Idén jelent meg Horváth Veronika első verseskötete Minden átjárható címmel. Könyvében az állati és népi motívumok mellett tabu témákat feszeget. “A magyar egészségügy állapotát nem kell senkinek bemutatni.” – mondja a költő. 

Hirdetés

ContextUs: Milyen érzés az első kötet megjelenése?

Nem is olyan könnyű válaszolni erre a kérdésre, mert inkább folyamatként élem meg mindazt, ami a könyv kapcsán történik velem és bennem. Mindenképpen olyan élménycsomag, aminek a megtapasztalásáért kifejezetten hálás vagyok, mert rengeteg izgalmas tapasztalathoz juttatott.

ContextUs: Mennyire játszott szerepet az írás folyamatában a debütkényszer? Egyáltalán: volt?

Semennyire. 2009 óta jelennek meg verseim irodalmi folyóiratokban, nem mondhatnám, hogy siettem a könyvvel.

ContextUs: Minden átjárható – mit jelent a cím a te értelmezésedben?

Ez két szó a kötetben szereplő kutyaidő című vers utolsó sora. Ott leginkább arra vonatkozik, hogy egymástól távoli dolgok között is találunk kapcsolódási pontokat. Magunkkal cipelt emlékeink, a belénk ivódott minták vagy éppen a nyelv is megteremhetik az átjárhatóságot.

Emellett a cím számomra arról is szól, hogy keresztül tudunk menni bármin (ha mégsem, akkor már nem tudunk beszámolni róla).

A megtett úttal kölcsönhatásban vagyunk: formál minket, ugyanakkor mi is módosítjuk azt a valóságot, amivel interakcióba kerülünk. Ez iszonyú félelmetes és felszabadító is egyben.

ContextUs: Mi volt az a katalizátor, ami megszülte a Minden átjárhatót?

Mivel volt elég sok időm, nem tudnék egyetlen ihletforrást kiemelni. Az anyag évek óta gyűlt, néha rendezgettem is, nézegettem, miként lépnek párbeszédbe egymással a szövegek. Azt hiszem, a kötetet életre hívó végső elhatározás talán annak köszönhető, hogy a 23-as kilométerkő körül lerobbant az akkori FISZ-turné nulladik napján a kisbusz, ezért az egyik későbbi szerkesztőmmel, Szőllőssy Balázzsal egy csomó időnk volt verseket olvasni és beszélgetni az árokparton.

/ Fotó: Bán Attila

ContextUs: A természet és a népmesei motívumok fellelhetők a kötetben. Miért éppen ezekhez a toposzokhoz nyúltál?

Szerencsés vagyok, generációmból azon kevesek közé tartozom, akik a népi kultúrával nem csak a köznevelési intézményben találkoztak. Rengeteg népdalt tanultam a nagypapámtól és az anyukámtól. Házimunka közben manapság is énekelgetek, anélkül is, hogy észrevenném. Érdekelt, hogy ezzel a kinccsel mit tudok úgy kezdeni, hogy az, amit csinálok, ne imitáció legyen.

Ezért szabadversbe ágyaztam népdalsorokat, hagytam, hogy beépüljenek a szövegtestbe, olykor diszharmóniát teremtve eredeti formájukban, máskor csak képek szintjén, kiindulási pontként szolgálva. A természeti motívumok hangsúlyosak a népi kultúrában is, persze ezen kívül is használtam őket, de mondjuk ugyanígy a test-toposz is erőteljesen jelen van. Erről kevesebb szó esik. Lehet, hogy az utolsó ciklus esztétikai szempontból gyenge, és a recenzió- és kritikaírók kíméletesen hallgatnak róla, de az is lehet, hogy van némi köze ahhoz, hogy a test itt nőgyógyászati témák kapcsán kerül fókuszba.

ContextUs: Miért éppen nőgyógyászati témákhoz akartál nyúlni a testpoétika mentén?

Személyes érintettség miatt fordult errefelé a figyelmem. Nem volt könnyű megválaszolni magamnak, mi dolgom ezzel a tabu témával és a megírt szövegekkel. Közöljem őket? Ha igen, hol? És miért? Végül direkt olyan helyekre küldtem belőlük, ahol korábban még nem jelentek meg verseim, bízva abban, hogy így nem lesz elfogult a szerkesztő.

Azért döntöttem a publikálás mellett, mert valamiféle szemléletformáló szándékot fedeztem fel magamban. Nem normális, hogy olyan dolgokról, amik a társadalom nagy százalékát érintik – endometriózis, méhnyakrákot okozó fertőzések, ciszták –, nem bírunk beszélni, és emiatt a kínos feszengés miatt akár fokozzuk is a bajt.

A magyar egészségügy állapotát nem kell senkinek bemutatni. Rettenetesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz, ha nem fizettél meg saját orvost.

A kiszolgáltatottság mellett a nőgyógyászati vizsgálatok iszonyú megalázóak is tudnak lenni, még akkor is, ha kedves a doktor. Ha pedig nem, az traumatizál. A feldolgozást nehezíti, hogy a női nemi szervet valami misztikus homály lengi körül, nincs egy normális szavunk rá. A betegségekhez szégyen és megvetés társul: biztos fűvel-fával lefeküdt, azért kapott el valamit; nem igényes; nem védekezett… Szörnyű, hogy még mindig itt tartunk.

A verseimben – nem mind sajátélményűek – ennek a kiszolgáltatottságnak próbálok hangot adni. Nem a betegség a hangsúlyos, hanem az emberi helyzet, a belső történések, amik a test állapotának hatására végbemennek. Ez meg már nem is annyira nem-specifikus dolog: a félelem és az undor közös alapérzelmeink.

/ Fotó: Horváth Veronika Facebook-oldala

ContextUs: Az állatok szeretete egyértelmű, a kötetben grafikaként is megjelenik (például csavaros szarvú gazella, csótány). Ezekhez az állatokhoz fűz esetleg egy-egy emlék?

Persze, imádom a csótányokat! Házi kedvenceim…

Az élősködők egy környék társadalmi valóságát jellemzik. A versben a csótányirtó kapcsán merül fel, aki arról mesél, hogy egy iskolát egy eldózerolt szeméttelep fölé húztak fel. Megjegyzem, tényleg éltem ilyen városrészben három évig, egy panelházban, ahol rendszeres probléma volt az irtás, de a vers szempontjából ez talán mindegy is.

A gazellákhoz nem fűz személyes emlék, inkább a kisalföldi, rábaközi élővilág az, ami személyes tapasztalataimhoz kötődik.

ContextUs: Kettéfűrészelt vagy éppen derékban végződő embereket ábrázolsz, de nincs feloldás a kötet végén, nem kapunk választ a miértekre. Miért hagytál minket ebben a világban happy end nélkül?

Abban a versben az emberek a gyermeki nézőpont miatt végződnek derékban. Ha nem nézel direkt fölfelé, kisgyerekkorodban nem látod a körülötted mászkáló felnőtteknek az arcát. Szóval ott semmi tragikust nem akartam ezzel kifejezni, de attól függetlenül, hogy ez átjött-e vagy nem, az tény, hogy a Minden átjárható nem vidám könyv.

Happy endet Győrffy Ákos sem ígér a fülszövegben, és nem is volt célom, hogy feloldjak bármit a könyv végén, vagy valami nagy lezáró gesztussal semlegesítsem a verseket. Ugyanakkor vannak a kötetben kérdésfelvetések, amik a továbbgondolásra adnak lehetőséget. A feszültség csillapítása belső munkaként reményeim szerint elérhető.

ContextUs: Mély tartalmat kommunikálsz szikár nyelvezettel, sőt gyakran fájdalmasan szembesíted az olvasót vele.  (Például a Gondviselés című vers, pár szóból áll mindössze, miközben mély tartalmat közöl és elgondolkodtat, nagyon mély impulzusok hatására íródik meg egy-egy ilyen szösszenet.) Ezek személyes élmények, megtapasztalások?

A versek mögött személyes tapasztalat is van, de természetesen nem vagyok azonos a versbeszélővel.

Az biztos, hogy ha valamit átélsz, kapcsolatba kerülsz egy helyzettel, akkor a fogékonyabbá tesz arra, hogy az adott kérdéskörrel foglalkozz.

Ugyanakkor mások tapasztalati, élethelyzetei, történetei is inspiráltak.

ContextUs: Egy, a kötetről megjelent kritikában olvastam, hogy a szerző szerint csak azért emeltél be egy-egy szót, mert hangzatosak.

A kritika hasznos dolog. Funkcióját még jobban betölti, ha a kritikus meg is jelöli a vonatkozó szöveghelyeket, hogy a szerző megfontolhassa kritikai észrevételeit.

/ Fotó: Bán Attila

ContextUs: Mivel Kis Petronella, a kritika írója nem jelölte meg, ezért azt gondolhatjuk, hogy szarkazmus eszközével éltél előző válaszodban. Mennyire fogadod meg a kritikát, és kinek hallgatsz a legjobban a véleményére?

Nem lehet mindenkire hallgatni, mindenkinek tetszeni, de azt hiszem, velem azért nem nehéz. Örülök, ha a folyóiratok szerkesztői közlés előtt felhívják a figyelmemet az esetleges hibákra, és a könyv szerkesztésénél is nagyon jó hangulatú munka folyt. Egyébként is szerencsés vagyok, remek nyári műhelyeken vettem részt, a Véneki Alkotótábor kis létszámú műhelyei különlegesen inspiráló élményeket adtak. Persze nem kell irodalmi tábor ahhoz, hogy visszajelzést kapjak, ha elakadok egy verssel, van kinek átküldenem. Ezek az emberek csak a döccenésekre, esetleges túlírtságra hívják fel a figyelmemet, de a változtatás, átírás az én dolgom. Ilyen értelemben a saját – mások által esetleg új nézőponttal bővült – véleményemre hallgatok leginkább. A döntés az enyém.

A formai, szövegritmusbeli tanácsok mellett nagyon fontosnak tartom azt, hogy arról is beszéljünk, milyen hatása van a verseknek, milyen érzéseket keltenek, gondolatokat ébresztenek.

Ezekből is sokat lehet tanulni.

ContextUs: Már-már prózai egy-egy vers, legfőképpen a Talpfa című versedben. Nem gondolkodtál azon, hogy esetleg próza műnemben írod meg a köteted?

Fel sem merült. A prózaírásról még sokat kell tanulnom, de ha technikailag elég képzett is lennék, lelki alkatom akkor is inkább a költészethez áll közel.

ContextUs: A Köménymag irodalmi kör tagja vagy. Működik-e a csoport?

Laza kapcsolat van a tagok között jelenleg.

ContextUs: Bende Tamás és Ferencz Mónika után neked is megjelent a köteted, és úton Csombor Ritáé is. Van egyfajta példakép a többiekben az ő debütjeitek nyomán?

Nem tudom, erről őket kellene kérdezni. Mónival a köteteink szerkesztése párhozamosan zajlott, Tamás könyve egy évvel előbb jelent meg. Ez számomra fontos esemény volt Köménymagtól függetlenül is: tizenhat éves korunk óta olvassuk egymás verseit, együtt indultunk Győrből, ugyanannak a helyi alkotócsoportnak, szellemi műhelynek a tagjai vagyunk. (Az Ambroozia folyóiratot kiadó és a Véneki Alkotótábort szervező Hermaion Irodalmi Társaságról beszélek.)

ContextUs: Az IttÉsMost társulat tagja vagy. Hogyan kerültél kapcsolatba a színészettel?

Gyerekkoromban kezdtem színjátszózni. A személyiségem alakulásának nagyon fontos alappillére volt a drámás lét: nyitottságra, rugalmas gondolkodásra, empátiára és a nézőpontváltás fontosságára nevelt. Patonay Anita volt a csoportvezetőm, aki kiváló drámatanár. Neki köszönhetően kerültem kapcsolatba a Káva Kulturális Műhellyel, akikkel a 2015/16-os évadban együtt dolgoztam a Szélmalmok projektben, illetve azt megelőzően részt vettem első stúdió jellegű képzésükön is. A színészi képesítésem akkor már megvolt: érettségi után a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola hároméves OKJ-s képzését végeztem el.

ContextUs: Az IttÉsMost társulatban többek között improvizációs esteket tartotok. Most több társulat is beemelte programjai közé az imprót mint műfajt. Ott azonnal kaptok visszajelzést a nézőtől. Milyen lenne, ha a kötet elolvasása után is lenne ilyen eszköz, platform?

Az közös alkotás lenne valószínűleg – az impróban a nézői ötletek, visszajelzések gyakran beépülnek a játékba. Azonban a versbefogadás folyamata szerintem alkalmatlan erre az azonnali visszacsatolásra; a zsigeri reakción túl az elmélyülésre, többszöri olvasásra is szükség(em) van. Persze kapok azért visszajelzéseket, van Facebook-oldalam, sőt, Moly.hu-n is van a kötetnek saját felülete. Ezeket az üzeneteket mindig nagy örömmel olvasom.

ContextUs: Véleményed szerint milyen az eddigi fogadtatása a kötetednek?

A szakmai részt nem tudom még megítélni, több folyóiratnál folyamatban van a kritikaírás. Mostanában kezdtek felgyorsulni az események. Eddig pozitívnak élem meg: sok helyre hívnak felolvasni, beszélgetni, nyitottságot és érdeklődést tapasztalok. Az olvasóktól kedves visszajelzéseket kapok, bár gondolom, ez annak is köszönhető, hogy ha valami nem tetszik, nem keresed fel a szerzőt, és mondod meg neki, hogy ne haragudj, ezt bizony kár volt megírni. Ősszel harmadszor kellett újranyomni a könyvet, bár alacsony példányszámokról beszélünk, ennek nagyon örülök. FISZ-es szerzőnek lenni jó!

ContextUs: Mik a jövőbeli tervek? Készül- e már az új kötet?

Olvasni, tapasztalni, írni. Január végén diplomázok gyógypedagógusként, most elsősorban erre koncentrálok, de a versek azért jönnek közben. Kötetkompozícióban nem gondolkodok, hiszen még a Minden átjárható is friss.

ContextUs: Hol és mikor várható kötetbemutató?

Nemrég jártam a Kolozsvári Kikötőn, ahol külön kötetbemutatót ugyan nem tartottunk, de remek szerzőtársakkal beszélgettünk és olvastunk fel a Bulgakovban illetve helyi gimnáziumokban.. Következő félévre van több vidéki meghívásom is, de nem zárkózom el budapesti felolvasásoktól sem.

Lengyel Ágnes