Vak majom című regényéért Fehér Boldizsár vehette át a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat az irodalmi fesztivál csütörtöki megnyitóján a Várkert Bazárban, írja a Népszava az MTI-re hivatkozva.

Valuska László fesztiváligazgató az esemény csütörtöki megnyitóján elmondta: a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválhoz kapcsolódó programként megvalósuló Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron ötödik alkalommal adták át a Margó-díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének.

Fehér Boldizsár a díjjal 500 ezer forintot, valamint 10 millió forint értékű médiatámogatást kap első könyve népszerűsítéséhez, a Müpa pedig a Literárium sorozatában önálló estet szervez a nyertesnek.

Fehér Boldizsár 1992-ben született, Budapesten él. Tavaly, 2018-ban végzett az ELTE művészettörténet és filozófia szakán.

fehér boldizsár vak majom margó díj 2019
Fehér Boldizsár, a Vak Majom szerzője, a 2019-es Margó-díjas / Fotó: Valuska Gábor

Írt forgatókönyvet és színdarabot, a Vak majom az első regénye, melyet 2018-ban a Magvető adott ki. „Sziszüphosz voltam, akitől elvették a kövét” – mondja magáról Fehér Boldizsár regényének főhőse.

A Vak majom hősének sorsa a boldogtalanság tökéletes receptje: anyja elhagyja, apja bekattan, a felesége pedig már a nászéjszaka után lelécel. Viszont alig huszonnégy évesen már a Forbes magazin címlapján szerepel, mint a világ leggazdagabb multimilliárdosa. Igaz, mindezért semmit se kell tennie.

Kiderült, kik szerepelnek a Margó-díj 2019-es listáján

Ötödik alkalommal adják át az őszi Margó Irodalmi Fesztivál keretében a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díj at. A díj az átadók szándéka szerint „nemcsak a pályakezdő írókat szeretné középpontba helyezni, de egyúttal a kortárs irodalmat és az olvasást is népszerűsíti”, írja blog.

A Vak majom egy kifordított fejlődésregény, a főszereplő ugyanis megkap mindent, mégis összeomlik az élete. Érdekes módon azonban éppen ez mozdítja ki abból a céltalan állapotból, amibe kényelmesen belesüppedt. Az alapvető életfilozófiája ugyanis sokáig az, hogy ha nem csinál semmit, nem is ronthat el semmit.

Az idei Margó-díj tízes listáját előbb három jelöltre szűkítették: Fehér Boldizsár Vak majom című regénye, Mucha Dorka Puncs című regénye és Moesko Péter Megyünk haza című novelláskötete. Az idei zsűri tagjai: Antal Nikolett, Czinki Ferenc, Gaborják Ádám, valamint Valuska László voltak.

“Az az érzésem, mintha egy posztapokaliptikus vízióban lennék benne” – ContextUs

„A Margó-díj előzsűrizése során nem feltétlenül kész írókat, inkább új hangokat, bátor vállalkozásokat keresünk, olyan szerzőket, akikre szerintünk érdemes felhívni a figyelmet. Ilyen könyv Milbacher Róbert bemutatkozása is.” Tehát ha egyetértünk Valuskával, akkor azt mondhatjuk, hogy új hangot jelentesz a magyar kortárs irodalom berkein belül.

A díjat 2015-ben adták át először, a nyertes akkor Totth Benedek lett a Holtverseny című könyvével, 2016-ban Milbacher Róbert kapta meg a Szűz Mária Jegyeséért, 2017-ben Szöllősi Mátyás vehette át a Váltóáramért, tavaly pedig Mécs Anna Gyerekzárát ismerte el a zsűri.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.