A Nemzetközi Rotterdami Filmfesztivál idén is a legprovokálóbb, határáthágó filmeket vonultatja fel palettáján. Mutatjuk az 5 must-seet.
Három dolog tudható biztosan a rotterdami filmfesztről: lesz szél, eső és az év legmeghökkentőbb képsorai. A fesztivált Európa legnagyobbjai közt tartják számon kísérleti filmjei és lázadó stílusa miatt. Az alig pár napjai véget ért filmkarnevál díját, a Tigrist Cai Chengjie kínai rendező filmje, a The Widowed Witch nyerte el. Chengjie sötét szatíráján túl itt van öt olyan film, amelyet érdemes lehet megnézni a felhozatalból.
SLEEPCINEMAHOTEL
Ébredő életterek, lelkek és álmok síkjai váltják egymást Apichatpong Weerasethakul thai filmes rendezésében. A cannes-i díjazott filmjében, az Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives című 2010-es alkotásában holtak látogatják meg még élő rokonaikat, a 2015-ös Cemetery of Splendourban egy álomkór sújtja szereplőit. Rotterdamban ennél messzebb ment az álom és valóság közti határok elmosásával.
A filmjében egy konferenciaközpontot változtat át egy összetákolt hotellé, amelyben a vendégek egy éjszakát tölthetnek egy kivetítővel borított helyiségben.
A csepegő víz, nyikorgó hajók által meghatározott zenei világ, az alvó lények és az egész szürreális légkör egy üdítő nyugodtságot hoz a tipikus fesztiválnyüzsgésbe.
Nico, 1988
A címszereplő Trine Dyrholm lenyűgöző Susanna Nicchiarelli Nico, 1988 című alkotásában. A film Christa Päfggen német énekesnő és művész-múzsa portréja kései éveiből. Ez nem kis dolog, tekintve, hogy egy nehéz személyiség magányos éveiről szól a történet. A Nico, 1988 egy olyan sztár frusztrációját mutatja meg, aki már továbblépne karrierjében, de múltjához szögezi kortársai megszállottsága a ’60-as évekbeli munkájával, Andy Warhollal és a Velvet Undergrounddal végzett kollaborációjában.
Kitartó heroinfüggősége is a film egyik központi szála, ahogy a problémás kötődése fiához, Arihoz. Szerencsére a sztori tragikuma nem mozdítja el a filmet a moralizálásig.
A karakterek rétegei egy kaotikus road trip során bomlanak ki, ahogy az énekesnő a bandájával turnézik, ideértve egy titkos koncertet a szocialista Prágában.
The Pain Of Others
Penny Lane 2016-os NUTS! című dokumentumfilmje egy szürreális történet volt feltalálásról és szélhámosságról amely a tudomány, a hoax és a közösségi mitológia keresztezését tárta fel a korai ’90-es években. A The Pain Of Others ezt a tematikát követi a talált-felvétel dokumentarista stílusában.
A film olyan Youtube-videók összevágása, amelyben nők, akiknek meggyőződésük, hogy morgellonjük van, beszélnek betegségükről.
Az orvosok szerint ez a betegség mindössze a képzelet szüleménye, ám a kór elszenvedői állítják, hogy bizarr szimptómák okozója. Lane nem azt akarja felvetni, hogy oldjuk meg ezt a rejtélyt, hanem, hogy inkább figyeljük meg a költő Anne Carson sorait figyelembe véve: A fájdalom egyik legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy magyarázatért kiált. (szerk. ford.)
Western
A klasszikus western műfaj számtalan újragondolást inspirált. A német rendezők sem kivételek a befolyás alól. Valeska Grisebach egy óvatos határvonal-ütköztetésre szánja el magát a Westernben. Német munkások érkeznek Bulgáriába, hogy infrastruktúrát építsenek, az arroganciájuk még mindig háborús neheztelésből fakad.
Azonban vannak gyengébb próbálkozásaik is a helyiekkel való kapcsolatteremtésre.
Grisebach jól ragadja meg a nehezen észrevehető részleteket ezekben az emberi kapcsolatokban, ugyanakkor az egyetemes kultúrák közti kommunikáció témájában is otthonosan mozog a film.
Bizalmatlanság, imperializmus és a történelem felbujtotta büszkeség az, amely a filmben szereplő fehér lovon túl a konfliktusokat robbanásig fokozza.
Rose Gold
Rotterdam híres a rövidfilmek széles skálájának felvonultatásáról. A legmegkapóbb munkák közt volt idén a kategóriájában Tigrist nyerő Rose Gold. A new yorki Sara Cwynar filmje a kollázst és a reklám jellegű képeket keveri gazdagon színezett képein, amelyek luxus lakberendezési tárgyakat ábrázolnak. Parfümös üvegcséktől svéd designer konyhai eszközökön eszközökig a narráció mindent felvonultat.
Ha már narrálás, egy merengő hang a tárgyakról, mint státusszimbólumokról beszél a film során és a hozzájuk kapcsolódó érzelmeinkről.
A mozi legnagyobb szenvedélye természetesen az iPhone Rose Gold, azon belül is annak bűvös színe.
Fel is teszi a kérdést, vajon van-e totem jellege a telefonnak tekintve az imádatot, amely körülveszi és az arany, mint olyan szimbolikáját is taglalja – Kínában az aranyat kifejezetten szerencsehozó színnek tekintik.
