A gyász mentén nem csak Hevesi Judit két kötete kapcsolódik egymáshoz, de a benne szereplő versek elmesélik, milyen egy kollektív trauma utáni gyászállapotot megélni. Az idén megjelent Holnap ne gyere apropóján beszélgettünk a költőnővel, ahol szóba került többek között még az előző kötete, a Hálátlanok búcsúja, a KMTG körüli botrány és a női irodalom is.
ContextUs: Előző köteted, a Hálátlanok búcsúja egyik főtémája a gyász, a mostani kötet, a Holnap ne gyere azonban inkább a párkapcsolat utáni űrre fókuszál. Hogyan érzed, valami újba kezdtél ezzel, vagy már megkezdett témákat folytattál?
Minden könyv egy új terep, új formát és munkát is jelent, de én azt gondolom, hogy a Holnap ne gyere és a Hálátlanok búcsúja a gyász mentén tematikusan kapcsolódik egymáshoz. Az utóbbi a kollektív emlékezettel foglalkozott, és azon keresztül egy családi gyász történetét és egy kollektív trauma utáni gyászállapotot is elmesélt. Szerintem az új is a gyásszal foglalkozik, hogy hogyan gyászolunk el valakit. Itt is ugyanúgy az elvesztésről van szó, e motívum köré szerveződik a könyv. Viszont ami nagy különbség a kettő között, hogy az első az tematikusan mégiscsak egy kollektíva vagy kollektív emlékezeti struktúra. Ehhez kerestem a nyelvet is: mi az, amiről nem tudunk beszélni. Ugye ott kezdődik a dadogás motívuma, vagy a nagyon tört sorok, a vesszők és kis/nagybetűk hiánya. Nyelvkeresést, az elmondás nehézségeit is akartam érzékeltetni az első kötetben. A másodikban, azt gondolom, hogy mivel ez egy személyesebb vagy egy egyéni történet, ezért erről tudok is kerek mondatokban beszélni, állítani valamit. Ezt az állításszerűségét szerettem volna azzal is szemléltetni, hogy itt, a legtöbb versben már használok központozást. Szóval egyfelől folytatás, másfelől meg más nézőpontból mutatja be azt a hasonló tematikát, ami valaki elvesztését jelenti.
ContextUs: A Hálátlanok búcsújában a személyes hang mellett sokszor kollektív, közösségi élményekre (például holokauszt) is reflektálsz, a Holnap ne gyerében úgy éreztem, inkább a mindennapi életünk élményei (szakítás, továbblépés) vannak előtérben. A későbbiekben ezt az irányt folytatnád, vagy az ehhez hasonló témák mellett párhuzamosan foglalkoznál társadalmi kérdésekkel is?
Azt hiszem, az egyéni élményeknél maradnék. Viszont azt gondolom, hogy mindkét kötetem elég monomániás. Ez végül is egy tudatos döntés, meg egyszerűen ilyet tudok írni, ilyen típus vagyok. Egyszerre egy dolog foglalkoztat, azt szeretem alaposan körbejárni, ahányszor csak tudom. Eddig ez a két téma volt, ami ennyire megmaradt bennem, hogy versek is szülessenek. A következőben biztosan figyelnék, hogy ne csak a saját nézőpontomból mutassak be valamit, hanem a lírai elbeszélő/alany valahogy kapcsolatba kerüljön másokkal is.
ContextUs: Mondhatjuk azt is, hogy már a Holnap ne gyerében is van más nézőpont, ugyanis a személyes hangvételű versek mellett állatverseket is találunk. Honnan jött az az ötlet, hogy beemeld őket a többi vers mellé? Mit szeretnél kommunikálni ezekkel a versekkel?
Rostás Eni úgy fogalmazott ezzel a kötettel kapcsolatban, hogy hideg hiánylíra. Nekem ez nagyon tetszett, mert úgy éreztem, hogy ez pont az, amit én is mondani akartam a hidegséggel, a távolságtartással. Szerintem a legtöbb nem állatos versben elég tárgyilagos a hangom, továbbá hétköznapi helyzetekben van elmesélve a történet. Például ott a recept: annál személytelenebbet nem lehet elképzelni. Ezt a személytelenséget és távolságot azért gondoltam fontosnak, hogy a témája miatt (szakítás) ne legyen túlságosan giccses vagy patetikus, és hogy a történtek távolságát is megmutathassam. Tudtam, hogy nagyon veszélyes terep ez.
Arra gondoltam, hogy a hidegséget és a távolságot megtartva lehet elérni ezt.
Ezeket a folyamatokat, például egy szakítás, egy érzelmi veszteség vagy a szakítás állomásainak megélését úgy lehet megjeleníteni, hogy miközben az érzés szintjén játszódik, nagyon távol van tartva.
Egyszerűbb érzéseket és gondolatokat tudtam így bizonyos távolságból kimondani – így remélem legalábbis. Egyébként is érdekelnek ezek az állatos hírek, „furcsa hobbiként” szoktam állatos híreket olvasni, amikor ki akarok kapcsolni. Gondoltam, ezekből összegyűjtök egy csokorra valót, olyanokat, amiknél megfigyelhetőek vagy felfedezhetőek a kötet tematikájához kapcsolódó érzések. Ez néha szemben áll az emberi kapcsolatok bestiális voltával.
ContextUs: Mindkét köteteden érezni a tudatos szerkesztést, azt, hogy verseid a megadott sorrendben is adnak egy pluszjelentést. Hogyan és az alkotás melyik fázisában alakítod ki a szerkesztési koncepciódat? Van már az elején egy előre kigondolt terv, vagy utólag állítod sorrendbe a verseket?
Én alapvetően így dolgozok, nagyon tudatosan építem fel a könyveket, szerkesztem, rakom sorba. Mindkét kötetnél azt gondoltam, hogy valahonnan valahová akarok eljutni. Egy jó versben eljutunk A-ból B-be. Számomra az az érdekes kísérleti terep, hogy meg tudom-e ezt csinálni egy kötetben. A kötet egésze is eljusson A-ból B-be, tud-e valami fejlődési folyamatot mutatni, vagy ha nem is fejlődésit, de legalább változást. Az eltelt idő mentén ugyanaz a gondolat és tematika hogyan változik, hogyan formálódik az alkotás közben is, vagy hogyan terebélyesedik ki, milyen kapcsolódások merülnek fel. De az, hogy honnan hová akarok eljutni, az azért a fejemben van. És igen,
ilyen hálózatszerűen szeretem megírni ezeket a köteteket.
Nyilván utána van egy kis sorrendbeli variálás, de nagyon tudatosan van a szerkezet felépítve.
ContextUs: A Holnap ne gyere sok pozitív kritikát kapott, azonban akadnak negatív értékelések is. Legutóbb például az Újszóban Ayhan Gökhan elég negatívan írt kötetedről, ami egy kisebb felháborodást is okozott. Hogyan reagálnál rá?
Nem hiszem, hogy több reakcióra lenne szükség. Én ugyanúgy megosztottam a Facebook oldalamon, mint minden más a könyvről készült kritikát. Szerintem ez is egy vélemény. Azt gondolom, hogy a negatív kritikából lehet a legtöbbet tanulni a következő kötetekre vonatkozóan, és az nagyon jó, ha egy írásban van egy csomó olyan dolog, amit megértek, hogy mi miért negatív, és megértem, mit hogyan lehetett volna jobban csinálni. És hogyha ezt megértem a negatív kritikából, az nekem nagyon hasznos, sokat tudok belőle tanulni. Az övé egy vélemény, megvan annak is a maga helye és jó, hogy van.
ContextUs: Akár az első vagy a második kötetnél volt olyan kritika, amit hasznosnak tartottál és megfogadod?
Szerintem mindegyik az. Én nagyon fontosnak tartom ezeknek a követését, szeretek abból tanulni, amit a kritikák írnak. Ez egy olyan jó elemzésből, amin látszik, hogy munka van mögötte, elsajátítható. Nagyon sok ilyen recenzió született az első kötetről, és most már a másodikról is, például az Élet és Irodalomban Visy Beatrix írása.
Csodás, amikor kapsz egy külső visszajelzést arról, hogy mit lehetett volna jobban csinálni.
Vagy akár arra vonatkozóan is, hogy ha még nem is feltétlenül érzed, hogy egyetértesz azzal, amit mondanak, de látod, hogyan lehetett volna elkerülni azt, hogy ezt gondolják.
ContextUs: Új kötetedet március 30-án mutattad be Weiler Péter kiállításán, ahol Péter több, verseidhez kapcsolódó festményét láthattak a látogatók. Mesélnél arról, milyen volt együttdolgozni költőként egy képzőművésszel? Egyáltalán, honnan jött az ötlet, hogy összekapcsoljátok a két művészeti ágat?
Péterrel együtt dolgoztunk ezeken a képeken, meg a szövegeken is, tulajdonképpen, így ez egy valódi együttműködés volt. Nemcsak ő készített a képekhez verseket, hanem én is írtam a képeihez verset. A közös munka azzal kezdődött, hogy láttam egy festményét, aminek az a címe, hogy Felkapcsolják a villanyt és te kurvára nem vagy sehol. Ez megtetszett nekem: a kép, amin egy lány látható, a DJ már teszi el a lemezt, befejeződött a buli, nagyon jó fények vannak – Péter jól tud bánni a fényekkel -, fel vannak rakva a bárszékek, és a lány ül és nyomkodja a telefonját.
Ez leleplezi a lányt, leleplezi a magányát: vége a bulinak, és ő még mindig a telefonját nyomkodja azért, hogy ne kelljen szembesülnie azzal, hogy már mindenki eltűnt körülötte. És valahogy ez nagyon magával ragadott, a társas magány, emberek közt egyedül lenni-motívum. Akkor írtam hozzá egy verset, a Fénytörést, és aztán Péter csinált egy képet az én egyik versemhez – így bonyolódtunk bele ebbe a munkába. Így adódott az is, hogy a könyv megjelenéssel együtt legyen a kiállítás megnyitója is.
Ez egy szuper közös munka volt.
Szerintem nagyon sokat lehet tanulni egy ilyen kooperációból, nagyon pártolom a különböző művészeti ágak közötti együttműködést vagy összefonódást.
Lehetséges egy képi látásmód elsajátítása, vagyis meglátod azt, hogy aki más művészeti területben dolgozik, az hogyan gondolkodik ugyanarról a témáról: motívumok vagy képek jutnak eszébe, azaz egy szó vagy vizuálisan egy látvány. Továbbá az is megtanulható, hogy hogyan lehet az ő gondolkodását is beépíteni úgy, hogy erre építed a szövegeidet. Szerintem ezekben a versekben elég sok képiség van: hogy hová honnan megyünk, ott vagyunk az erkélyen, a szomszéd ordít, megy a metronóm – ebben szerepe van annak, ahogyan Péter gondolkodását közelebbről megfigyeltem.
ContextUs: Máskor is előfordult már, hogy hatott rád más művészeti ág? Zene, könyv, más festmény, film stb.
Elég sok kiállításra járok, de szerintem ennyire tudatosan nem volt még nagyon egyértelműen fölfedezhető a nyom, még nem volt lehetőségem ennyire szorosan együtt dolgozni senkivel. Az, hogy a zene vagy más könyvek vagy a színház, egy-egy kiállítás hat rád, az úgy érvényes, hogy az érzelmi vagy a gondolati világodra hat, mint minden más. Ezek átmennek az egyéni szűrődön és beleépülnek valahogy a nagy egészbe, ami a te gondolataidnak meg érzéseidnek a rendszere. Nem feltétlenül arról van szó, hogy közvetlenül meg tudom mondani, hogy a 2015-ben látott ez és ez a kiállítás hatott a nem tudom, melyik versemre, hanem egyszerűen minden ilyen élmény alakít és átformál bennem valamit, ami megjelenhet egy versben.
ContextUs: Ha visszagondolunk irodalmi tanulmányainkra, a költőséggel kapcsolatban elsőként talán Petőfiék költői szerepvállalása, a „lángoszlop” szerep juthat eszünkbe. Szerinted ma, a 21. századi Magyarországon mi a feladata egy költőnek? Például ma is szükség van-e arra, hogy a költők aktív szerepet vállaljanak a politikában?
Én nem költői szerepvállalásként fogalmaznám meg, hanem egy általános emberi szerepnek. Szerintem ez a következőket fedi le: az egyén részt vegyen, vagy reagáljon arra, ami körülötte zajlik, felelősségteljes állampolgárként viselkedjen, éljen az állampolgári jogaival, tisztában legyen azokkal, és kifejezhesse azt, ha a jogaival visszaélnek, ha nem áll módjában azokat kiteljesíteni. Ezt nem egy költői feladatnak tartom, hanem mindannyiunk feladatának, hogy működjön ez a társadalom. A társadalom tagjai vegyenek részt azokban a döntésekben, amik róluk szólnak.
ContextUs: Nádasdy Ádám Az az íz kötetének hátoldalán olvasható egy bocsánatkérés, miszerint a kötetében nem társadalmi kérdésekről van szó, hanem őróla, mivel ő alanyi költő – ennek kapcsán merült fel bennem az előző kérdés.
Szerintem van létjogosultsága mind a kettőnek. Történelmi élményekről vagy közéletről írunk, az előbbire és utóbbira is vannak csodálatosan jó példák és fontos művek. Mindkettő része az irodalomnak. Egyébként azt gondolom, hogy bizonyos értelemben az első kötetem nem személyes élmény volt, hanem az is egyfajta politika. Nem pártpolitikai értelemben, hanem egy emlékezet politikai megnyilvánuláséban.
ContextUs: Az év végén nagy felháborodás váltott ki az irodalom szakmában a hír, miszerint a KMTG négyszázmillió forintnyi támogatást kapott, miközben az aktív irodalmi tehetséggondozó csoportok ennél jóval szerényebb összegekből próbálják munkájukat végezni. Emellé az év elején 300 milliónyi támogatást is kapott a szervezet, majd még többet, s így 850 milliónál tartanak jelenleg, ami csak még inkább felkorbácsolta az indulatokat. Krusovsky Dénes a Magyar Narancs honlapján olvasható véleménycikkében, többek között, azt írja, a kormány ezen lépésével drasztikusan csökkentek a nyílt irodalmi játéktér esélyei, és a fennálló helyzet megoldásához nem elég a tiltakozás. Milyen eszközökkel tudtok küzdeni vagy változtatni a jelenlegieken?
Ami a pénzosztásokra vonatkozik, az döbbenetes és elfogadhatatlan helyzet. A ledöbbenés a legjobb szó arra, amikor azt hiszed, ilyen nincs, de mégis ez a valóság.
Szóval nyilván elfogadhatatlan és igazságtalan. De azt gondolom, hogy született egy nagyon jó reakció erre, amiben én is részt veszek: a Független Mentorhálózat.
Azt vállaltuk, hogy egy évig ingyen és bérmentve tehetséges fiatal alkotókat mentorálunk, az ő műveik gondozásával töltjük az időnket. Szerintem ez egyszerre egy jó kezdeményezés és jó politikai lépés is.
ContextUs: Hogyan látod, ilyen viszonyok közt milyen a pályakezdő művészeknek? Érzik-e az igazságtalan pénzosztások hatását?
Szerintem mindenképpen érzik a hatását annyiból, hogy kevesebb lehetőség van. Például egy írószervezet, mint a József Attila Kör nem kap annyi támogatást, mint eddig, vagy esetleg az a nonszensz dolog is előfordul, hogy nem ítélnek támogatást. Nyilván nem tudja szerepeltetni ezeket a rendkívül tehetséges fiatalokat, akik még esetleg nem JAK-tagok vagy épp már azok. Pénz nélkül nem tudják az amúgy szakmailag biztosított szervezetek (JAK,a Fiatal Írók Szövetsége vagy a Szépírók Társasága) zökkenőmentesen ellátni a feladatukat. Vannak a már működő csoportok, és akkor hirtelen kinő a semmiből a KMTG, és pénzt tolnak bele. Ezzel nem állítom azt, hogy nincs a KMTG-nek egy szakmai tagja sem, csak azt, hogy nagyon ad hoc az egész.
ContextUs: A köztudatban a költő mesterségre még mindig inkább „férfi szakmaként” gondolnak, de szerencsére egyre több nő mutatja meg a tehetségét, mint például Karafiáth Orsolya, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, és még rengeteg kiváló költő. Hogyan érzed, milyen most nőként a lírában tevékenykedni?
Gondolom, olyan, mint férfiként. Meg érdekes ez a kérdés, hogy több női szerző van-e, mint korábban. Nem vagyok biztos ebben. Abban igen, hogy jobban látható a női irodalom. Amikor a költészetre gondolunk, akkor szerintem is két alapvető feltétel jelenik meg mindannyiunk fejében az iskolai tanulmányainknak köszönhetően: a költő férfi és szomorú. Szerintem ez a kép a kortárs irodalomban már erősen átalakulóban van, de még mindig föl lehet tenni olyan kérdéseket, hogy akkor a te nőiséged milyen szerepet játszik egy könyv megírásában. Miközben azt gondolom, hogy soha senki nem tenné fel egy férfi írónak, hogy a te férfiasságod hogyan van jelen a te munkásságodban. Ilyen kérdések nem hangzanak el, de a témában már biztos láttuk leírva, hogy női irodalom, de azt, hogy férfi irodalom, valószínűleg soha sem.
Tehát természetesen maszkulinnak tartunk egy csomó dolgot, és ez valójában elég kirekesztő. Azért gondolom, hogy nem feltétlenül arról van szó, hogy több a kortárs női költő, hanem arról is lehet szó, hogy egyszerűen az emlékezet sem őrizte meg korábban, a kánon alapvetően férfiközpontú (volt), és így kiestek belőle a nők. Nem feltétlenül van úgy, hogy nem voltak női szerzők korábban, inkább csak nem volt lehetőségük igazán megszólalni vagy publikálni, így kevésbé kaptak helyet az emlékezetben.
ContextUs: Szerinted tart még ez a fajta férfiközpontú kanonizáció? Például az idei Libri-díj végső 10 döntőse között csak egy nőt, Szabó T. Annát találjuk, viszont a jelöltek között voltak női szerzők.
Szerintem egyre több törekvés van arra, hogy ne legyen nemi alapú különbségtétel. Szokták emlegetni az üvegplafon jelenséget, miszerint a munkaerőpiacon vagy a tudományos világban a rendszerbe be lehet kerülni, de magasabbra jutni már nehezebb. Azért mondják ezt láthatatlan határnak, mert egy bizonyos szint fölött nagyon nehéz nőként érvényesülni. Mondjuk, egy vállalat vezetésénél gondolok erre vagy az oktatási rendszernél. Egyetemre bekerülni nőként most már szerencsére nem kérdés, de ha egyre és egyre feljebb megyünk a tudományos fokozatokban, kevesebb a nő. Igen, elképzelhető, hogy egy ilyesmi történt a Libri irodalmi díjnál is, de látok nagyon erős törekvéseket arra, hogy a nő ne legyen kirekesztve az irodalomban.
ContextUs: Mit tervezel a harmadik kötetben?
Nagyon sok terv van, de egyelőre élvezem a pihenést a második kötet után. Azért mind munkában, mind érzelmileg kimerített. Hiszek abban, hogy kell egy kis idő, amíg neki lehet látni a következő tervnek. Ötleteim vannak, de hogy melyik fog megvalósulni, vagy hogyan, azt még nem annyira tudom.
ContextUs: Vannak-e más művészeti projektjeid? Esetleg kipróbálnád-e magad prózában?
Leginkább versekben gondolkodok. Persze szeretek projektszerűen másban is részt venni vagy közreműködni, de azt hiszem a líra az én világom. Egyelőre ennél maradnék.
