A saját hazájában lett Európa-bajnok Molnár Péter, aki annyira katartikus forradalmár lett, mint anno Petőfiék – és ez a legkevesebb, ami leírható egy cikkben. Mindemellett a lírai és píszí szövegek sem maradtak el.
„Nem adok gondolatot rímért!”
A Bridging Barriers jeligéjű budapesti slam EB nagyon vendégszeretőre sikeredett: egy négynapos underground fesztivál a műfaji őshaza, Amerika legnagyobbjaival. Magyarország tulajdonképpen elhozta a világszínvonalat Európába. Itt volt Bob Holmann költő és egyetemi professzor a zsűri elnöki székben, mellette az idei női világbajnok, Mwende „FreeQuency” Katwiwa. Van ennél feljebb? Na, jó, talán az, hogy workshopot tartott a műfajteremtő Marc Kelly Smith, ahol a magyaroknak a slam minden plátói kérdését megválaszolta. De ez nem a döntő volt. A döntő volt – hangsúlyozom: az esemény.
„A szavak hidak, a hidak szavak”
Beszélhetnénk arról, hogy hemzsegtek a technikai malőrök, a lefordított szövegek kivetítése ugyanis sokszor túl kicsi betűkkel, legelőször pedig egyáltalán nem jelent meg. Olyannyira, hogy körülbelül negyed órát kellett miatta Horváth „Színész Bob” Kristófnak szórakoztatni a nézőket – frenetikusan abszolvált. Utólag nem is bánta valószínűleg senki, jól bemelegített mindenkit.
Beszélhetnénk arról, hogy az osztrák Katharina Wenty és a finn Jonna Nummela hogyan bukták el a második kört az erőltetett feminista témákkal. Mindketten jól kezdtek, Katharina emberi életképek kollázsairól mesélt, amik egyre zaklatóbbá váltak.
Jonna pedig harciasan és ütős poénokkal vallott arról, hogy a Brexit hogyan mocskolja be a jó bevándorlókat.
Aztán a második körben hatásvadászok akartak lenni. Ez Jonnának még nagyjából be is jött, de túl radikális maradt; ezt igazolják a „néztek már engem múltnak és néztek már át rajtam”, a „mindig csendben akartok látni” mondatok és a fenyegető hangvételű „egyre többen vagyunk női slammerek”.
Ez számomra feleslegesen önsajnálónak hatott, de jól adta elő. Wenty viszont érezhetően introvertáltabb előadó, nagyon nem állt jól neki a feminista téma – legalábbis nem ebben a vérlázítónak, protestálónak szánt hangvételben, ugyanis túl kedvesen adta elő. Ennél nagyobb baj volt, hogy a szöveg átfordult a férfigyűlöletbe és ezt a zsűri is éreztette az alacsony pontszámmal. A norvég Sofie Frost szintén ehhez a témához nyúlt, de ő egy valós, a női sors csapdáját demisztifikáló történettel, egy indiai lányról és a kényszerházasságról.
De szót ejthetnénk arról is, hogy a szerb delegált, Nenad Ignjatovic mennyire frappánsan beszélt a női zaklatásokról: egy papagáj és egy pornószínésznő párosításával állította fel a szexuális infantilizmus groteszk miliőjét.
Ezek a groteszk párosítások a következő szövegében is jelen voltak: a konzumerizmus diszkriminatív jellegére hívta fel a figyelmet egy hajléktalan történetével, akit az emberek elutasítanak. A kávé és a koporsó viszont egyformán 300 euró. A groteszk szöveget szerette a hallgatóság, a zsűrinek összességében ötödik helyet ért.
A végül ezüstérmes és zsűri különdíját is kiérdemelt Adriana Bertran Spanyolországból matematikai képletet vizionált a világbékéről. Jómagam nagyon szimpatizáltam az idealista elképzeléseivel, az őszintesége mellett nagyon kreatívan ébresztett rá, miért nincs egyenlőség. Ezzel ő nyerte a második kört, összességében pedig ő szorongatta meg Molnár Pétert. A cseh Filip Koryta az est első fellépőjeként az öngyilkosok sínekkel és akasztófákkal folytatott őrült szerelmi viszonyáról beszélt. Az epikus hangvételű slam végére azonban narrátorként ő is megőrül. Nem volt erős a fellépése, mintha egy túlírt verset olvasott volna fel. Nem is jutott túl az első fordulón.
„Van három perced?”
Meg kell azt is említeni, hogy Pion István és Saiid igazi showmanek, nem holmi falunapi konferansziék. Az sem hozza lázba az egyszeri olvasót, hogy a Trafó közönsége ismét zseniálisan részese lett az élménynek.
A hangulat alapjaiban nem különbözött az Országos Bajnokságtól. Ugyanúgy az Amoeba Band adta a zenei alapot, a kivetítés és a fények sem voltak különbek – leszámítva az angolul kivetített szövegeket.
Ami miatt mégis tudtuk, hogy EB-n vagyunk, az a kétnyelvű konferálás és az idegen nyelvű, a magyarok stílusától drámaian elütő szövegek. Az afrikai-amerikai zsűri és a szövegek fejből mondása.
Kiút a selyembörtönből
Egy világklasszis tornát hoztunk el a kontinensnek, és ezt már talán meg is írták helyettem többen. De az est egyik pontján Molnár Péter jött, az első körben, a hetedik fellépőként.
Amíg az a bizonyos három perc tartott, a néhai MEFESZ tagjaként ültem a szegedi Auditorium Maximumban. Amíg ez a három perc tartott, úgy éreztem, hogy egy rezsim földalatti ellenállása kap kiáltványt. És ezt az ellenállást a szívéből facsarta ki Molnár Péter. A két kezével, melynek erezetében ott volt az a misztikus düh a magyarok többségében és az előadó személyes élményeiben: Fidesz-alapító és oktat a CEU-n. Leírhatatlanul brutális költői kérdéseket mantráz Orbán felé. „Megmutatják majd neked ezt a slamet? Van három perced?” Az egyetlen válasz mégis igazhitű, atyáskodó és már-már baráti: „Visszahozlak, Viktor! Vissza a slammerek, az emberek közé!”
Megtaláltuk Orbán Viktor fiatalkori fotóinak egyik legjobbját
A Népszabadság fotórovata az elmúlt évtizedek meghatározó sajtófotós műhelyeként működött. Fotóriporterei minden meghatározó eseményen jelen voltak – a vasfüggöny átvágásától a vörösiszap-katasztrófán át a tiszai halpusztulásig, a Magyar Gárda meneteléseitől az internetadó elleni tüntetéseken át a 2015-ös menekültáradatig mindent megörökítettek. Ikonikus képeket köszönhetünk nekik. Mint például az alább látható fotót Orbán Viktor miniszterelnökről.
Mindeközben tiszteletreméltón hasonlította a helyzetet az afrikai-amerikai rabszolgákhoz, a muzulmánokhoz – és legvégül a CEU diákjaihoz. Ez volt az a globális és személyes metonímia, amivel Molnár Péter a verseny első körében tulajdonképpen megelőlegezte a győzelmét.
A Bridging Barriers jeligét, hogy a korlátaink szabadítanak fel, időben és térben is kiterjesztette, középen a magyar aktuálpolitikával.
Ennek hatására mondhatni internacionalista lett ott és akkor, rajta kívül pedig senkinek nem jutott eszébe hasonlóan személyes konstrukció. Nem mesterkélt fölösleges píszí és stand-upos motívumokkal, hanem teljesen átadta magát a színpadnak. Egy abszolút mestermunkát adott elő, a magyar slam eddigi legfontosabbját. 29,6 pontot kapott.
A második kör szövege pedig mintha az elsőt folytatta volna. Először az ellenállás vezéreként lépett fel, itt annak toborzójaként: a kéznyújtására a közönség az anyanyelvén szabadot kiáltott. Mintha felvállalta volna immár nyíltan is az internacionalizmust.
Az a két mondat tehát, hogy „a magyar ember szabad” és „a magyar ember free” a közönség szájából a jelige maximumaként hat.
A nemzetek szabadsága mindenki szabadsága. Molnár Péter mintha Rousseau szállóigéje szerint hirdetné a demokráciát: „Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.” 29,1 pontot ért, innentől már nem volt kérdés, ki jutott fel a kontinens csúcsára.
A magyar név megint szép lesz
A magyar slam poetry talán mostantól nem egy külön út a zsánerben, nem is amatőr gondolkozók progresszív stíluskirakata: maga a titkos ellenállás. Valami olyasmi, mint a Pilvax kávéház 1848-ban. Ezt a társadalmi diskurzust pedig már nincs, aki elhallgattassa. Szívesen láttam volna több újságírót a nézőtéren, mert ha valaha is lélektani jelentősége volt a félig magas, félig populáris kultúrának, akkor az ez az este volt.
Olyan aranyosan, mint Kányádi Sándor, talán senki nem oltotta be a slam poetry-t
Kányádi Sándor a slam poetry-ről: plüssversek – Coub – GIFs with sound by Bence Földi A videóból coubot készített Földi Bence, amikor a slam poetry-ről mondja el véleményét a június 20-án elhunyt Kányádi. – mondta el őszintén Kányádi Sándor. Nézzétek meg életének utolsó interjújának teljes adását: Uploaded by Székely Szeretetszolgálat Alapítvány on 2018-01-17.
Persze méltó versenytársakat kapott Molnár Péter, mellette Adriana és a litván Aiste Sivyte volt a kedvencem – még ha időnként szinte semmit nem lehetett látni a szövegek angol fordításából. Persze továbbra is vitatható, mennyire illik az emberi jogokról és a társadalom kérdéseiről zsenge huszonéveseknek véleményt formálni. Attól ez még slam poetry volt a javából.
Log into Facebook | Facebook
Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.
Aki látta és követte, remélhetőleg az unokáinak is büszkén meséli majd el. Ha nem így tenne, semmi lenyomat nem marad meg róla a digitális rengetegben.
