Talán nincs olyan ember Magyarországon, aki ne tudna Somló Tamás zenésztől egy dalt felidézni, és valószínűleg nagyon kevesen vannak azok, akik ne tudnának legalább egyet teljesen végig is énekelni. 2016 júliusában a magyar rockzene egyik ikonikus alakját veszítette el az ország, erre pedig tökéletes emlékeztető volt az Akváriumban megrendezett, telt házas Somló Cirqsz emlékkoncert is, amelyen az énekeshez valamilyen úton-módon köthető előadók elevenítették fel a művész életművét.

Hirdetés

A ’60-as és ’70-es években zenét hallgatni még teljesen mást jelentett, mint ma – ezt bárki a saját bőrén érezhette, aki eljutott az Akvárium telt házas Somló Cirqsz előadására. Huszonéves fejjel nagyon nehéz elképzelni, hogy nem áll tőlünk két kattintásnyira mindenféle zene, amit el tudunk képzelni, és azt is, hogy nem hallgathatunk meg bármit, amit szeretnénk. Pedig akkor, amikor Somló Tamás, Zorán, Charlie és az LGT elindították karrierüket, még bőven ez volt a helyzet: rockzenét csinálni és hallgatni is lázadás volt az ugyan már enyhülő, de mégis aktívan jelen lévő kommunizmussal szemben. És nyitás volt a tiltott nyugati kultúra felé.

Somló Tamás szerves része volt ennek a lázadásnak, tagja volt a kor több legendás együttesének, és még többnek írt dalokat, majd a ’90-es években sikeres szólókarrierbe kezdett.

Legtöbben úgy emlékszünk rá, mint az LGT tagjára, pedig valójában nélküle indult el a csapat még 1971-ben, Somló csak 1973-ban vált az együttes szerves részévé. Ezután azonban több olyan lemezt is kiadtak a csapattal, amit a Magyar Népköztársaság betiltott, egy időre a fellépéseiket is korlátozták, mégis Nagy-Britanniába jártak koncertezni és tévéműsorokban szerepelni.

Valószínűleg pontosan ez a lázadó hangulat az oka annak, hogy ha valaki a Somló Cirqszon járt az Akváriumban, inkább úgy érezte magát, mintha egy kicsit nagyra nőtt, de mégis szűk körű házibuliba csöppent volna, ahol mindenki régóta ismeri a másikat. A Somló Tamás és a Locomotiv GT iránti rajongás betöltötte a termet, ami nem is csoda: sokkal több volt az idősebb vendég, mint a fiatal, valószínűleg sokan már a ’70-es és ’80-as években is ott csápoltak az LGT-koncerteken. Az előadás közben egyszer fel is tették a kérdést, hogy ki volt ott a legendás LGT-búcsúkoncerten, a Tabánon, amelyről egyébként felvételeket is vetítettek a dalok alatt – rengetegen tették fel a kezüket a közönség soraiból.  Szemlátomást számukra többet jelentett ez az emlékkoncert, mint nekünk, akik csak a rádióból és a szüleink elmondása alapján ismerjük az LGT-korszakot.

A Somló Cirqsz egyébként az Animal Cannibals Péntek című dalával kezdődött, amelyben annak idején Somló Tamás is közreműködött.

Mégis, ez a szám minden volt, csak méltó nyitódala nem ennek az egyébként megható és mégis egyben vidám koncertnek.

Itt kicsit kétségbe estem, hogy egy szépen megkomponált haknira érkeztem, ahol nem Somló Tamásról, hanem az előadók saját dalairól fog szólni a téma, de szerencsére jó nagyot tévedtem. A kicsit döcögős kezdés után tökéletes íven folytatódott (vagy inkább kezdődött el újra, úgy igazán) a történet, és a korábban Somlóval dolgozó előadók meghatódva vagy az énekes-dalszövegírót ünnepelve emlékeztek meg róla saját történeteikkel.

Azt azért le kell szögezni, hogy itt ezúttal nem a tiszta hangokon és a lenyűgöző előadáson volt a hangsúly, és akadtak azért hibák a dalokban, de azt hiszem, egyértelmű volt, hogy ezúttal nem egy tehetségkutató döntőjére vagy egy LGT-nagykoncertre jön az ember. Somló néhány kollégája felett már valóban kicsit eljárt az idő, és nem olyan hangokkal kápráztatják már el a közönséget, mint régen, de ez ezúttal egyáltalán nem is volt baj. A néhol el-elcsukló szavak, a sokszor szívbemarkolóan szomorú dalok és a mellettük ugyanúgy megjelenő örömzene nem arról szólt, hogy ki tudja túlénekelni a másikat, vagy ki az, aki szebben adja elő Somló valamelyik szerzeményét.

Inkább arról, hogy méltóképpen emlékezzünk meg valaki olyanról, aki a hazai könnyűzene egyik valóban ikonikus alakja volt, és zenéje több generáció számára jelentette a szabadság megtestesülését.

A koncert ritmusát kicsit talán csak Geszti Péter előadása akasztotta meg, akinek dala egyáltalán nem illett a többihez (inkább talán az Animal Cannibals nyitásához), de ez is pont egy olyan szakasz után érkezett, amikor kicsit átcsaptunk a szomorú nosztalgiába, így muszáj volt a közönséget kizökkenteni a fásult hangulatból. Geszti pedig valószínűleg tökéletesen megfogalmazta az este üzenetét: Somló, bár már nincsen közöttünk, mégis valahogy összeköt minket. Érezni lehetett, hogy nem csak a zenészekre, de a közönségre is érti ezt az összeköttetést, hiszen ekkor még mindig olyan érzése volt az embernek, hogy egy nagyra nőtt házibuliban van.

/ Fotó: Fejér Bernadett

Megható részei voltak a koncertnek azok a dalok, amelyekben Somló gyerekei, Lili, Pál és Dani is részt vettek, egyértelművé vált, hogy a zene öröklődik a családban. Így még meghittebbé vált a hangulat. Pláne akkor, amikor a gyerekek az LGT egykori tagjaival is játszottak. Ez igazán ritka pillanat egyébként, hiszen Somló halála után Karácsony János, Presser Gábor és Solti János kijelentették, hogy az LGT többé nem lép fel negyedik társuk nélkül.

Úgy gondolom, hogy ha én Somló Tamás lennék, és fentről néznék le ezekre az emberekre, akik a koncert segítségével emlékeznek meg rólam, végtelen boldogságot éreznék.

Kicsit szomorú, kicsit keserédes, mégis élettel teli előadás volt, abszolút méltó arra, hogy a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakjának állítsanak vele emléket – mégis elég közeli volt ahhoz, hogy huszonévesként, Somló pályafutását csak másodkézből ismerve is többször meghatódva hallgassam a dalokat a tősgyökeres LGT-rajongók között.

Hirdetés