A Petőfi Irodalmi Múzeum újabb Magvető-kötetbemutató estet tartott. A Kossuth-díjas Röhrig Gézával találkozhatott a közönség. Az eseményre már hetekkel előtte elfogytak a helyek, nem is véletlenül. Mindenki izgatottan várta, hogy még többet tudjon meg a Golden Globe- és Oscar-díjas film főszereplőjének költői oldaláról és legújabb kötetéről.

Március 17-én 19 órára várta a vendégeit a PIM. Az előzetes regisztráció miatt minden vendég névre szóló belépőt kapott, és foglalhatta el a neki kijelölt helyet. Három termet is előkészítettek a közönség számára, a nagyteremben egy térben ülhettek magával Röhriggel és beszélgetőpartnereivel, a másik két teremben pedig kivetítőn követhették a nézők. Az otthon maradtak tv-s közvetítést nézhettek.

Nyáry Krisztián, a Magvető igazgatója nyitotta meg az estet. Megtudhattuk, hogy Az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit című Röhrig-kötet a Magvető legújabb kötetsorozatának az első darabja, ami azt a célt tűzte ki, hogy a fiatalok körében népszerűsítse az irodalmat.

A sorozat lényege, hogy az emberek irodalomtudományos ismeretek nélkül is olvassák és élvezzék a szépirodalmi alkotásokat.

Röhriggel Szabó T. Anna költő és Iványi Gábor lelkész beszélgetett. Szabó az izgulástól remegő hangon egy Weöres Sándor-verssel indított. Felolvasta a Kazamatábant, ezen keresztül az est egyik fő témáját is pályára helyezte.

Röhrig műveiben az Isten és a transzcendenciához való viszony kiemelkedő szerepet kap. Szabó azt mondta, hogy a költő nem boldoggá, hanem csupán lehetővé tesz dolgokat.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A bölcső fölé hajolva próbálok mosolyt csiholni a csecsemő arcára[/perfectpullquote]

– mesélte Röhrig.

A láthatóság és láthatatlanság kettősségében fejtette ki, mennyire fontos a vallásosság és a hit megléte.

– merengett Röhrig.

Szerinte az emberi nyelv legnagyobb képessége az ima. Röhrigben megkérdőjeleződött az emberben való hit az Auschwitz utáni világban. Az ember Isten számára egy ügyeletes, aki azzal tesz eleget ennek a posztnak, hogy egyszerűen csak él.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Szól az Isten a verseidben, vagy te szólaltatod meg?[/perfectpullquote]

– kérdezte Szabó T. Anna a szerzőt.

Isten akarja ezt a világot, azonban nem a teremtett világ része, ő csak hisz mi bennünk, mondja Röhrig. Az Ádám című verséből idéz Iványi: „követtem is velük az Isten-szagot”, szerinte soha nem az volt a kérdés, hogy hol van Isten. Az Isten bennünk való bizalma akkor is működik, ha tagadjuk őt, legyen akármilyen filozófiai nézőpontunk. Röhrig azt az intim részletet is megosztotta, hogy az Istenhez való imádságban találta meg az egyensúlyt, ami támaszt ad az életében. Csak akkor volt sikeres az imája, ha már nem emlékszik rá. A feloldás a megszűnésben van.

A szakralitás témáját kimerítve, hogy közönségbarátibb fonalat is felvegyen, Szabó új ösvényre terelte a beszélgetést. A versírás módszereiről kérdezte Röhriget; például, hogyan ír, szokott-e javítani az elkészült szövegeiben. A költő erre egy hasonlattal reflektált:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Olyan, mintha tangóharmonikáznék, közben csak levegőt veszek.[/perfectpullquote]

Röhrig számára lételem a versírás. Nem is fejtette ki részletesebben, mert ő arra volt inkább kíváncsi, hogy Szabó T. Anna és Iványi Gábor hova tereli tovább az estet.

Ezt követően két vers is elhangzott még. Röhrig saját maga választotta ki, hogy mit olvas fel, így át is tudta magát adni azoknak előadásuk közben. A Csend, a Kő és a Transz című műveit választotta. Szabó ejtett néhány szót József Attila hatásáról, ami érezhető Röhrig műveiben, emellett rákérdezett a babitsi hagyományra is. Az ember aki a…-kötetet Babits-versrészlet, Az elbocsátott vad nyitja meg:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Már gyermekül vermébe ejtett
s mint bölcs vadász gyenge vadat,
elbocsátott, de nem felejtett:
szabadon sem vagyok szabad.[/perfectpullquote]

Röhrig ennek a Babits-versnek az utolsó négy sorát akarja majd a tervben lévő esszéjébe beleírni, azonban erről több részletet az est folyamán nem tudtunk meg.

Az eseményt egyre több információ színezte. Röhrig elmesélte, hogy naponta háromszor imádkozik, de néha kétségbeejtő, hogy lesz-e ennyi mondanivalója. Az ima hangerejéről is beszélt: legalább olyan hangosan kell mondani, hogy saját magad halld. Az Isten és ember kapcsolatához a teremtéstörténethez kötődően a Teremtő lehelete és az ember zeneisége jött szóba. Ismét egy Babits-idézettel hozakodott elő: “Minden ember lelkében dal van…”

A költő szerint a festők és szobrászok is ugyanazt tudják képviselni, mint a költészet alakjai, csak ők nem a szavak emberei. A festészetre van rálátása is, hiszen felesége festőművész.

A szépirodalom és művészetek széles skálájáról Röhrig – már-már magába merülve – átugrott az embert alkotó test és lélek duális viszonyához, és a világkép változásán is végigszaladt, megemlítve Newtont, Einsteint, Max Planckot, Bohrt és Heisenberget is.

A szárnyaló, de kimerítő beszélgetést az idő múlása miatt Szabó akasztotta meg. A közönség lehetőséget kapott, hogy kérdezzen. Röhrig még az első kérdés előtt humorosan hozzátette: “Csak ne a Saul fiával kapcsolatban…”

Egy Pilinszkyvel kapcsolatos kérdés érkezett, az említett költő hittel való kapcsolatára irányult.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Pilinszky csodálatos, de rendszeridegen a magyar irodalomban. Számára a hit az evidens. A jóistent csak a hiány rajzolja ki[/perfectpullquote]

– felelte Röhrig.

Zárásul még két verset hallhattunk, a Punk’s not dead és Identitás című verset olvasta fel, szintén az új kötetből. Röhrig nagy mosollyal kezet rázott Iványival, megköszönve neki és Szabó T. Annának a beszélgetést. A költő eleget tett az est végén is az érdeklődőknek: dedikálta a kötetet.