Új portréfotókönyve megjelenésének alkalmából Duane Michals visszaemlékszik egy pillanatra egy még ismeretlen színházi színésznővel, aki nagy dolgokra hivatott.

Hirdetés

Nehéz visszaemlékezni azokra az időkre, amikor Meryl Streepet még nem a világ legünnepeltebb színésznői közt tartották számon. Ám mikor Duane Michals lencsevégre kapta ’75-ben, egy teljesen ismeretlen, épphogy lediplomázott színésznő volt, aki még nem tűnt fel a filmvásznon.

Nekem csak annyit mondtak, hogy rendkívül tehetséges, és nagy dolgok állnak előtte.

 emlékezik Michals. Streeppel ellentétben, a ’70-es évek végére Duane Michals New York egyik elismert fotográfusa volt, aki az évtized legérdekesebb portréfotóit készítette. A specialitása a korszak kulturális hírességei voltak, akiknek karakterét rendkívül egyénre szabottan tudta megragadni:

Soha nem szabad kétszer ugyanazt a portrét elkészítened. A legtöbb fotográfusnak van egy stílusa, és ahhoz igazítja a képei alanyait. De én ebben nem hiszek. Az emberek egyediek, és mindenkihez egyedi megközelítés szükséges

– vallja a művész. Michalsnak olyan emberekről sikerült briliáns képeket készítenie, mint Susan Sontag, René Magritte, Stephen King, David Hockney vagy Johnny Cash.

Michals pont kellő humorral kezeli magát művészként: míg portrékönyve anyagát összeállította, most – 86 évesen – filmeken is dolgozik. Többek közt egy olyanon, amelyben parókában Trumpot alakítja.

Sean Penn és Madonna (1989) / Fotó: Duane Michals

A humorral pedig könnyedség jár, épp az a fajta, amely ezt a Meryl Streepről készült képet is jellemzi. A színésznő a hírnév dobogóján áll, és máris egy tapasztalt sztár természetességével viselkedik a kamera előtt.

Michals visszaemlékezésében Streep teljesen elbódította. A színházban együtt töltött nap után Meryl Streep meghívta magához, ahol kávéztak és házi készítésű tortát ettek.

A portrékönyv kiadása kapcsán a művész sokszor megkapja kérdést, hogy számára mit jelent a fotózás, és mi a célja saját munkáival.

Szerinte egy fotográfus dolga nem az, hogy megmutassa, amit már amúgy is ismerünk.

Tudom, milyenek a fák, a mellek és az autók. Egy fotó azt kéne, hogy megmutassa, milyen az, amiről nem tudok. De persze általában nem azt mutatja. Úgyhogy a fotóim értéke bárki számára egyfajta ellentmondásosság és meglepetés. Szeretem a meglepetéseket

– Duane Michals portrékönyvéről bővebben itt olvashatunk.

Hirdetés