988 gramm, 720 oldal. Egy ilyen paraméterekkel rendelkező mű kézbevételénél óhatatlanul is felmerülhet a kérdés: mennyi időt vesz igénybe egy ekkora alkotás elolvasása? Vannak olvasmányok, amelyekkel nehézkesen halad az ember, s olyanok, amelyek mintegy beszippantják az olvasót. A Jákob lajtorjája – Ljudmila Ulickaja legfrissebb magyarul megjelent műve – az utóbbi kategóriába sorolható. A terjedelmet illető félelmek már az első pár oldal után szertefoszlanak, s nem marad más, mint a mohó kíváncsiság, amely észrevétlenül hajt végig a több mint félezer oldalon – akár pár nap alatt.
A kettős spirál
A regény felütése erőteljes, már az első oldalakon megjelenik a születés és a halál kettőse, amely az egész regényben hangsúlyos – lévén családregényről beszélünk, amelyben a generációk váltakozása is fontos cselekményszervező elem. Nora, a színházi díszlettervező a védőnő érkezését várja, hogy nemrég született fiának, Juriknak beadja a kötelező védőoltást. Eközben telefonon értesül arról, hogy apai nagyanyja, Marija elhunyt. Nora édesapjához siet, ahol napokon belül megtörténik a temetés és a tor, majd ezt követően Marija hagyatékának elosztása. Nora ekkor bukkan rá a fűzfa ládára, amelyben nagyanyja és nagyapja levelezése őrződött hosszú éveken át.
Ez a két szál – Nora és nagyszülei életútja – adja a regény vázát s egyben polifóniáját is. Míg az első szál a regény narrátora által ismerhető meg, a második megtartja a levélformát, így első személyben, személyes hangvételben mesélődik el. Két idősík párhuzamos kibontakoztatása ez, s ebben rejlik a regény egyik hangsúlyos erénye. Ekkora időtávlatot felölelő, ennyi szereplőt mozgató műnél nagyon fontos a követhetőség kritériuma. Ebben az esetben a szálak összekapcsolódása olyannyira követhető, hogy egyszer sem kell visszalapozni egy-egy szereplő vagy szituáció beazonosításáért.
Nagy szerepe van ebben a regénybeli családot meghatározó és összetartó biológiai tannak, a genetikának. Mindegyik generációnál megfigyelhetőek olyan visszatérő motívumok – legyenek ezek tulajdonságok, szituációkban meghozott döntések –, amelyek elődjükhöz hasonlóvá teszik a család későbbi tagjait. Így gyakran, mikor az egyik idősíkból a másikba ugrunk, szinte ugyanaz a történet vagy ugyan annak a problematikának a kibontása folytatódik, csak éppen más szereplőkkel, mint egy oldallal elébb. Kirívó például a Vitya, Nora matematikus-zseni férje, s közös gyermekük, Jurik közötti párhuzam. A két átlagon felüli elmével rendelkező férfi éppoly árva a mindennapi életben, mint amennyire feltalálja magát a matematika mások számára megközelíthetetlen rétegeiben is. Sorsuk azonban nem egymás lenyomata, Juriknak nem kell szükségképpen ugyanazt az utat végigjárnia, mint apjának; ő mint zenész igyekszik érvényesülni Amerikában. A szülők persze végig érzékelik ezeket a hasonlóságokat, s próbálnak közbelépni annak érdekében, hogy gyermekeik életét jobbá, sajátjukénál hibátlanabbá tegyék, ám a tényleges beavatkozás előtt hátralépnek, belátva: ez nem az ő hatáskörük.
Fotó: Litera
A (meg)határozottság szabadsága
A főszereplők – már ha beszélhetünk ilyen megkülönböztetett alakokról – egytől egyig széleskörűen művelt emberek; a nagyszülők levelezései telítettek irodalmi ajánlásokkal, zeneművészeti utalásokkal, Csehov nőalakjainak elemzésével – amelyek külön érdekesek e regény nőalakjainak szívóssága, csodálatraméltó jelleme mellett. Marija táncosnő, Jakov tudós, zenész, Nora színházi díszlettervező, majd már segédrendező Tengiz mellett, Vitya elismert matematikus, és lehetne folytatni a felsorolást hosszú mondatokon keresztül. Sokszor egy-egy oldal felett is fél órákat tűnődhetünk – legyen annak tartalma egy művészetelméleti fejtegetés, egy tudományos vita vagy egy érzelem elképesztően őszinte lefestése, amely végletekig emberivé teszi ezt a regényt. A szereplőket hétköznapi cselekedeteik, érzelmeik mellett erősen alakítja, vagy épp meghatározza mind a kulturális környezetük és műveltségük, mind származásuk és a történelmi valóság, amelyben élnek. Igaz ez akár a nagyszülőkre, akik az első világháborút, Oroszország Szovjetunióvá alakulását, a zsidókat érintő korlátozásokat s a második világháborút élik át, akár Jurikra, aki évtizedekkel később az amerikai hippimozgalom kavalkádjában, a beatnemzedék Chelsea Hotelbeli napjaiba csöppenve küzd heroinfüggőségével. A generációs különbségek ezt a meghatározottságélményt végtelenül színesen engedik felvázolni; a genetikai adottságok, a család műveltségének, művészetek iránt fogékony attitűdjének nemzedékeken való átívelése és a bő évszázad alatt végbement történelmi változások együttesen mutatnak rá a lényegre. Arra a lényegre, amely a regénybeli regény főszereplőjeként artikulálódik.
De ki lesz a főhősöm?
– kérdezi Nora, mikor az apjáról szóló KGB-dokumentumokat elolvasva hazaér, s gondolatai egy könyv megírására sarkallják. –
„Senki, aki felfogja individuális létezését, születését és feltételezett, elkerülhetetlen halálát. Azt is lehetne mondani – nem lény, hanem tárgy, meghatározott kémiai összetétel. (…) Inkább valami olyan lényeg ez, amely nem tartozik sem a léthez, sem nemléthez. Az, ami bolyong a nemzedékekben, egyik személyiségből a másikba, ami magának a személyiségnek az illúzióját hozza létre. (…) Mindannak a hordozója, amivel az ember rendelkezik – magasság és mélység, merészség és gyávaság, kegyetlenség és gyengédség, és a megismerés szenvedélye. Százezer lényeg, amely egy bizonyos módon egyesül, alkotja az embert, az összes személyiség ideiglenes lakhelyét.
Többszörös áttétekkel állunk itt szemben, a realitás és a regény fiktív terének oda-vissza utalásával, utaltságával. Köztudott, hogy a Jákob lajtorjája bizonyos mértékben Ulickaja életének valós történetein alapul (felmenőinek levelezése éppúgy keze ügyébe kerül, ahogy Noranak, s maga is KGB-dokumentumokból kénytelen bővebben informálódni). Így a realitás alapjául szolgál a regénynek, miközben a fiktív történetben egy olyan regényt készül megírni Nora, amely regény a regényben, úgy gondolom, maga volna – de legalábbis lehetne – a Jákob lajtorjája. Hiszen az idézetben megjelenő főszereplő-nélküliség kétségtelenül elmondható magáról a regényről is, amelyben olvashatjuk, s ami éppenséggel szövi a regényt, az a lényeg. Ez a halhatatlan kémiai összetétel, amely a meghatározottság három említett útján érvényesül az „ideiglenes lakhelyekben.”
Miként a DNS, úgy a lajtorja
A leghangsúlyosabb vonal azonban végig a család általi determináció marad. Ebből a szempontból érdemes a mű címére tekinteni. Jákob lajtorjájának története a zsidó kultúrában – ne feledjük, az Oszickij család származását! – a következő: Ézsau gyilkos szándékai elől Izsák nagybátyjához küldi Jákobot a következő mondatokkal: „És Isten, a Mindenható áldjon meg, szaporítson meg, sokasítson meg és legyél népek gyülekezetévé! És adja neked Ábrahám áldását, neked és magzatodnak veled együtt, hogy elfoglaljad tartózkodásod országát, melyet Isten adott Ábrahámnak. (1Mózes 28:3-4.) Jákob el is indul, s az út közben megpihenve egy álmot lát, amelyben egy lajtorja emelkedik mellette a földet a mennyel összekötve, s Isten szól hozzá ekképpen:
(…)Én vagyok az Örökkévaló, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsák Istene; a földet, melyen te fekszel, neked adom és magzatodnak. És magzatod lesz, mint a föld pora és kiterjeszkedsz nyugatra és keletre, északra és délre, és megáldatnak általad a föld összes nemzetségei, meg magzatod által.
(1Mózes 28:13-14. Az idézetek a Dr. Bernstein Béla által fordított Tórából származnak.) Egyszerre értelmezhető így a cím a „lényeg” örökkévaló hömpölygése szempontjából, illetőleg Jakov Oszickij, a nagyapa szempontjából is; a család mintegy miniatűr mása a világ rendjének.
S hogy a címben feltett kérdésre ne a Lewis Carroll művéből ismert „semmiben” legyen a válasz; miben hasonlít egy DNS-lánc egy létrához? Ahogy a DNS adott minden emberben, s ahogy meghatározza személyiségjegyeit, úgy az „életutunk mint létra” metaforikus képben is adottak bizonyos lehetőségek, amelyeket minden ember más és más módon lép meg, jutva így a létra fokain feljebb és feljebb. Bár a meghatározottság megjelenik, a lehetőség az egyéni érvényesülésre mindenkinek adott.
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája (ford.: Goretity József), Budapest, Magvető, 2016. 5490 Ft
Címlapfotó: vagy
