Ez nem pusztán egy koncert volt, hanem annál sokkal több. Groteszk performansz, post-strukturalista irodalomszemlélet, Bérczesi Robi zenekarának sajátos költői hitvallása. Face to face irodalomkritika!
Azok számára, akik ismerik a Hiperkarma zenekart, különleges kultúrélményt nyújtott az április 28-án megtartott 15. születésnapi koncert, melynek az A38 Hajó adott teret. Azok pedig, akik nem ismerték eléggé, kaphattak az öniróniától kezdve az abszurd dalszövegeken áthumort is, egyszóval mindent, ami a fiatalság ismérve, vagy azoké, akik újra meg újra átélik ifjúságukat. Nekem egy barátom mutatta őket, pont 15 éve, végig ezt az albumot, az Amondót bömböltettük a Balatonra menet, a kocsiban.
Eleinte tudat alatt ignoráltam az első hallásra zagyva és öncélú szövegeket, de aztán csontvelőig vájtak addig felszínes önismeretembe az egyenes szavak és az egyenes kérdések az idő múlásával.
Mindezt a 15 éve megjelent Amondó számaival közvetítették dalról-dalra és hívtak időutazásra 2018 forró tavaszán a szöveg centrikus univerzumukba.
Az egyszerűség mámora
Ugyan amolyan VIP bulinak tekinthető ez, azt azonban fontos megjegyezni, hogy nem pusztán a fiatalok voltak kíváncsiak erre a koncertre. Bőven akadtak középkorú apukák, anyukák, akik a hangulat tetőfokán ordították az ismert számokat és pörögtek-forogtak megifjodva, tizenéveseket is megszégyenítő energiával, dupla viceházmestereket és jégereket rendelve. Hogy mi hatott? Miért kellett azonnal megbénítani a tudatosságunkat és teret engedni a tudatalattinknak?
Hiperkarma – Feketepéter
Az aki táncol az nem te vagy, te maga a tánc vagy, Nem te járod, téged járnak; Akit átkozol éppen az lesz a párod Feketepéter fogom a zsákot. Ha nem bírod el…
Az őszinteséget és a közös démonainkkal való, 15 évvel fiatalabb önmagunkkal való szembenézést okolom ezért. Az egyszerű előadásmód, mely közvetítette a tiszta költői ént, és azokat a ma is aktualitással bíró szövegeket könnyen értelmezhetjük amolyan politikai fricskának, melyben a költő vagy jelen esetben zenész nem kíván egyik párt mellé sem állni, viszont bátran kiáltja: „Csak az kiabál, aki fél!”
Nesze neked kultúra, talmi mámor, megfelelni akaró előadások, görcsösen a rendszer által megszabott utakat járó színházi termékek. Itt egy banda, aki felkiált, hogy nem ennyi a művészet!
A művészet lényegéhez tartozik a szabadság, ami visszatérő és valójában meghatározó narratívája Bérczesi Robi szövegeinek.
Bérczesi Robi: Nincs világmegfejtés, egyszerűség van – Interjú
Debrecen azok közé a városok közé tartozik az országban, ahová nagyon szeretünk visszamenni, hogy játsszunk; nagyon kedves a közönség, és az elmúlt 15 évben legalább tízszer léptünk fel itt, de azt hiszem, többször is. Abszolút benne van nálunk a TOP 5, de talán a TOP3 legjobb helyszínei között is.
Szabadok vagy csak féktelenek?
Lehetne mélyebb diskurzust folytatni arról, hogy valóban oly fontos-e a szabadság eszméje ennek a zenekarnak, vagy csak a zenei áthallások visznek erre az interpretációra. Azonban egyet leszögezhetünk: az energiadús, élni akaró, az élet arcába fölényes mosollyal kacagó, vidám és spontán dalok féktelen hangulatot teremtettek profán mélabújukkal és szerethető szerencsétlenségeikkel! Még azon kevesek is, akik nem ennek a zenei stílusnak a kedvelői, táncra perdültek, mert ezekben a dalokban mindenki megtalálta a számára jelentőset, azt, ami ráillik, vagy éppenséggel a közegre, amiben él.
Hiperkarma – Mitévő?
leszek annyira könnyű vagyok annyira szét hogy ide kitegyem… ide kiteszem a titkot a képedbe csak hogy a képembe nézz hogyha hozzám beszélsz ne a cipőmet n…
A tömörség fenegyerekei
2000 óta, mikor először megjelentek a Szigeten több mélyrepülés, drogproblémák tarkították a zenekar életét.Ugyanakkor új albumok is születtek. Ilyen volt a klasszikus Bérczesi szövegeiből összeállított második album, az Amondó, mely 2003-ban jelent meg. Igen érdekes, hogy 15. születésnapjuk alkalmával pont ebből az albumból válogatták a legtöbb dalt. Ugyanolyan lelkesek voltak most a színpadon, mint amikor debütáltak.
Tudtak örülni és örömüket kommunikációba fordítani, uralták a tömeget, közvetítettek, gondolatokat ültettek a fejekben, amolyan lámpa- gyújtogatók módjára apránként az egész terembe, minden emberhez eljutottak, mindenkinek más és más ötletet vagy éppen élményt adva.
A tömörség fenegyerekei az abszurd eszközeivel játszottak a színpadon: a szöveg olykor már-már mindegy volt, az idő eltöltésének irodalmi igényével néha egy-egy szókép tarkón csapott, sokszor a zene sem illett a szavakhoz, de volt mégis valami mámorítóan friss lendület és életszeretet ezekben a nótákban.
Hiperkarma – Amondó
Amondó Hiperkarma és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara MR2 Akusztik Live
Mintha azt akarták volna sugallni, hogy létértelmezés nélkül is van filozófia, sőt mi a bőrünkön érezhettük ezt az egészen újkeletű életszemléletet. Uralták a részleteket és sokrétű értelmezési lehetőséget kínáltak mind a szövegek interpretációjára, mind az általuk teremtett fergeteges hangulat értékelésére.
Ha bekarmol a karma, mit akar ma?
A fülledt hangulatú hajó gyomrában, ahol alig akadt húsz centiméternyi tér a számomra zsigerekig ható számok megrészegítettek. Ezek mindegyikében éreztem, hogy megszólítanak engem is, személyesen, az én gondolataimat ösztökélik és alkotókedvemet.
Bérczesi Robi: „Összkomfortos hippi vagyok” – Interjú
A hiperkarma és Bérczesi Robi továbbra sem pihen. Bár néhány évre eltűntek, mára egyre sűrűbben láthatóak és hallhatóak. Nemrég egy fellépés előtt – Szenesben -, kis időre mi is elcsíptük Robit. Beszélgettünk zenéről, munkásságairól, alkotói folyamatokról és arról, merre halad a karrierje.
Mindezt inspiratív képekkel, meghökkentő szóhasználattal, melyet, ha szövegében nézünk, könnyen tekinthetünk amolyan dekonstrukciós, aztán meg post-strukturalistaértelmezésnek, melyben az életet szegmenseire bontva, aztán meg újra összekapcsolva, egy másfajta létezést, egy zenei létezést teremtenek a műélvezők számára. A jelölő a szöveg volt, a jelölt pedig én magam.
A zenekar pedig állt a színpadon és több mint tíz éves leépülés után újra megtalálva a hangját ordította bele a Dunán a pesti éjszakába, amikor még el sem kezdődött, hogy „nem sokára elmúlik a nyár!”
