A Római Klub megbízásából a Massachusetts Institute of Technology (MIT) készített tudományos előrejelzést, mikor jöhet el a világvége. A tanulmány szerint, ha nem változtatunk, 20-30 év múlva eltűnhet a civilizáció.

Megérhetjük a civilizáció elmúlását

Ezt sulykolja Greta Thunberg, ezt mondja David Attenborough, számos sztár, mint Leonardo DiCaprio, sőt, tavaly a még PornHub is csatlakozott a Föld megmentőihez egy kampánnyal: hamarosan nagy baj lesz, ha nem változtatunk fogyasztási szokásainkon, a műanyagokra és a fosszilis energiahordozókra alapuló ipari termelésen és közlekedésen, a természeti kincseket pusztító és szintén kiemelkedően magas széndioxid-kibocsátással rendelkező mezőgazdaságon. Az ausztrál médiában most előkerült egy 1973-as tanulmány, amely igen pontosan előrevetítette már a mai helyzetet is, és ami a jövőnkre nézve egyenesen fenyegető.

klimavaltozas fenntarthatosag mit program
Nem fenntartható / Fotó: Mellimage / Shutterstock, Montree Hanlue / Shutterstock

A világ egyik legnevesebb egyeteme, az amerikai MIT 1973-ban kifejlesztett egy olyan számítógépes programot, amely a Föld fenntarthatóságát modellezi. A szimuláció azt jósolta, hogy 2040-re megszűnhet a civilizáció. A történelem során már több apokaliptikus jóslat is megfogalmazódott, ám azok eddig nem valósultak meg. De amit eddig a World One elnevezésű program előrevetített a ’70-es évek elején, nagyjából teljes egészében beigazolódott, írja a Big Think.

Computer predicts the end of civilisation (1973) | RetroFocus

In 1973, Australia’s largest computer predicted trends such as pollution levels, population growth, availability of natural resources and quality of life on …

A gondolkodókat, tudósokat, volt állami vezetőket és az ENSZ képviselőit tömörítő Római Klub kérte fel az MIT-t, hogy készítsenek egy olyan programot, amellyel nyomon követhető a fenntartható növekedés. A Római Klub küldetése, hogy az emberiséget fenyegető globális problémákat tudatosítsa, tudományos elemzéseken alapuló megoldásokat javasoljon, ezeket kommunikálja és támogassa.

Feléljük a bolygónkat

A World One szerint 2040-re a világ összeomlik, ha a népesség és az ipari termelés a jelenlegi ütemben folytatódik. Az ausztrál ABC tévécsatorna riportja alapján a modell figyelembe vette a légszennyezési adatokat, a népességnövekedést, a természeti erőforrások mennyiségét és az általános életszínvonalat. A program előrejelzése a romló életkörülmények és az egyre kimerülő természeti erőforrások tekintetében eddig ijesztően pontosnak bizonyultak.

2020 a World One szerint mérföldkő, ekkor drasztikusan csökken az életminőségünk globális szinten.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]2020 felé a bolygó állapota kritikussá válik. Ha nem teszünk semmit ellene, a túlélés esélye nullára csökken. Olyan mértékűvé válik a környezetszennyezés, hogy belehalnak az emberek, és még annál is kevesebben leszünk, mint 1900-ban. 2040-50 körülre a ma ismert civilizáció megszűnik[/perfectpullquote]

– mondja az ABC a riportjában. Alexander King, a Római Klub akkori vezetője elmondta, hogy az eredményekben az is látszik, hogy a nemzetállamok szuverenitása meggyengül, és az új világrendben a nagyvállalatok veszik át az irányítást. King szerint az államok fokozatos gyengülése még a vezető hatalmakban is megtörténik.

A World One egységként kezelte a Földet. A riport szerint azt mutatja be, hogy 1900 óta hova vezet az emberiség tevékenysége. A program olyan ábrákat generált, amely évtizedekre előre bemutatta, mi történik majd a bolygón a jövőben.

A népességszámra, természeti erőforrásokra, környezetszennyezés mértékére, az életkörülményekre és további tényezőkre vonatkozó statisztikákat és előrejelzéseket állított elő, és a trendeket követve jól látható, hogy mikor következik be a válság.

A katasztrófa elkerüléséhez a Római Klub szerint az olyan vezető hatalmaknak, mint az Egyesült Államok, vissza kellene fogniuk az erőforrások felélését. A jövőben a presztízst a minél kevesebb fogyasztás jelentené. A WHO adatai szerint jelenleg a világon 10-ből 9 ember szennyezett levegőt lélegzik be, és évente globális szinten 7 millió ember halála áll összefüggésben a légszennyezéssel.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.