.

Meg kell mutatnunk, hogy nem csak mi vagyunk a kizárólagos segítségnyújtók, igenis képesek rá, hogy megvalósítsák saját elképzeléseiket. Csak egy kis türelem, kitartás és akarat kell hozzá.

Azt gondolom, hogy ezek azok, a most aprónak tűnő lépések, amelyek hosszú távon változást eredményezhetnek. Sosem lesz elég pénzünk ahhoz, hogy egyszerre tetőt biztosítsunk minden tetőtlen számára, ételt biztosítsunk minden éhező számára, és beszéljünk most csak Budapestről és a környező városokról.

/ Fotó: Pinterest

Ezért olyan folyamatokat, olyan nevelést kell elindítanunk, amihez csak csatlakozni kell.

A Filantrópia Adománybolt, a Profilantrop Egyesület társadalmi vállalkozása is a fenti kezdeményezésekhez hasonló küldetéstudattal tevékenykedik: céljuk a fenntartható fogyasztási szokások népszerűsítése, a környékbeli lakók fogyasztási szükségleteinek kielégítése, és a befolyt összegekből öko-szociális projektjeiket támogatják.

Ezzel az útmutatással ez a bolt is hozzájárul annak a folyamatnak a beindításához, amiről fenn beszéltem.

Azok a családok, akik nehezebb körülmények között élnek sem szeretnek szegénynek látszani.

A sok zsákmány nem kerül a szemétbe, valóban ahhoz jut el, akinek igazán szüksége van rá. Ágon, Baranya megyében élő családokat támogatnak, kis költségvetésű, fenntartható életmódot szolgáló megoldásokat keresve.

209 millió forint adomány érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet 2017. évi országos adventi pénzadománygyűjtésén. „Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek!” – kiemelték, hogy a segélyszervezet munkájában az azonnali, kézzelfogható támogatás mellett nagy hangsúlyt kapnak azok a fejlesztések és hosszú távú programok, melyek keretében kitörési pontokat is tudnak kínálni a szegénységből. Mi ez, ha nem adományozás?

Meg kell keresni azt a közeget, azt a csapatot, akikhez szívesen csatlakozunk, ahol biztonságban érezzük magunkat, az adományainkat, és a lelkiismeretünket is.

A hirdetésekről, eseményekről leginkább Facebookról értesülök, de annak ellenére, hogy követek oldalakat, egyesületeket, eseményeket, csak most tűnt fel, hogy mennyi minden történik körülöttem! Az adománybolt műhelyeket szervez és újrahasznosít, közösséget fejleszt, érzékenyít a túltermeléssel és túlfogyasztással szemben.  A Heti betevő rászorulóknak főz, az Utcáról lakásba!Egyesület önkormányzati szociális bérlakásokat újít fel, amiket másképpen nem tudnának hasznosítani.

Ha nem keresném, nem néznék utána, észre sem venném, hogy mennyi minden történik ezekben a berkekben. Pedig érdekel, fontosnak tartom, és hiszek benne. Mit kell tenniük ezeknek a mozgalmároknak, hogy felhívják a figyelmünket? Mit kell tenniük, hogy cselekvésre bírjanak minket? Nekünk meg nyitott szemmel kell járnunk, hogy észre vegyük, ha valahol szükség van ránk.

Sosincs késő beszállni! – Heti Betevő

2016-2017 telén eddig nem látott mértékű civil összefogás valósult meg azért, hogy magánszemélyek segítséget nyújtsanak fűtetlen házakban élő vagy hajléktalan, rászoruló embereknek. A Heti Betevő Egyesület önkéntesei már három éve adnak éttermi minőségű vasárnapi ebédet a Klauzál téren, van szervezetünk a VIII. kerületben, Makón, Székesfehérváron és Pécsett.

A linkelt egyesületek, projektek mind csodás dolgokat visznek véghez, és tudnotok kell, mindig jól jön egy szorgos kéz, az új ötlet, egy erős hát, vagy egy autó, ami elszállít pár zsák ruhát.

ITT és ITT nézelődhettek, és kereshettek még magatoknak támogatnivalót. Az egyiken, bár karácsonyi adománygyűjtő akciókat népszerűsít, szépen össze vannak szedve a különböző megmozdulások. Illetve megnézhetitek, hogy milyen önkéntes programok voltak 2017-ben, vállalati, intézményi programokra is be lehet nevezni, ahol egy csapásra az egész munkahelyi teamet bevonhatod. És amellett, hogy jótékonykodtok, kiváló csapatösszerázó program is a közös tevékenykedés. Biztos vagyok benne, hogy a napsütésben is lehet mivel foglalatoskodni…