Idén ünnepelte 10. évfordulóját a Bánkitó Fesztivál. Az események koncepcióját ezúttal a korrupcióra, elnyomásra fűzték fel a szervezők. Néha azonban (talán a korrupció műfajához akartak hűek maradni) túlzásba estek, és a közönség egy részében felmerült a bezzegrégen gondolata. Juhász Máriót mégis megvették kilóra. Véleménycikk.
– Egy diák és egy felnőtt jegyet szeretnék – mondtam a buszsofőrnek.
– Kettőszázötven – válaszolta, majd felületesen végigmért, és intett a szemével, hogy üljünk le hátul, jegy nélkül. Így indultunk el F.-fel a korrupcióellenesség jegyében szerveződő Bánkitó Fesztiválra.
Az idén tízéves bánki’ alter (v. hipszter v. underground v. libsi v. ezek együttvéve) fesztivál körül számos történés lezajlott az elmúlt fél évben. Adott volt egy nagyon erősen tematizált fesztiválrepertoár – már ami a civil programokat illeti, márpedig Bánkon ez mindig is hangsúlyos része volt a fesztivál egészének, ami a korrupcióellenesség köré építkezett. Ez a vállaltan politikai és társadalmi szerepkör megosztóan hatott a fesztivál rendszeres és reménybeli látogatóira is. Többször hallottam a környezetemben, velem egyébként teljesen egyívású és egygondolkodású emberektől, hogy nekik ez már túl belemenős, túl aktív, szórakozni mennének ki, nem pedig társadalmi felelősséget vállalni.
Aztán jött egy razzia az Aurórában (a hely szerepét a Bánkitó kapcsán nem kell hangsúlyozni), elkezdődött a hely több héten át tartó vegzálása, majd egyik pillanatról a másikra történő bezáratása. Mármint az italkiadás felfüggesztése, igen, tudom, nem ugyanaz a kettő. Mégis, a történtek nem várt reflektorfényt eredményeztek a Bánkitó számára, és bár a közönség nagy része továbbra is „csak” szórakozni akart lejönni, a fesztivál civil vonulatának célkitűzése és programja merőben más színezetet nyert. Mindezek ellenére sem mondhatjuk, hogy akár a politikai, akár a civil irányt lenyomták volna az érdeklődők torkán. Aki akarta, simán elkerülhette a fesztivál ezen részét, és gondtalanul riszálhatott a Slaves-re, a Fran Palermora vagy Bernáthy Zsiga szettjére.
Én az első két napon a Contextus delegáltjaként vetettem bele magamat a korrupció elleni szélmalomharcba, vagy legalábbis megfigyeltem, hogy a többiek hogyan teszik ezt. Az említett kulturális – és idéntől közéleti – webmagazin több szálon is tudott kapcsolódni a Bánkitó narratívájába. Nemhogy idevág, hanem szinte ordít az aktualitása a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) körül kialakult irodalompolitikai vitának, aminek kapcsán a Független Mentorhálózat két mentora Bende Tamás és Nagy Hajnal Csilla beszélgettek Gráf Dóra és Mirgai Zita mentoráltakkal. A KMTG irreálisan nagy állami támogatással indult két évvel ezelőtt, azzal párhuzamosan, hogy a már meglévő, főképp fiatal szerzők útjait egyengető írószervezetek egyre kevesebb pénzből gazdálkodhatnak. Arról nem is beszélve, hogy a lassan két éve tartó adok-kapok ellenére sem alakult ki érdemi párbeszéd a két pólus között, aminek már az elején meg kellett volna történnie.
A csütörtöki napon Horváth Kristóf „Színész Bob” beszélgetett Jeney Barbarával a februári Gozsdu udvaros incidens kapcsán. Két fiatal lányt – roma származásukra hivatkozva – nem engedtek áthaladni Budapest egyik legfelkapottabb szórakozó negyedén, és nem csak őket érték hasonló atrocitások, az eset után többen is jelentkeztek, akiket származásukra (vagy semmire, de tudjuk, mire) hivatkozva ért negatív diszkrimináció. Az eset kapcsán Színész Bob nyilvánosan kiállt a két lány mellett, országosan ismert slammerként pedig volt súlya az ő szerepvállalásának.
A fesztiválközönség egyébként – annak ellenére, hogy sokan egyáltalán nem érdeklődtek a civil és kulturális programok iránt – szép számban szállingózott a beszélgetésekre, amiken a korábbi évek tapasztalatai szerint jóval kevesebben voltak.
Bánk is kezd felnőni a feladathoz, hogy infrastruktúrája el tudja látni az évről évre egyre többen odaözönlő belpesti ifjúságot. A kezdés előtti napokban a helyi közértekben szorgos kis kezecskék dolgoznak serényen a termékek újraárazásán, az egyik helyi étteremben napról napra csúszott feljebb egy százassal a túrós csusza ára, amit a szintén napról napra frissen nyomtatott étlapról lehetett megtudni. Ezzel egyébként nincsen semmi baj, valahol ez jelzi, ha egy fesztivál kezd belépni a pubertáskorba, hogy nem csak a látogatottsága nő meg, hanem a résztvevők igényei is megváltoznak. A falu népe meg még jó, hogy lelumpolja a friss jövevényeket, én is ezt tenném, ha egy évről évre duzzadó sáskaraj szállná meg a kertem alját, zsebre tenném a pénzt, és inkább oda sem néznék, hogy mit művelnek itt. A helyiek egyébként teljesen jól kezelik a fesztiválközönséget, és a fesztiválközönség sem viselkedik állat módjára. Nem mindig. Néha jólesik azért.
Sokan aggódva figyelik a Bánkitó Fesztivál állítólagos kommercializálódását is, felélénkülnek a bezzegrégenezők: a fiatalok is milyen fiatalok már itt; és egyre többen vannak, hogy képzelik?
Jót tett a fesztiválnak ez a minden tekintetben vett megérés, bővülés, önmeghaladás. Az is, hogy platformot biztosít azoknak az ifjaknak és fiatal felnőtteknek, akik nem akarják, hogy összemossák őket a dicsőséges és/vagy szégyenteljes Nagy Oktogoni Technotünti résztvevőivel és hangadóival, és értelmes beszélgetést folytassanak számukra fontos vagy épp felháborító témákról. Ha századszorra mondják el ugyanazt, akkor annyiszor, de valakinek mindig új lesz.
Vagy az is lehet, hogy én látom rosszul, és a bezzegrégennek tényleg van létjogosultsága, de engem legalábbis megvettek kilóra. Őszintén mondhatom, hogy az idei fesztiválszezonban nálam a Bánkitó vitte a prímet ez idáig, pedig a Campus Fesztiválon nagyon sok backstage-sört ihattam, az Ubikon meg egy földbe ásott lyukba sz_rhattam. Kíváncsian várom, hogy hová görgetik tovább mindezt jövő évben.
