“Aki az állatokat nem szereti, az embereket sem képes” – Ceyda Torun török rendező dokumentumfilmje békés sziget a cica–kontent viharos óceánjában, amely remek filmes érzékenységgel ábrázolja a macskák harcias szabadság-, valamint az emberek sokféle módon megnyilvánuló állatszeretetét.

Amivel tele van az internet

 A Kedi (azaz törökül macska) Isztambul hét karizmatikus cicáját követi nyomon – rájuk és az őket körülvevő közösségekre fókuszálva. A filmet fejezetekre osztó fődorombolók legjellemzőbb tulajdonságát is kiemelték, ha csak ezeken futunk is végig, ráérezhetünk a film alaphangulatára: a Simlis, a Szerető, a Pszichopata, a Bulikirálynő, a Játékos, a Vadász és az Úriember.

This video is no longer available because the YouTube account associated with this video has been terminated.

No Description

Aki bármilyen oknál fogva nem tudná kielégíteni az aranyos cicák iránti vágyát, és ilyen indíttatással ülne be a filmre, csalódni nem fog, ám ennél sokkal többet is kaphat. Szerencsére semmiből sem túl sokat, a Kedi nem csordul túl cukiságtól, és nincs benne semmi mesterkélt igyekvés, hogy hasson a néző érzelmeire. Inkább visszafogottan humoros, kellemesen hömpölygő, meditatív. Egy pillanatra sem esik a téma népszerűségének csapdáiba, emiatt legaranyosabb jelenetei sem válnak zavaróvá.

Macskaváros

Már a film elején kiderül, hogy itt többről van szó, mint holmi filmes macskaimádatról, a vásznon szereplő állatok túlmutatnak önmagukon, a város utcáin való állandó jelenlétük, viselkedésük szimbolikus; egyrészt, ahogy megtudjuk az egyik interjúalanytól, magát Isztambult szimbolizálja, annak egyedi kultúrájával és kaotikusságával. És valóban: a film második főszereplője maga a város.

Nem véletlen esett erre a metropoliszra a választás: Isztambul utcáin évszázadok óta megszokott a kóbor macskák jelenléte, ám nem megoldandó problémaként léteznek a köztudatban, hanem a város szerves részét képezik. Nem is igazán kóbor macskákról van itt szó: valójában sok segítővel (mecénással?) rendelkező, szabad lények, akik mint a filmes kamera, egyfajta megfontolt távolságtartással tartják rajta szemüket a városon és lakóin. Mindenképp üdítő a török környezetben érzékelhető törekvés az állatokkal való harmonikus együttélésre, ahol már akkor is létezett ez, amikor Európában még inkább a babonás félelem uralkodott. Meg kell azonban jegyezni, bizonyára felvet problémákat ennyi szabadon kószáló állat, és a film erről nem igazán beszél, ennyiben kissé talán egyoldalú.

Csacska kamera

Alp Korfali és Charlie Wuppermann kameramunkája nem csak a macskákról készít csodásan intim felvételeket, hanem őket követve, játékosan az ő szemszögükből véve tényleg olyan, mintha mi is négy lábon szaladgálnánk a városban, és mindenkitől kapnánk egy kis betevőt. Az értő rendezésnek köszönhetően, mi is szereplői leszünk ennek a macska-ember játéknak, egyszer alulról tekintve az isztambuli forgatagra, másszor emberi szemszögből nézve a kószáló macskákat – váltakozó perspektívák szórakoztató játéka tisztán filmes eszközökkel.

Kedves jelenetekből és bravúros felvételekből nincs híján tehát, de a filmbeli macskák, megfelelve a mágikus lények munkaköri leírásának, mintha megnyitnának egy portált, amin keresztül a dokumentumfilmes kamerája előtt lenyűgöző őszinteséggel és filozofikussággal beszélnek az isztambuli utca emberei – és ez adja a film igazi érzelmi mélységét.

Elmélkedések cicákról

Isztambul lakói nem csak az állatok iránti csodálatukat fejezik ki, de rendkívüli átgondoltsággal nyilatkoznak a macskák természetéről, amiről mindenki karakteres véleménnyel bír. Egyikük érzékletesen úgy írja le a macskákkal való kommunikációt, mintha földönkívüliekkel létesítenénk közös csatornát: gyökeresen más nyelvet beszélünk, mégis valahogy eljutunk a megértés egy fokára.

Más egészen prózaian úgy véli, a macskák sem különbek az embereknél, és egészen nyugodtan leírhatjuk őket ugyanazokkal a tulajdonságokkal.

A film szívszorítóbb jeleneteiben hallhatjuk egy idegösszeroppanást szenvedett férfi történetét, aki, amióta macskákkal foglalkozik, újra képes nevetni és beszélni, illetve bepillanthatunk egy “macskás nő” életébe is, aki többtucatnyi cicára vigyáz, de a gondoskodás korántsem egyoldalú: a velük való foglalkozás által az ő lelki sebei is gyógyulnak.

Youtube Red Cat GIF by YouTube Originals – Find & Share on GIPHY

Discover & share this YouTube Originals GIF with everyone you know. GIPHY is how you search, share, discover, and create GIFs.

Nem csak ezek a történetek, de néha egy-egy mondat is olyan erős a Kediben, hogy elvinné a hátán az egész filmet: például amikor arról beszél egy interjúalany, hogy macskák nélkül nehéz gyerekkora lett volna, mert

emberekkel nem elég kapcsolatba kerülni, felnőttekkel pedig különösen nehéz.

Az 5-10 perccel kissé túl hosszúra nyúló film vége felé elhangzik, miért is érdemes beülni a Kedire: ha nem problémaként tekintenénk a macskákra (tetszőlegesen behelyettesíthető egyéb állatokkal, vagy akár emberekkel), talán a velük való foglalkozásban visszatérne humorérzékünk és egyre halványuló életörömünk.