Tízezrek életét mentette meg a háborús Budapesten, idehaza mégis alig ismerik. Carl Lutz svájci diplomata alakja rendre felsejlik a túlélők beszámolóiban. Ezek az évek során összegyűjtésre, idén pedig külön kötetként kiadásra kerültek: Svájci védelem alatt – Zsidó szemtanúk beszámolói a háborús idők Budapestjéről címmel. A könyvbemutatónak a Svájci Nagykövetség adott helyet. A rendezvényen Lutz nevelt lánya, Agnes Hirschi is részt vett, aki egyben a kötet egyik szerkesztője.
Egy elfeledett hős
Háborús viszonyok közepette a „bürokratákhoz inkább a halál, mint az élet” képzetét kapcsoljuk – írja Timothy Snyder történész a Svájci védelem alatt – Zsidó szemtanúk beszámolói a háborús idők Budapestjéről című kötet bevezetőjében. Ebben a különleges kiadványban 36 túlélő visszaemlékezését olvashatjuk.
A Raoul Wallenberghez képest kevésbé ismert, de a második világháború alatt hasonlóan tiszteletreméltó és fáradhatatlan tevékenységet folytató Carl Lutznak nagyjából legalább ötvenezer ember köszönheti életét.
Idehaza alakja és személyes példázata mégis mintha teljesen hiányozna a köztudatból.
Ahogy Michael Vertes beszédében fogalmazott, Lutz „mindörökké a hősöm marad”. Francois Wisard történész kötetben olvasható értekezése mindezt azzal árnyalja, hogy az események viharában egyetlen személy hősiességén túl fontosabb az általa vezetett közös erőfeszítést látni.
Lutz jóval inkább korrigálta és egybefogta a sokak által végzett irdatlan munkát. Ez főként a bújtatást, okiratok hamisítását, a védett házak őrizetét jelentette.
Egy hiánypótló könyv születése
A kötet megszületésében oroszlánrészt elsősorban Carl Lutz nevelt lánya vállalt. Agnes Hirschi, a könyv egyik szerkesztője, több kontinensen is megfordulva kérdezte ki a túlélőket. Szerkesztőtársa Charlotte Schallié kanadai professzor, akinek a holokauszt az egyik szakterülete. Ő egy diákcsoporttal fordult meg Budapesten, és a Dob utcában található Lutz emlékművet is meglátogatták. Schallié itt jártakor megdöbbent azon, milyen kevesen ismerik a diplomatát és tetteit.
Agnes Hirschi díszvendégként volt jelen a könyv bemutatóján. A vele folytatott pódiumbeszélgetés során elmondta többek között, hogy hetedik születésnapját egy Svájc által felügyelt óvóhelyen ünnepelte a második világháború alatt.
A bombázások emléke benne mindörökké összekapcsolódott az ajándékként kapott fehér csokoládé, a tejporból és vízből édesanyja által kikevert kakaó ízével.
Lutz a megmentése után édesanyját feleségül vette, Agnest pedig lányaként nevelte. A később újságíróként tevékenykedő Hirschi a kötettel nevelőapjának is emléket szeretett volna állítani.
Az Agnes Hirschit kérdező Bálint Judit újságíró felidézte, hogy egyetemistaként őt és társait is egyaránt foglalkoztatta egy kérdés. Tulajdonképpen mi a történelem? Ezt nagyban befolyásolja az is, hogy kinek a szemszögéből kerül elbeszélésre.
Társalgásuk konklúziója az volt, hogy a legjobb minél több személyes történet feltárása. A győztesek és vesztesek, gyilkosok és áldozatok szemszögének együttes megismerése. Ez a gyűjtemény pont ebben nyújt segítséget.
Imposztorok a háború viharában
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Emlékszem az Üvegházban töltött időnkre, emlékszem, hogyan ágyaztam meg magamnak és aludtam a földön. Emlékszem arra is, amikor egy védett házban voltunk, máskor pedig pincében bújtunk meg. Ott a kisöcsém csak kartondobozon ülve fért el, ezért a háború után ismét meg kellett tanítani mozogni, mert nem tudott járni. [/perfectpullquote]
Ezt a ma Tzipporah Cohenként élő Winter Ágnes visszaemlékezésében olvashatjuk. Ő a szerencsésebbek közül való. Közeli hozzátartozóinak jelentős része a Carl Lutz által kiadott védleveleknek köszönhetően megmenekült.
A korábban Weiss Arthurhoz tartozó Üvegház épületében olykor több ezren zsúfolódtak össze. A jogilag a svájci követséghez csatolt építményt nyilas bandák többször is ostrom alá vették. Az egyik támadás során maga Weiss is életét vesztette.
Az épületen belül állították ki Lutz irányításával azon védleveleket, melyeknek Hirschi számos interjúalanya is az életét köszönheti.
Paul Fabry társaival hamis egyenruhába bújtan, hamis okmányokkal felszerelkezve álkatonai egységet szervezett az Üvegház és más hasonló helyek védelmére.Ha nyilasok igazoltatták őket, váltig bizonygatták: dolguk a zsidók szökésének megakadályozása, nehogy elkerülhessék a deportálást.
Mások is igyekeztek hamis egyenruhában menteni az életeket. A 21 éves Barna Sándor magát nyilasnak kiadva szakított el egy zsidó csoportosulást a kivégzésre kiszemeltek közül. Barnát, miután elengedte őket, elkapták és agyonlőtték a Duna-parton.
A siker furcsa záloga
Fabry jegyzi meg Lutzról: „nem nagyon ismerték és az egész mozgalomnak tulajdonképpen ez volt a szerencséje.” Ismeretlensége, mely akkoriban sikereit szavatolta, lényegében most is tartja magát. A Svájci védelem alatt megjelenése ezen változtathat.
Továbbá izgalmas lehet a kötet azoknak, akiket lekötnek a történelem sodrában hányódó egyes személyek „tanúvallomásai”. Hiszen ezen beszámolók élővé tehetik a ma generációja számára az olykor „papírszagúan” tálalt eseményeket is. Az arctalan tömeg pedig személyenként visszanyerheti arcát. Az eseményeket számtalan fénytörésben megmutatva ismerhetjük meg, értékelhetjük újra.
Az interjúk nem kizárólag a háborús Budapest hétköznapjaiba nyújtanak betekintést, de a világ számtalan részébe szétszóródó zsidó diaszpórába is. Végül a korral foglalkozó kutatók számára forráskiadványként is szolgálhat a kötet.
