Külföldi utazások során, ha művészetre szomjazunk, rendszerint kihagyhatatlan program felkeresni egy helyi múzeumot, galériát. Pedig a legizgalmasabb alkotások mellett sokszor pont az utcán, köztereken, metrómegállókban suhanunk el.
Művészet a köztereken
A public art, azaz a köztéri művészet a 20. század társadalmi mozgalmaival párhuzamosan jelent meg. Célja az volt, hogy a köztereken, helyspecifikusan reflektáljon az aktuális társadalmi problémákra, ezáltal bevonva a művészetbe azokat is, akik alapvetően inkább elzárkóznának tőle.
Azzal, hogy az alkotásokat a steril galériákból és múzeumokból kivitték az utcára, azok szinte megkerülhetetlenné váltak az emberek számára. A public artban rejlő izgalmat éppen a kiszámíthatatlansága adja. A művész olyan térben alkot, ahol a közönség reakciója sok esetben elmarad, az emberek többsége egyszerűen elhaladhat mellette.
A köztéri művészetben épp ezért kiemelt jelentőségű a témaválasztás. Akkor lesz igazán sikeres, ha olyan történetek, motívumok jelennek meg a műveken, amelyekhez nemcsak a művésznek, de a nyilvánosságnak is van kapcsolódási pontja.
A köztéri művészet a tömegközlekedés fejlődésével lassan megjelent a metrómegállókban is. Hol önkényesen, hol kifejezetten a tervezők kérésére. Sok izgalmat jelent ez a földalatti világ nemcsak építészeti, de képzőművészeti szempontból is. Pedig sokszor talán észre sem vesszük, milyen kincsek mellett sietünk el munkába menet.
Ezúttal annak jártunk utána, hogyan jelenik meg a public art a világ nagyvárosainak metró aluljáróiban. Listánkban különleges megállókat veszünk górcső alá.
Mesevilág a stockholmi metróban
Ha lenyűgöző metrómegállókról beszélünk, a stockholmi Tunnelbana jut először az eszünkbe. Az 1950-ben épült metróvonalra a világ leghosszabb galériájaként szoktak hivatkozni, nem ok nélkül. A 100 megállóból 90-et díszíti több mint 140, neves, svéd művész munkája.
Mindezek közül kiemelkedik a kék vonal, melyen meghagyták a kivájt szikla durva, barlangszerű felületét. Leérkezve kétségkívül mesevilágba csöppen az utazó.
A két legtöbbet hivatkozott megálló a Marie Andersson által vibráló kék motívumokkal díszített T-Centralen, valamint a Karl-Olov Björk és Anders Åberg munkáját dicsérő Solna Centrum. Utóbbi a két művész értelmezése szerint drámai vörös naplementét idéz, a látogató azonban elsőre inkább érzi magát az alvilágban.
De ezeken túl is rengeteg érdekességet rejt a svéd főváros metróvilága. A Thorildsplan megállót például Lars Arrhenius filmrendező és képzőművész retró játék mozaikjai díszítik. Ez az egyik legfrissebb alkotás a stockholmi metrómegállók között, 2008-ban készült el. A művész teljes szabadságot kapott, csupán annyi megkötéssel, hogy mozaik technikát kell alkalmaznia. Így történt, hogy ebben a metrómegállóban jelenleg a Super Mario és a Pacman játékvilága fogadja az erre utazókat.
A különleges megállók sorából kiemelkedik még az Östermalmstorg, melynek falait több képzőművész munkája díszíti, központjában Siri Derkert expresszionista művész skicceivel.
A megálló egyben menedékként is szolgált nukleáris háború esetére, ezért Derkert igyekezett olyan témákkal feltölteni a falakat, mint forradalmi dalszöveg részletek, békevágy és női egyenjogúság.
Ez a megálló megismertette a művész munkáit a nagyközönséggel, és 1960-ban ő volt az első svéd nő, akinek szóló kiállítása nyílhatott az országban. Derkert egy másik műve egyébként a T-Centralen megállóban is megtalálható.
Dubaj, ahol föld alatt is folytatódik a pompa
Dubaj az állandó fényűzéséről híres, a metróban sem fukarkodnak a csillogással. A leglátványosabb megállójuk a közvetlen felette található BurJuman bevásárlóközpontról kapta a nevét. Listánk egyik legfiatalabbja, 2009-ben adtak át.
Ezt a tenger tematikájú megállót a cseh Jitka Kamencová Skuhravá munkája díszíti. Az elsősorban üvegtechnikával dolgozó művész óriási medúzára emlékeztető függője kéken megvilágítva emelkedik a járókelők fölé.
A fényeknek köszönhetően igazi mélytengeri hangulat fogadja az ide érkezőket. Az összhatás valóban páratlan, nem véletlenül végez ez a megálló rendszerint megtisztelő helyen a világ legszebb metróállomásainak listáján.
Fénykráter és videoinstalláció Nápolyban
Nápoly első metróvonalát Metro dell’Arte (művészi metró) néven emlegetik. Az 1993-ban átadott szakasz több állomásának kialakításakor különös hangsúlyt fektettek a természet szépségének földalatti megjelenítésére, valamint kényelmes és funkcionális terek kialakítására. A megállók tervezését ismert kortárs művészekre és építészekre bízták. A metróhálózat 1. és 6. vonala mentén 90 nemzetközi művész és fiatal helyi építész több mint 180 alkotása tekinthető meg.
2012-ben a Daily Telegraph az 1-es vonalon található Toledot választotta Európa legszebb metróállomásának.
Ez Oscar Tusquets Blanca spanyol építész munkája. Legjelentősebb eleme Robert Wilson Crater de luz (A fény krátere) című alkotása, mely a mozgólépcső felett fogadja az utazókat. A tengert reprezentáló mű első pillantásra olyan, mintha kék csillámmal lenne behintve, közelebbről nézve azonban világossá válik, hogy ez csak a millió apró kék mozaikkocka illúziója. Ennek köszönhetően az egész tér élettel telik meg. Olyan, akárcsak a hullámzó tenger.
Talán kevésbé közismert, mégis fontos megálló a Municipio is. Ezt Michal Rovner izraeli audiovizuális művész Passaggi (Lépések) című munkája díszíti. A videó-freskóként definiált mű a múltat és a jövőt köti össze, reflektálva a metróvonal építése során felfedezett városfal maradványaira, valamint a közelben található Pompeii városára.
Művészettörténeti utazás a lisszaboni a metróban
A lisszaboni metró – akár csak a nápolyi, maga egy földalatti galéria. A falakon a legkülönbözőbb stílusú mozaik alkotások fogadják az utazóközönséget. Állomásról állomásra léphetünk itt át egyik művészettörténeti korszakból a másikba. A stílusok változnak, a csempe mint a portugálok védjegye azonban büszkén állja, hogy az alkotók kiéljék rajta minden vágyukat.
Az első, 1959-ben átadott metrószakaszon Maria Keil portugál illusztrátor alkotásai láthatók. Keil 1989-ig összesen 19 megállót dekorált modernista stílusban. Ez a fajta díszítés nemcsak azt a célt szolgálta, hogy kellemes közeg fogadja az utazókat. Tisztelgés volt ez a portugál csempehagyomány előtt is.
A lisszaboni metró érdekessége, hogy talán mind közül itt olvad össze legjelentősebben az építész és a képzőművész munkája. Minden állomása külön karakterrel rendelkezik, melynek elemei úgy állnak össze, akárcsak a festmény egy óriási vásznon, így az összhatás talán ebben az esetben a legharmonikusabb.
1988-tól, az új metróvonalak nyitásával már igyekeztek több művésznek is lehetőséget adni, így minden megállón más képzőművész dolgozhatott. Az 1989-es Expora készült Olaias állomás installációja például Pedro Cabrita Reis, Graça Pereira Coutinho, Pedro Calapez és Rui Sanchez közös munkája. Rendszerint ez is előkelő helyen végez a világ legszebb metrómegállóit felsorakoztató listákon.
A Raúl Belinchón által tervezett tér mennyezetét betöltő színes üvegpanelek vibráló színei visznek életet a metró földalatti szürkeségébe.
Említésre méltók még António Antunes illusztrátor Aeroporto állomást díszítő portugál hírességekről mintázott karikatúrái vagy az Alto dos Moinhos graffitire emlékeztető skiccei is.
Utóbbival az egyik legjelentősebb 20. századi festő, a tavaly elhunyt Júlio Pomar négy portugál költőnek, Camõesnek, Bocagenek, Pessoanak és Almadanak állított emléket.
Hosszan sorolhatnánk még a lisszaboni „művészmetró” látványosságait, de ebben az esetben tényleg a leghatékonyabb odautazni és személyesen végiglátogatni minden megállót. Ezt az élményt nem lehet hosszas elemzéssel visszaadni.
Lenin, vörös csillag és báltermi pompa Moszkvában
Hol máshol lehetett volna a Szovjetunió első metróvonala, mint Moszkvában? A Sztálin uralma alatt épült megállókat tartják a szovjetek egyik legmerészebb építészeti projektjének. A tervezők feladata az volt, hogy olyan tereket hozzanak létre, melyek egyszerre késztetik a járókelőket a megállókban elhelyezett műalkotások, valamint a vezér dicsőítésére.
A báltermeket idéző állomások a mai napig őrzik a Szovjetunió jelképeit. Oroszországban ezek nem minősülnek tiltott önkényuralmi jelképeknek.
Így a vörös csillagok, sarlók, kalapácsok és természetesen a Lenint ábrázoló szobrok és festmények a metró művészeti velejárói. Az első moszkvai vonalat 1935-ben adták át, és azóta folyamatosan bővül a rendszer. Építészetén és a benne található műalkotásokon épp ezért végigkövethetők a különböző korszakok a szovjet klasszicizmustól az art decoig.
A Komsomolskaya megálló az elsők között készült el 1935-ben. Márványoszlopai impozáns barokk mennyezetet tartanak, melynek közepén nyolc mozaikkép ábrázolja az orosz szabadságharcokat.
Ploshchad Revolyutsii (azaz a Forradalom tér) megálló a legnépszerűbb mind közül, itt ugyanis 76 szobor fogadja az utazókat. Az egyszerű köznép, tehát szülők, gyermekek, diákok, sportolók, gazdák, ipari munkások, vadászok és katonák elevenednek meg az alkotáson. De az állomás legsikeresebb szobra egyértelműen a határőrt és kutyáját ábrázoló alkotás.
A mondás szerint szerencsés lesz, aki megsimítja az eb orrát, ezt a lehetőséget pedig szinte senki sem hagyja ki.
A Novoslobodskaya a Sztálin halála előtti egyik utolsóként épült állomás Moszkvában. Ez az itt található 32, hátulról megvilágított, festett üveg panelről lett híres, melyet három litván művész, E. Veylandan, E. Krests, és M. Ryskin készített. A műveket bonyolult mintázatú rézkeret veszi körbe. A világításnak köszönhetően olyan, mintha egy gótikus templom rózsaablakai között sétálnánk.
Az orosz építészet dicső korszaka Sztálin 1953-as halála után véget ért, ekkor a megállók többségéből a desztalinizáció keretében eltávolították az őt ábrázoló szobrokat, domborműveket. Az ezt követő időszakban épült új metróvonalak esetében mindenféle cicomát kerültek.
Üvegoszlop és kristálycsillár Szentpétervár alatt
Az első moszkvai metró után 20 évvel, 1955-ben adták át a szentpétervárit. A világ egyik legmélyebb metróvonala 86 méterrel a föld alatt őrzi a történelem hagyatékait. Bár a megállók stílusa hasonlít az azonos időben Moszkvában épültekéhez, a csillogás itt talán még szembetűnőbb.
A piros vonal megállói közül a legismertebb az Avtovo, ami igazi turistalátványosság. Nyolc oszlopát a Lomonoszov gyár üvege díszíti, természetesen ezen is hangsúlyosak a szovjet jelképek, mint a csillag és a búzakalász.
A többi pillért fehér márvány borítja. Bár az eredeti terv szerint utóbbi ideiglenes lett volna, míg mindre felkerül az üveg mintázat, máig nem került sor a cserére. Ez azonban mit sem von le az állomás szépségéből. A mennyezetről lógó elegáns kristálycsillár és a peron végén elhelyezett, Leningrád ostromát ábrázoló mozaik teszi teljessé az összképet.
Az Avtovo mellett meg kell említenünk az azzal egy időben átadott Narvskaya állomást is. Ennek témáját a „szovjet nép munkaerejének értéke” adta, ezért itt a szokásosnál is több sarló, kalapács és vörös csillag jelenik meg a díszítésben.
Az ide érkező látogatót egyből egy dombormű fogadja, melyen Lenin lelkesíti a proletárokat, háttérben az Admiralitás palotával. „Dicsőség a munkának!” – hirdeti a zászlón a felirat. Eredetileg szerepelt itt egy mozaik is, mely Sztálint ábrázolta egy emelvényen, ezt azonban 1961 óta márványlap fedi.
Budapest és a Szent Gellért tér spirálmozaikja
Ha izgalmas metróállomásokat szeretnénk látni, nem is kell feltétlenül elhagynunk az országot. Budapest 4-es vonalán is van látnivaló! Állomásait különböző művészek tervezték, így ez is bőven rejteget különlegességeket.
A 2014-ben átadott Szent Gellért téri metrómegálló például rendre előkerül, ha impozáns állomásokról van szó.
Köszönhető ez Komoróczky Tamás mozaik alkotásának, az alagút az alagútban érzést keltő, spirálszerűen tekergő csempemintának.
A Szent Gellért téri megálló a Fővám térivel karöltve 2014-ben neves építészeti elismerést kapott. Az Architizer A+Awards közönségdíját és a szakmai zsűri díját is elnyerte.
