Az Alföld-díj ismérve, hogy sosem a mennyiséget, hanem a minőséget díjazza. Az Alföld irodalmi folyóirat szerkesztősége már az 1960-as évektől díjjal illette kiemelkedő íróinak, költőinek, irodalomkritikusainak és képzőművészeinek munkáit. Ez a gesztus az 1970-es évektől a Debreceni Irodalmi Napok megnyitójához kötődik, a kitüntetés 1993-ban kapta az Alföld-díj nevet.
A Debreceni Irodalmi Napokon minden évben három ember kapja meg az irodalmárok egyik leginkább vágyott elismerését, az Alföld-díjat. Ők az év legsikeresebb írói, költői, műfordítói, irodalomtörténészei, irodalmárai. „Siker” – erre a mottóra épült az idei, szám szerint a 45. Debreceni Irodalmi Napok minden előadása.
Mi is lehetne annál nagyobb siker, amikor az év legkimagaslóbb irodalmi díjat a siker jegyében kapja meg az ember? Ebben a kitüntetésben volt része annak a három embernek, kinek neve november 15-én helyet kapott abban a sorban, ahol Esterházy Péter, Spiró György, Háy János, Tandori Dezső és még sok más nagyra becsült író szerepel.
Szirák Péter, az Alföld folyóirat főszerkesztője idén szerzőt, szerkesztőt, irodalomtörténészt tüntetett ki a Nagyerdei Víztoronyban. Bényei Péter, Csehy Zoltán és Molnár Gábor Tamás ünnepélyes keretek között egy-egy laudációval fűszerezve vehették át jutalmukat. Bényei Pétert, aki betegsége miatt sajnos nem vehetett részt az eseményen, kollégája és egyben barátja Fodor Péter illette megtisztelő szavakkal. A másik két díjazott közül Csehy Zoltán, pozsonyi irodalomtörténészt Lapis József, majd Molnár Gábor Tamást pedig Szirák Péter laudálta. Ezekben a rövid szövegekben elhangzott a díjazottak eddigi munkássága, jövőbeni szakmai tervei és, Molnár Gábor Tamás esetében, Szirák még az első publikációra is visszaemlékezett.
A frappáns, de mégis elismerő laudációk után a hagyomány azon pontja következett, amikor a díjazottak egy kerekasztal-beszélgetés során mutatkozhattak be a rájuk kíváncsi, és őket ünneplő közönségnek. Az idei beszélgetés Lapis József vezetésében zajlott. Első körben beszámoltak saját pályafutásukról egészen a kisiskolai évekhez visszanyúlva. Megtudhattuk, milyen diákok voltak, mi volt az első olvasás élményük, mikor csókolta őket először homlokon a múzsa.
Majd ennek kapcsán Lapis olyan kérdésekben kért tőlük állásfoglalást, minthogy ők mit tennének, ha a magyar és szlovák kormányzat tőlük kérne tanácsot a magyartanítás megreformálásra, vagy hogy szerintük hogyan lehetne a fiatalokat olvasásra ösztönözni. Csehy László szerint, az irodalomoktatás megreformálásának első lépése az kellene legyen, hogy a diákok testközelbe kerüljenek az irodalommal.
Nem csak az olvasást kell megtanítani nekik, hanem az írást is. Mert ez a kettő kéz a kézben jár. Nyilván nem lesz minden második diákból író vagy költő, de sokkal emberközelibb, ha ők maguk is átélik az alkotás folyamatát. Lehetséges, hogy ezáltal sokkal jobban el tudnák sajátítani az olvasott szöveget is.
Molnár Gábor Tamás véleménye szerint hazánkban, ha egy gyerek már olvas, annak örülnünk kell. Legyen az bármilyen könyv, amit a kezébe vesz és olvasni kezdi.
Az első olvasás élmények nagyban meghatározzák azt, hogy ki hogyan viszonyul az olvasáshoz. Hagynunk kell, hogy a gyerek azt olvassa, ami érdekli, legyen itt szó kalandregényről vagy ifjúsági könyvsorozatról, hiszen ha az olvasás szeretete megjelenik, akkor már nagy eséllyel fog nyitni a szépirodalom felé is.
Zárásképpen Lapis József azt a kérdést tette fel a díjazottaknak, hogy ha ötven év múlva visszatekintenének, mi az, amit sikerként könyvelnének el szakmai pályafutásukból. Hiszen az idei téma mégiscsak a siker megélése az írói életben. Molnár G. Tamás kötetei növekvő számában szeretné mérni a sikert, Csehy Zoltán pedig annak örülne, ha a diákjaiban kikelne az irodalom iránt érzett szerelemnek azon magja, amit az ő szavai vetettek el.
Fotók: C. Kiss Ilona