Az internet felrobbant Rihanna különböző, egyébként nem pozitív húzásaitól. Olvastunk olyat is, miszerint a hangosítás is pocsék volt. Ilyen fejem felett lévő vészjósló felleggel érkeztem a 2. napra, vasárnap. Lelövöm a poént: csillagos ötös volt minden.

A cikk címe nem véletlen egy Oscar and the Wolf-dal címe. Mielőtt elkezdeném a szubjektív beszámolóm a vasárnapi Szigetről, el kell mondanom, hogy körülbelül egy héttel ezelőtt megismertem az imént említett belga zenekart, s finoman fogalmazva is ráfüggtem: a nap minden ébren töltött percében egy adott koncertjét hallgatom, interjúkat olvasok tőlük, Facebook-oldalam borítóképén Max, a frontember szerepel, s egy interjút is leszerveztem vele (ezt hamarosan olvashatjátok is). Örömmel vettem tudomásul, hogy a Szigeten is koncertet adnak. Nem meglepetés, hogy leginkább az ő fellépésüket vártam a legjobban.

Szerettem volna nagyon korán elindulni, hogy legyen időm az Art Zone programjait végignézni, valamint a Halott Pénz koncertjét élvezni, de elhúzódott az alapozással az idő, s kiderült, még mindig nagy volt a sor aznap is a bejutást illetően.

Mielőtt sikeresen megérkeztem a helyszínre, a séta közben beleakadtam néhány furcsa lénybe, ami füstöt is fújt és ijesztgetett minket. Nem szeretném ezt a külföldi-magyar dolog közti polémiát erősíteni, de abban a percben az jutott eszembe, hogy a nehéz szerkezetet néhány magyar lány és fiú tolta, de előlről sokkal csili-vilibbnek tűnt, amit jobbára külföldiek tapasztaltak meg. Úgy tűnt, mintha ez jól megmutatná, hogyan néz ki sokak szemében a Sziget. Na, ennyit a kitérőről. Nem tudtam elindulás előtt, hogyan jutok magára a Szigetre, de a HÉV-ről leszállva a csorda vezetett. Magamhoz vettem a söröm, sétálgattam a helyszínen, majd az OTP Bank – A38 Színpadhoz érkeztem. Furcsán néztem, hogy már a kezdés előtt egy órával sor van a kordonok előtt, meg úgy egyáltalán: kordonok? A kivetítőn láttam, hogy a zenekar már próbál, hangolódik. Én is a sörömmel és a dohányzással.

A kordonokat kiengedték, majd úgy sprinteltek előttem a rajongók, mint testnevelésórákon soha. Még így is sikerült a 4-5. sorba beférkőznöm. Maga a hangosítás kiváló volt, magamban meg is dicsértem a szervezőket. A harmadik dal után azt tapasztaltam, hogy szinte ugyanaz a setlist, mint a már említett The Rabbit Hole-koncerten. Ennek különösen örültem. Max már a kezdetektől kommunikált a közönséggel, s ahogyan már nagyon sok szaklap megjegyezte, a frontember színpadi jelenléte nagyban hozzájárul a banda és a koncertjeik népszerűségének növekedéséhez. Sőt, sokszor úgy éreztem, mintha folyton rám nézne Max. Nem volt playback sem. Olyannyira nem, hogy megállt az ütő bennem, amikor a Joaquim című daluk refrénjénél letérdepelt, s az egész sátrat kiénekelte.

Nem csak én konstatáltam ekképpen, de a dobos, Claudio Arduini és Ozan Bozdag, a billentyűs is: nagyon elismerően néztek egymásra a dal közben. Utána kettejük között folyamatos viccek elmesélése lehetett a téma, mert nagyon jó kedélyben telt el a koncert a számukra is.

Megjöttek a kedvenc trackjeim is az Oscar and the Wolftól, aminek köszönhetően a libabőr öntött el, s gyújtottam rá egy diadal-cigire. Viszont szomorú voltam, hogy nem volt a Gala Freed from desire- és Jenny from the block-feldolgozás, sőt nagyon hamar eltelt a koncert, és Come back sem volt.

Rohantam a Dan Panaitescu Nagyszínpadhoz. Előtte elmesélném, miért Danról nevezték el a színpadot. Közben feltöltöttem a fenti képet az Instagram-fiókunkba, majd kidülledt szemekkel realizáltam, hogy az Oscar and the Wolf dobosa és billentyűse is lájkolta a képet.

Péntek éjjel, egy romániai autóbalesetben elhunyt, aki hivatalos titulusa szerint a Sziget Kft. nemzetközi booking menedzsere volt, azaz ő foglalkozott a külföldi sztárokkal. Panaitescut (vagy inkább csak Dant, ahogy mindenki ismerte) a szakmában legendásnak tartották, sok olyan sztárral foglalkozott, akik csak nagyon kevés szervezővel álltak szóba. A Sziget Fesztivál stábjában húsz évig dolgozott, de részt vett olyan zenekarok koncertjeinek, turnéinak szervezésében, mint a Bonanza Banzai, a Pokolgép, a Beatrice vagy a Pál Utcai Fiúk. Itt olvashattok egy rövidebb interjút vele, ahol a szigetes élményeiről mesél, emlékezik vissza.

Szinte percre pontosan akkor ért véget az Oscar and the Wolf-koncert, amikor a Sum41-é kezdődött. Viszont tudjuk, elég sokan fesztiváloznak a Szigetnek, így igen sok időbe telik, míg kijutsz az egyik helyről, s átcammogsz a másikhoz.

Fel kellett volna hívnom a Halott Pénz managerét az interjú miatt, de annyira nem volt rá lehetőségem, hogy nem tudtuk megoldani a helyszínen (a velük készített interjút is olvashatjátok később itt). Nagyon hátul sikerült helyet találnom, de hála a nagy kivetítőnek, közelről is láthattam másik kedvenc bandám. Nem titok, hogy nekem is, mint nagyon sok rajongónak, a Still waiting, Over my head, Pieces, Into the deep, With me etc. tartozik a kedvenceimhez. Azonban számomra akkor vált a TOP10 zenekaraim egyikévé, amikor a Screaming Bloody Murder albumukat adták ki. Szinte mindegyik dalt imádom róla. Ezért voltam szomorú, amikor realizáltam, hogy alig játszottak róla. Az album címadóját természetesen nem hagyták ki, de hiányoltam a Sick of everyone-t vagy éppen a Back where I belongot. Ezek mind olyan dalok, amikre még a pogózni vágyók is örültek volna. Azért nem értem ezt, mert már többször járt Magyarországon, így nem egy olyan setlistet kellett volna hozniuk, ami arra enged következtetni, hogy a még nem annyira fanatikusaknak kedvezzenek. Ha eljönne hozzánk a Linkin Park, ők sem csak az első két albumukról játszanának, mert azt tartják a kezdetén már rajongónak mondhatók a legjobb korongjaiknak. Egyébként a hangosítás itt is kitűnő volt, s kommunikált velünk Deryck. Sőt, cselekvésre is buzdított. Megkért minket, hogy váljunk ketté, bal- és jobboldalra, majd ezután, a refrén eljövetelénél ugorjunk egymásnak. Sőt, visszakapcsolódva a setlisthez: megígérte Deryck, hogy jövőre mindenképpen ellátogatnak hozzánk, mert imádják az itt lévő atmoszférát, ami körülveszi őket. Nem ígérték, hogy éppen a Szigeten, de nekik bárhol jó, csak itt legyenek velünk újból.

Majd jött a David Guetta-koncert, ami talán a legjobban mozgatta meg az embereket, hiszen tényleg nem láttam, hol az eleje és hol a vége a sornak. Előtte  Tinie Tempah hozta lázba az embereket, de azt már jóval messzebb követtem. Nem bántam meg, mert olyan trackekkel operált, ami nem is az övé, s már az elején ellőtte a legnagyobb slágerét, a Written in the stars-t. 

Guetta viszont lejátszotta a legnagyobb slágereit, s persze az idei EB himnuszát is. Őrjöngött a tömeg, s jó hangulatban volt a DJ is. Nem vagyok egy nagy rajongója a francia lemezlovasnak, de van két dal az újak közül – Lovers on the Sun és a Dangerous –, amiket nagyon szeretek, és nagyon örültem, hogy ezek is felcsendültek.

Ezután jöhetett volna a Brains, de ami azt illeti, nekem mindegyik daluk szinte ugyanolyan. Bementem az OTP Bank – A38 sátorba, de nem sokáig maradtam ott az imént említett okokból kifolyólag.

Inkább megvártam a fél kettőkor kezdődő Wilkinson-koncertet. Már kétszer láthattam élőben, de még soha nem ilyen felállásban. Eddig egy hoppmester volt rajta kívül, aki kreálta a hangulatot, ám most egy belga (Mc Mota) és egy holland (Maduk), valamint egy magyar (Chris Su) is közreműködött. Iszonyatosan nagyot bulizott rá a Fesztivál Köztársaság népe. Ráadásul megtudtam barátoktól, hogy többen vásároltak fél-napijegyet, amivel kvázi a Wilkinson-koncertre jogosultak, ami a nagyobb fellépőket illeti. Harmadjára sem bántam meg, hogy megnéztem a brit Dj-t.

Remélem, jövőre is hasonló fellépőkkel készül a Sziget. Mi mindenképpen ott leszünk!

Sziget Fesztivál, Budapest, 2016. 08. 14., 2. nap, vasárnap.