Hogyan lesz valakiből műgyűjtő? Milyenek ma a vásárlói szokások, és milyen stratégiát kövessen egy fiatal művész, ha sikeres akar lenni? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Kozák Gáborral, a Godot Galéria vezetőjével, aki maga is lelkes műgyűjtő.

Hirdetés

ContextUs: Mi vezérli 2019-ben a közönséget, hogy betérjen egy galériába?

Tapasztalatom szerint manapság sokkal divatosabb galériákba, múzeumokba járni, mint a kilencvenes években. Köszönhető ez többek között a közösségi médiának, hiszen sokan szeretnek posztolni a kiállításokról egy-egy fotót. A szereplési vágynak pedig kitűnő színpadot biztosít egy galéria, ahol kiemelkedően fontos a vizualitás.

ContextUs: Később mi okból dönti el valaki, hogy gyűjtő lesz?

Míg a gyűjtés Nyugaton a befektetés egyik bevett formája, akárcsak az ingatlan vagy a részvény, nálunk ez a hozzáállás csak nyomokban fedezhető fel.

Az emberek sokkal inkább szenvedélyből vagy magánéleti okokból kezdenek el gyűjteni, ami a legtöbb esetben pár kép vásárlása után alábbhagy.

Kevesen vásárolnak még akkor is, ha már a lakás minden falán lóg egy-egy kép. De talán ez nem is baj, hiszen a gyűjtés nagyon addiktív tud lenni. Egyes esetekben közelebb áll a szenvedélybetegséghez, mint egy kedélyes hobbihoz.

ContextUs: Te hogyan kerültél közel a galériák világához? 

Amikor a gimnázium után, 1994-ben pályát kellett választanom, rájöttem, hogy túl sok minden érdekel, de semmi sem annyira, hogy elkötelezzem magamat mellette. Édesanyám, Illár Erzsébet keramikus viszont előállt egy ötlettel: azt ajánlotta, csináljunk a műterme egyik feléből kiállítóteret. Így született meg az Illárium Galéria.

Kozák Gábor / Fotó: Stomp Sára

Ezután beíratott a Casus nevű menedzserképző tanfolyamra, majd 1997-től már én rendezhettem a kiállításokat a galériában. Az elsőn Kósa János képeit állítottuk ki.

ContextUs: Volt olyan kiállítás, amelyikre máig emlékszel?

Igen, az egyik emlékezetes tárlat Nagy Kriszta Tereskova nevéhez fűződik, aki 1999-ben Gryllus Dorkát kérte fel, hogy nyissa meg a kiállítását. A helyszínen viszont Dorka közölte, hogy ő még soha nem csinált ilyet, nem is tudja, hogyan kell, így egy performansz keretében egy pohár vörösbort öntött Kriszta Piros lett című képére. Az eseményen voltak fotósok is, de sajnos nem tudták időben elkapni a pillanatot, így újra meg kellett ismételni a mutatványt. A képet azóta megvettem, itt, a falamon lóg.

ContextUs: Mikortól váltál tudatos gyűjtővé?

A galériás munkámmal párhuzamosan. De valójában volt egy kép, amelyik végérvényesen műgyűjtővé tett: Kósa János Hackerek című műve 1996-ból. Ezen a festményen két fiatal férfi látható, amint őskori öltözetben ismerkednek a személyi számítógéppel. Az alkotás az első két évében több helyen is szerepelt, többek között a Stúdió Galériában, az Illáriumban, a Ludwig Múzeumban és végül a Műcsarnokban.

drMáriás: Zsóké, 1988

Én mindeközben sokaknak próbáltam eladni, de senkinek sem sikerült, ezért úgy döntöttem, megveszem. Ezzel valójában hitelesítettem a munkámat, hiszen addig mindenkinek azt mondtam, hogy ez egy nagyszerű mű.

ContextUs: Hogyan kerültél közel a Godot Galériához?

Az Illáriumot követően furamód úgy döntöttem, mégsem akarok műkereskedelemmel foglalkozni, így elhelyezkedtem a Ludwig Múzeum könyvesboltjában, de csak egy hónapig bírtam. Boltosként ugyanis halálra untam magam, így rögtön ezután két helyen is elkezdtem dolgozni: 2000-től az akkor még Madách téri Godot-ban és a Mamü Galériában.

A Godot persze más világ volt: itt a döntéseket hárman hozzuk a két tulajdonossal, Kaucsek Bálinttal és Sáfár Zoltánnal.

A galéria amúgy hamar népszerű lett, és valójában a jelenlegi összes művészünk 2005-ig csatlakozott hozzánk. A Madách téri galéria pincehelyiségében ráadásul több száz művet tudtunk tárolni, így a látogatók kedvükre keresgélhettek. Nálam is ekkor indult el a gyűjtés második hulláma.

ContextUs: A Godot azóta a Madách térről a Bartók Béla körútra költözött. Hogyan változtak azóta a vásárlói szokások?

Mostanság az érdeklődők már nem annyira vásárolnak a raktárból, inkább közvetlenül a kiállításokról vesznek képet. Ennek valószínűleg az az oka, hogy jobban szeretik az eseményközpontú vásárlásokat.

feLugossy László: Nem napozók, 1996

Ha ugyanis jártak az adott kiállításon, részt vettek a tárlatvezetésen, esetleg látták a kiállításhoz készült kiadványban a művet vagy egy cikkben olvastak róla, úgy sokkal izgalmasabb azt megszerezniük. Vagyis nem elég a mű, kell az esemény is. Mi is nemrég tartottuk az első aukciónkat, amelyet Péterfy Bori vezetett, és természetesen katalógus is jelent meg hozzá.

ContextUs: Te mi alapján választasz művet?

A gyűjtésemet elsődlegesen a Godot művészei, úgymint feLugossy László, Nagy Kriszta Tereskova vagy Bukta Imre és Gaál József határozták meg, eleinte jobbára tőlük vásároltam. Mondhatni, közel voltam a forráshoz. Aztán persze jött a 2008-as válság, ami évekre visszavetette az eladásokat is, és megviselte a kortárs piacot.

A pénzforgalom megszűnt, a gyűjtők között viszont évekre beindult egy nagy cserélgetési folyamat.

Ekkor bővítettem a gyűjteményem, és olyan művészek képeit szereztem be, akik amúgy nem állnak olyan közel hozzám. Az utolsó két-három évben már csak legnagyobb alkotók munkáit vásárolom, mint Fehér László, Nádler István, El Kazovszkij, Váli Dezső, Szűcs Attila képeit, és persze a régi kedvencektől egy-egy kiemelkedő darabot.

ContextUs: A lakásodban sok kép lóg a falon. Milyen a viszonyod hozzájuk?

Mivel galériás vagyok, ezért nap mint nap képeket nézek, helyezek falra, így más a viszonyom hozzájuk, mint általában a gyűjtőknek. Épp ezért itthon már nem változtatom meg az elrendezésüket, csak nagyon ritkán. Másrészt számos kedves festményem áll becsomagolva a fal mellett, amiket nem is akarok kibontani. Elég rájuk néznem, néha csak gondolnom, és már boldog vagyok.

ContextUs: A gyűjtők egymás között megvitatják, hogy melyik a jó mű?

Manapság sajnos kevésbé. Minden magángyűjtőnek önálló ízlése van, és megvannak a maguk kedvenc művészei. Valójában minden gyűjtő egy kis univerzum, amik között keskeny a metszéspont. Persze egyes alkotók több gyűjteményben is megtalálhatók, de a gyűjtemények közt kicsi az átjárás, és kevés a párbeszéd.

ContextUs: Mi kell ma egy pályakezdő alkotónak, hogy az ő műveit is gyűjtsék?

Ismertté kell válni, és valami olyat kell csinálni, ami látványos, figyelemfelkeltő, amiről majd a kritikusok írnak. Kereskedői szempontból nézve pedig sokáig olcsónak kell maradnia, hogy minél többet és minél többen vásároljanak tőle. És csak mikor sok kép fogyott, akkor érdemes árat emelni. Túl hamar nem, azzal csak maguk alatt vágják a fát.

ContextUs: Ha valaki el szeretne kezdeni gyűjteni, miért ajánlanád nekik ezt a hobbit?

A gyűjtés egyszerre értékmentés, értékteremtés és értéknövelés. A gyűjtés által valójában a gyűjtő magát fejezi ki, valósítja meg.

Bukta Imre: Dinnyeőrző kutya, 2000

És persze kalandos tevékenység is, elvégre sokat kell kérdezgetni másoktól, hogy mit érdemes gyűjteni, el kell járni galériákba és közben megismerni magunkat. Mindehhez persze idő kell. A legfőbb kérdés  mégis az, hogy a gyűjtőnek mi tetszik. Utóbbi szempont minden mást megelőz.

CV

Kozák Gábor a Godot Galéria vezetője, műgyűjtő. 1976-ban született Budapesten. Tanulmányait 1994 és 1997 között a Casus Művészeti Menedzserképzőben végezte. Eleinte a Köztársaság téri Illárium Galériában dolgozott, majd 2000-től lett a Mamü Galéria és a Godot Galéria vezetője. Számtalan csoportos és egyéni kiállítást rendezett az általa vezetett galériákban és külső helyszíneken. Ezek közül talán Bukta Imre Nálunk, vidéken című tárlata a legjelentősebb, amelynek idén januárban adott otthont a Kieselbach Galéria. Kozák magángyűjteményének darabjai gyakran szerepelnek kiállításokon, de a kollekció magában is bemutatkozott már; legutoljára a szentendrei MűvészetMalomban.

Hirdetés