Milyen egy konfliktuszóna kellős közepén művészettel harcolni a valóság túlkapásai ellen? Mi lehet a jelentősége egy tűzszüneti vonalon, kelet és nyugat határán magányosan álló múzeumnak? A Contextus a jeruzsálemi Museum on the Seam-ben járva kereste és kapta meg minderre és sok minden másra a választ.
A káosz kellős közepén
Jeruzsálem a világ köldöke a kabbala szerint, jelenleg azonban inkább tűnik egy véget nem érő konfliktus origójának. Valahogy ekképp aposztrofálta a várost egy látogatóba érkezett ismerősöm, akinek először mutattam be azt a Jeruzsálemet, amivel találkozva tömegek szeretnek bele a világ eme bonyolult szegletébe.
Jeruzsálem részben – a jelenlegi amerikai adminisztrációnak is köszönhetően az eddigi tűzfészek jellegén túl – néha már-már az őrület felé hajazó identitásharc színterévé kezd válni. Egy olyan hellyé, ahova sokan kizárólag afféle identitás-turizmus gyanánt jönnek, hogy meglehetősen túltolva megismerjék saját valós vagy elképzelt múltjukat, hagyományaikat.
Ismerősömmel sikerült is egy ilyen identitás-megélésékben gazdag pénteki napot kifognunk a kötelező jeruzsálemezésre. A városban a turistacsoportok garmadáján átvergődve pár perc alatt konstatáltuk, hogy most a Szent Sír-bazilika (Siratófal – a szerk.) Mecsetek tere szentháromságát feladva egy másik Jeruzsálemmel kezdjük el a hétvégénket. Azzal a másik Jeruzsálemmel, amely a város őrülettől még érintetlenebb részeit jelöli szótáramban.
Oázis a sivatagban
Az Óváros turistáktól hemzsegő utcáin keresztül, a kötelező jeruzsálemi eltévedéseket követően, így jutottunk el abba a Muszrara nevű városrészbe, amelynek mai létezése önmagába véve indokolatlan. Képzeljünk el, egy folyamatosan szegregálódó várost! Itt egy olyan negyedet, ahol a városban természetessé váló elkülönülés ellenére máig élnek palesztinok a zsidó lakosság mellett. A negyed pedig a város muszlim, szekuláris, ultraortodox és orosz keresztény részeinek keresztmetszetében fekszik, kelet és nyugat határán.
Ebben az egyedi környezetben, a régi izraeli-jordán tűzszüneti vonal, a térképeken mai napig létező zöld vonalon fekszik a Museum on the Seam. Egy hely a zsidók lakta Nyugat-Jeruzsálem és a palesztinok lakta Kelet-Jeruzsálem határán, a senkiföldjén. Egy olyan városban és évtizedben, ahol és amikor, mintha minden a határok újra rajzolásáról szólna, nehezen képzelhetnénk el izgalmasabb helyet. Egy hely, amely mintha már földrajzi elhelyezkedésével is azt sugallaná, hogy mindennel szemben, minden ellenére létezik, kiszakadva a jeruzsálemi térből és időből, a maga határok közöttiségében.
Egy intézmény, amely honlapján úgy határozza meg magát, hogy „a helyi és az univerzális, a plurális és az extrém ideológiák közötti, egy múzeum, amely megértésre és vitára hív fel, elfogadva a másikat.” Egy hely, amely azt bizonyítja, hogy lényegi mozzanatok a határok mentén történnek. Társadalmi kezdeményezések életet vihetnek egy szinte élhetetlen konfliktuszónába is.
Kilátás az őrtoronyból
A Museum on the Seam impozáns épületét 1932-ben építtette egy jeruzsálemi, keresztény palesztin család. A létesítmény története szorosan összeforrott Jeruzsálem újkori történelmének keserédes mozzanataival: 1948 és 1967 között katonai támaszpontként üzemelt az izraeli és akkor még jordán terület határán. 1970-től 1997-ig kiállítóteremmé vált, amely a „Jeruzsálem egyesülését” bemutató izraeli kiállításnak adott otthon.
Majd a kiállítóterem arculata lassan megváltozott, és megjelentek új, friss hangok, az intézmény pedig egy rendkívüli hellyé alakult át. Jelenleg az idelátogatók kortárs szocio-politikai művészeti darabokat láthatnak. Betekintést nyerhetnek a társadalmi együttélés, az erőszak, a háború témáiba. A Museum on the Seam olyan nehéz kérdéseket taglaló kiállításoknak ad helyet, mint az emberi szabadság korlátait középpontba állitó Unprotected Zone vagy a politikai vezetővé válás motívumait kereső And the Trees Went Forth to Seek a King. Ahogy többen írták: brutális őszinteséggel kínál társadalmi párbeszédet egy háborús térség kellős közepén.
A Museum on the Seam egy mocskos konfliktusnak, egyben a világ köldökének kellős közepén állva maga az ellenállás minden olyan torzult konvencióval szemben, amely egy háborús állapot sajátja.
Ellenáll, mikor progresszív szaúdi kortárs művészek műveit állítja ki; ellenáll mikor a Homeless Home kiállítás keretében az izraeli hadsereg által szétlőtt gázai lakóházakról mutat fotókat; és ellenáll, mikor a helyi vallásos fundamentalista (zsidó, keresztény és muszlim egyaránt) közeg nőkkel szembeni erőszakosságáról beszél. Egy helyen, ahol költői túlzással minden egyes kődarabért élet-halál harcot vívnak, igazat kell adnunk Mahmoud Darwishnak abban, hogy vannak helyzetek, mikor minden művészet ellenállás.
Jeruzsálem egy olyan örökké változó hely, ahol Simon Sebag Montefiore szerint mindenki nyomot akar hagyni. Ebben a harcias hangulatban, ahol egyre magasabb falak épülnek és valódi őrtornyok választják el egymástól a mi és az ők Jeruzsálemét, egy egykori katonai épület mintha mindent dokumentálni akarna egy város zavaros évtizedeiből. Ahelyett, hogy nyomot hagyna, vagy épp igazságot szolgáltatna, a műfaja a megfigyelés és az, hogy képes tükröt tartani. Egy városban, ahol az ők nem csak hogy ellenséges, hanem nem is létező csoport, ez mindenképp forradalmi kezdeményezésnek tekinthető.
(Az írás elkészítésében szeretnék köszönetet mondani Süveges Grétának, akinek nagyszerű előadása révén először hallhattam a Museum on the Seam-ről.)
