A Johnson and Johnson cégbe fektető részvényesek nagyot buktak, amióta februárban közzétették az Emergent BioSolutions pénzügyi beszámolóját. Nem ez az első eset, hogy a részvényesek úgy vélik, a vezetőség saját hasznára manipulálta a részvényárfolyamot.

Felére esett vissza az Emergent részvények értéke

Miközben minden országban remegve várják a kormányok az életmentő vakcinákat, április 1-én döbbenten értesült a világsajtó, hogy 15 millió adag Johnson and Johnson koronavírus-vakcinát kellett megsemmisíteni, mert a gyártó cég telepén emberi mulasztás történt. 

A The Washington Post oknyomozó újságírója utánanézett az érintett cég, az amerikai kormány egyik beszállítójaként nyilvántartott Emergent BioSolutions értékpapírpiaci hátterének, és felettébb érdekes összefüggéseket tárt fel.

Johnson And Johnson Vakcina Koronavirus Emergent Biosolutions
Az Emergent Biosolutions Cég Baltimori Üzeme / Fotó: Michael Robinson Chavez/The Washington Post

Robert G. Kramer, a cég vezérigazgatója még éppen február 19-e, az Emergent 2020-as pénzügyi beszámolójának közzététele – és árfolyamának bezuhanása – előtt szabadult meg több mint 10 millió dollár értékű részvénycsomagjától. Jelenleg mindössze már csak 5,5 milliót érnek az igazgató által eladott részvények, annyira visszaesett az értékpapír tőzsdei árfolyama. Ami február 19-ig 125 dollárt ért, az ma már csupán 62-t.

Mint kiderült, tavaly novemberben nem csupán 15 millió fő immunizálásához elegendő Johnson and Johnson vakcinát kellett kiselejtezniük, hanem alig egy hónappal korábban az Emergent által szintén gyártott AstraZeneca oltóanyagát is. Kramer idén január 15-február 8. közötti időszakban három alkalommal is élt részvényopcióival, és 25-30 dolláron felvásárolt részvényeket nagyjából négyszeres áron adta el, amivel 7,6 millió dolláros adózás előtti nyereségre tett szert.

Dőlnek a kormányzati megrendelések

Az Emergent 2016 óta virágzott: a folyamatos kormányzati megbízásoknak köszönhetően folyamatosan emelkedett a részvényárfolyam, mígnem tavaly augusztusban elérte a 135 dolláros rekordárat. A válságban 2019-hez képest 2020-ban 41%-os bevételnövekedést könyvelhettek el, annak ellenére, hogy egy jelentős exportra gyártott fecskendőszállítmányt vissza kellett hívniuk minőségi probléma miatt.

2020 júniusában újabb nagyértékű kormánymegbízást nyert el a cég, ehhez jött még a megállapodás az AstraZeneca és a Johnson and Johnson oltóanyagának gyártásáról. 

A részvényesek idén februárban viszont már azt realizálták, hogy a 135-125 dolláros szárnyalás után az árfolyam zuhanórepülésbe kezdett. A cég beszámolójának közzététele (február 19.) majd a baltimori üzemben gyártott Johnson and Johnson vakcina megsemmisítésének hírére (március 31.), végül a baltimori gyár ideiglenes bezárásának bejelentésekor (április 19.) is 12-13%-kal csökkent a részvények értéke.

Kapcsolódó cikk

Mindeközben a szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet elkezdett vizsgálódni a cégnél, és több higiéniai előírás megsértését is feltárták jelentésükben. A befektetők elhatározták, beperelik a cégvezetést, mert úgy vélik, Kramer és a vezetők mesterségesen nyomták le a részvények értékét, hogy részvényopcióikkal élve nyerészkedhessenek.

Öt éve is nagyon jól járt a vezetőség a kisbefektetők kárára

Nem most történik először, hogy a cég kisrészvényesei perbe fogják az Emergent vezetőségét. 2016-ban is hasonló okokból nyújtottak be keresetet a bírósághoz.

A részvényesek akkor azzal vádolták a vezetőséget, hogy szándékosan tettek közzé megtévesztő információkat a kormányzat részéről megrendelt antrax-vakcina mennyiségéről. Az Emergent eredeti bejelentése 15%-kal megemelte a részvényeik árát. Nem sokkal később kiderült, hogy a kormány kevesebbet rendelt, ez pedig alig egy hónap alatt 20%-kos visszaesést jelentett a befektetőknek.

Mindeközben négy vezetőségi tag 14,5 millió dollár értékben értékesítette részvényeit, ezzel is lenyomva a piaci árat. Bár a vezetőség azt állította, hogy a kormány mondta vissza a megrendelés egy részét, a bíróság kimondta, hogy tisztességtelenül jártak el. A vezető tisztviselők 6,5 millió dollár kártérítés megfizetésében állapodtak meg a részvényesekkel.

Kapcsolódó cikk
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet